Eucharisztia: megdicsőülés

0
481

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.

Jn 6,1-15

A mai vasárnappal egy hosszú elmélkedés-sorozat kezdődik a János evangélium hatodik fejezetéről. A bevezető jelenet a kenyérszaporítás, amikor Jézus öt kenyérrel és két hallal mintegy ötezer ember éhségét csillapítja. Sok jel utal arra, hogy János evangélista saját hite mentén dolgozta ki a történetet. A kenyérszaporítás húsvét ünnepe táján történik, Jézus fölmegy a hegyre, az embereket pedig a sok fűvel borított helyen telepítik le. A húsvét az utolsó vacsorát juttatja eszünkbe, a hegy az új és örök szövetséget (vö. sinai szövetség), a sok fű pedig a jó pásztor gondoskodását, aki kövér legelőre vezérli övéit. Talán sosem fogjuk tudni eldönteni, hogy a János 6-ban elbeszélt kenyérszaporításnak van vagy nincs köze az oltáriszentséghez, de néhány jel mégis elmélyítheti az értelmezésünket.

Az evangéliumok, amikor az oltáriszentség alapítását mesélik el, a kenyérrel kapcsolatosan négy igét használnak többé-kevésbé azonos sorrendben: kezébe vette, hálát adott, megtörte és tanítványainak adta. A mai evangéliumban hasonló szertartásosság jellemzi Jézust: kezébe veszi a kenyeret, hálát ad (eucharistein), és kiosztja. Hiányzik egy ige, mégpedig a megtörni. Mondhatnánk, hogy ennek nincs is jelentősége, hiszen a jelenet nem föltétlen az utolsó vacsorán történik. A csoda jellege, a három másik ige azonban figyelmeztet: itt valami többről van szó. Főleg ha abba is belegondolunk, hogy maga Szent Pál apostol is az eucharisztiát kenyér, amelyet megtörünk-nek nevezi (1 Kor 10, 16), vagy az emmauszi tanítványok esetében épp a kenyér megtörésében érkezik a felismerés pillanata. A meg nem tört kenyérben más lenne a Messiás? Másfajta eucharisztia lenne? Vagy van más lehetőségünk is a hiányzó ige magyarázatára…?

Általában elmondható, hogy János evangéliuma nem igazán szereti az egész részekre bontását. Mintha ez a romlás vagy az elmúlás jele lenne, zavarná a dicsőséges, isteni fényben tündöklő Krisztus-képet. Az első és talán legszembetűnőbb kép a keresztre feszítésnél tárul elénk: Jézus lábszárát nem törik meg, hiszen így teljesedik be az írás: csontot ne törjenek benne (Kiv 12, 46. Szám 9, 12). Az ószövetségben a húsvéti bárányra illett ez a kifejezés, a kereszten pedig Jézusban teljesedik be. Ő az igazi, tényleges húsvéti bárány. Továbbá ott van Jézus köntöse, amelyet szintén nem szakítanak el. De ismét János az, aki a csodálatos halfogás esetén hangsúlyozza, a háló nem szakadt el, szemben Lukács evangélistával, aki tisztán leírja, hogy a háló szakadozott. A kenyérszaporítás után pedig össze kell gyűjteni a morzsákat (a megtörés ellentéte), ugyanúgy, ahogy Jézus azért hal meg Kaifás szerint, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.

Mondhatnánk, hogy János apostol esetében az eucharisztia nem annyira a szenvedést rejti magában, mintsem a megdicsőülést, az egységet, a teljességet. A Jézustól kapott kenyér épp annyira töretlen és romolhatatlan, mint az új és örök szövetség. Az is lehetséges, hogy a kenyérszaporítás időben távolabb van az utolsó vacsorától, ezért benne nem az áldozat kegyetlen, megtörő jellege kap hangsúlyt, hanem az isteni ajándék bősége, az ajándék teljessége, hibátlan jellege. De ebben mégis ott a bárány, amelyet megöltek – de ez inkább a mennyei Jeruzsálem báránya, amelyben nincs törött csont. A meg nem tört kenyér tekintetünket az eucharisztia végső hatására irányítja: romlandó testünk, mely a romlásnak, bomlásnak van kitéve, az oltáriszentségben nyeri el mennyei öltözetét, a Messiás töretlenségét.

László István székelyszenttamási plébános