Viharkár után a nagyszentmiklósi templom

1
1609
Fotó: Claudiu Călin

Tíz nap sem telt el mióta egy erős szélvihar jelentősen megrongálta a nagyszentmiklósi római katolikus templom tetőzetét, máris elkezdődtek a javítási munkálatok – tájékoztat a Gerhardus.ro.

A felújítást Andó Attila helyi plébános koordinálja, aki úgy nyilatkozott: az Avilai Szent Teréz tiszteletére felszentelt templom tetőzetének javítási költsége mintegy 40.000 euró, ugyanis a június 25-i szélvihar mintegy 500 négyzetméter lemezburkolatot tépett le, így a tetőt teljes egészében cserepekkel fedik be. Emellett a vihar egyéb károkat is okozott, többek között a templom tornyán, amelyek helyreállítása további legkevesebb 5000 euróba kerül.

Dănuţ Groza polgármester kezdeményezésére a helyi tanács 30.000 euro értékű gyorssegélyt szavazott meg, egy helyi cég pedig megbízást kapott a javítási munkálatok elvégzésére. Az első, 3000 lej értékű adomány a gyors javításokra a Nădejdia baptista közösség részéről érkezett. A temesvári püspökség 6000 euróval, a Németországba elvándorolt magyszentmiklósi németek egyesülete (HOG Groß-Sanktnikolaus) az elmúlt héten 5000 euróval támogatta a munkálatokat. Segítséget ígért a burgkircheni Altenhilfe Großsanktnikolaus e.V egyesület is, amely évek óta jó kapcsolatokat ápol a Nagyszentmiklósi Német Demokrata Fórummal.
A templomon, illetve harangjain, a harangozás automatizálásán és a toronyórán egy ideje már javításokat terveznek, illetve erre gyűjtöttek is helybéli és elszármazott hívektől adományokat.

Aki szeretné támogatni a viharkárok kijavítását, lejben vagy euróban az alábbi bankszámlaszámok valamelyikére utalhat:
Parohia Romano-Catolică Sânnicolau Mare
RAIFFEISEN BANK Sânnicolau Mare
IBAN Lei: RO12RZBR0000060001339359,
IBAN Euro: RO81RZBR0000060002427524,
Bic/Swift: RZBRROBU.

MEGOSZTÁS

1 HOZZÁSZÓLÁS