A testvériesség a legszebb érem – ma kezdődnek az olimpiai játékok

0
1368
Az olimpiai öt karika az olimpiai lánggal. Fotó: Vatican News

Tokióban ma, július 23-án kezdődnek az olimpiai játékok, a pandémia nyomása alatt. Ferenc pápa sportról szóló tanításából szemezgetünk a Vatican News összeállítása nyomán, a sport ugyanis a népek közötti egyetértés megerősítésének egyik útja lehet.

Sokan a tokiói sporteseményt „szomorú olimpiának” titulálták. A Covid-19 vírus terjedésének kiküszöbölése érdekében nem lesznek a lelátókon nézők, a sportolók nem ölelik majd át egymást, a bajnokok pedig saját maguknak teszik fel a megnyert érmet az egymás közötti kontaktus elkerüléséért. Az olimpiai játékokat a pandémia miatt egy évvel elhalasztották. Most pedig Japán egy ellentmondásos érzésekkel teli sportesemény lebonyolítására készül: öröm és szomorúság; büszkeség és félelem van a levegőben. Mindennek ellenére talán ez az olimpia alkalom lehet arra, hogy erősebben kirajzolódjon az ötkarikás játékok valódi jelentése és értelme, amely magában hordozza a népek közötti testvériesség és egyetértés lelkületét. Erre az üzenetre nagy szükség van manapság, amikor mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk egy korszakváltás felé tekintve, amelynek következményeit előre nem láthatjuk.

Ferenc pápa több ízben hangsúlyozta a sport nevelői szerepét a fiatalok számára, a részvétel és a sportszerű játék jelentőségét, vagy éppen a vereség értékét. A személy valódi nagysága jobban tükröződik egy vereségkor nemcsak a sport esetében, hanem a valódi életben is. Ezt így fogalmazta meg a pápa a Gazzetta dello Sport című olasz sportújságnak adott interjújában: „A győzelemben benne van egy izgalom, amelyet nehéz leírni és megfogalmazni, de a veszteségben is van valami nagyszerű. Egyes vereségekből ugyanis csodálatos győzelmek születnek, mivel sikerült megérteni a hibát, amely a győzelem iránti szomjúságot élteti. Úgy is lehetne mondani: aki győz, az nem tudja mit veszít”. A törésektől és a polarizációtól fémjelzett korunkban a pápa szerint a sport azon egyetemes nyelvezetek egyike lehet, amely képes legyőzni a kulturális és társadalmi, vallási és fizikai különbségeket, és egyesíteni tudja az embereket ugyanazon játék szereplőiként, valamint a győzelmek és vereségek főszereplőiként.

A nemrég véget ért Copa América és a labdarúgó-Európa-bajnokság is megmutatta, hogy a játékosok minden energiát felhasználnak a győzelem megszerzéséhez. A megmérettetés lelkülete most még erősebb lesz az olimpia elhalasztása miatt is. Ferenc pápa jól tudja, hogy az élsport a megmérettetést, a határok leküzdését jelenti elsősorban a saját, majd az ellenféllel való tekintetben. „Mutassátok meg, hogy mely célokat lehet elérni az edzés nehézségein keresztül, amely elkötelezettséggel és lemondással jár. Ez kortársaitok számára életre szóló lecke lehet” – tanítja Ferenc pápa.

Reméljük tehát, hogy a tokiói olimpián képesek lesznek egyesíteni a verseny feszültségét az egység lelkületével, megvalósul a korlátok elfogadása és a törékenységben való osztozás. Ma jobban mint valaha a kihívás nemcsak az aranyérem megszerzése – amely minden sportoló célja és álma –, hanem az emberi testvériség érmének együttes elnyerése.

Forrás: Alessandro Gisotti/Horváth Hajnalka/Vatican News