Legyetek béketűrők! – Folytatódott a Szent József-nagykilenced

0
1612
Nagykilenced Nagyváradon. Fotók: Nagyváradi Egyházmegye

A hetedik imaalkalommal folytatódott az idei nagykilenced július 21-én, szerdán 18 órától a nagyváradi Szent József-telepi templomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Karácson Tibor, az Erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója volt, akinek a munkatársai is közreműködtek az imaest folyamán – írja a Bihari Naplót idézve a Nagyváradi Egyházmegye honlapja.

A Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-évben, a januártól szeptemberig terjedő időszakban, minden hónap harmadik szerdáján különleges módon emlékeznek meg a Szent Család fejéről a nagyváradi Szent József-telepi templomban: szentmise bemutatásával, férfiak által vezetett rózsafüzérimával, tanúságtétellel, valamint szentségimádással.

„Legyetek béketűrők!” – idézte Szent Jakab levelét Karácson Tibor műsorigazgató. Arra hívta fel a figyelmet: az apostol azt próbálta bizonygatni, hogy a türelmetlenség tulajdonképpen a hitetlenségnek a jele, mert arról tanúskodik, hogy az ember nem számol Jézus eljövetelével, holott számtalanszor előfordul az a Szentírásban, hogy a közeledő bíró az ajtó előtt áll. Nagy vigasztalást nyújthat ugyanis a türelem és az a hit, hogy Jézus itt van közöttünk, tanít, képessé tesz minket a türelemre és a béketűrésre. Ezekre különösen nagy szükség van a mai világban. Ez minden generációra, családra, munkahelyre érvényes, mert minél jobban fogy a türelem, annál inkább nő a keserűség és a feszültség, amelyek megmérgezik a szívünket, és ilyenkor sajnos képtelenek vagyunk a hosszabb távú béketűrésre.

Az apostol által leírt valódi türelem nem a nehéz helyzetben elképzelt javulásra van beállítva, hanem az élő, szerető és kegyelmesen cselekvő Istenre, a teljes ráhagyatkozás tehát az a béketűrés, amit nekünk gyakorolnunk kell. Ez a fajta türelem sohasem fogy el, mert a legkilátástalanabb helyzetben is érezzük, hogy van egy bizonyos segítség, ami éltünk problémáit megoldja. Ez a fajta béketűrés „tudja”, hogy létezik összefüggés a bűn és a bocsánat, a halál és a feltámadás között. Szent József azért a béketűrés példaképe, mert ő ebből a szemszögből látta egész élete történéseit. Lehetett volna türelmetlen – a Szentírásban számtalan történet bizonyítja, hogy oka lett volna arra, hogy békétlenkedjen, azonban ő belátta, hogy neki türelmesnek kell lennie, mert Istennek terve van vele is. Megértette, hogy Isten úgy használja őt, ahogyan az a megváltáshoz szükséges. Nekünk is azt kell felismernünk, hogy Isten minket is kiválasztott tervének beteljesítéséhez, és éppen emiatt kell mi is türelmesek legyünk – hangsúlyozta a szónok.

A szentmisén a kántori szolgálatot ezúttal Majoros Attila látta el.

Forrás: Ciucur Losonczi Antonius/Bihari Napló/Nagyváradi Egyházmegye