Megújul a temesvári piarista templom

0
1887
Temesvári piarista templom. Fotók: Temesvári Egyházmegye

A Teleki László Alapítvány a Rómer Fóris-terv keretében 9 millió forint, vagyis megközelítőleg 124 ezer lej értékű összeggel járul hozzá a temesvári piarista templom felújításához. A 2019-es alapítványi döntésükkel lehetővé tették, hogy megújult a templomkertben lévő pincelejárat és megoldódtak a bal oldali torony statikai gondjai.

A felújítási munkálat három szakaszban történt. Az első szakaszban sor került a templomkertben lévő pincelejárat lebontására, a bal oldali torony melletti folyosó mozaikpadlójának felszedésére és a boltív megbontására. A második szakaszban megvalósult a templomkertben lévő pincelejárat újjáépítése, a bal oldali torony melletti pincében, a folyosó alatt húzódó pince boltívének és padlózatának kijavítása, valamint a statikai probléma forrásának megszüntetése. A felújítások harmadik fázisában megvalósul a pincelejárat vakolása, díszeinek feltevése, meszelése, az új ajtó elkészítése és felszerelése, valamint a torony melletti folyosón a statikai problémák megszüntetése után a mozaikburkolat újraöntése.

A Teleki László Alapítvány anyagi támogatásával a felújítási munkálatok második szakaszát sikerült megvalósítani. Ez a következőket tartalmazza: a baloldali szárny (torony melletti folyosó) megbontott boltíveinek újraépítése, a boltívek felső részének szintre hozása, valamint az estrich beton kiöntése, a jobboldali pincelejárat alapjának a kiöntése (zsaluzás, vasalás stb.), a szerkezeti gerendák kivitelezése, a lejárat falainak felfalazása, a lejárati lépcsők kiöntése, a tetőszerkezet megvalósítása, lepadolása, borítólemezek felhelyezése, valamint a lefolyók kivitelezése,  a megvalósuló építmény (pincelejárat) kívülről és belülről való vakolása Hasit NHL5 típusú szárítóvakolattal.

Az első és a harmadik szakasz munkálatait 130 000 lej értékben a hívek adományából sikerült megvalósítani.

Még a 2021-es évben kezdetét veszi a templomtető felújítása. Hálás köszönet a támogatásért!

Forrás: Kocsik Zoltán templomigazgató/Temesvári Egyházmegye