Éberen figyelni a vészjelekre

0
497
Illusztrációk: Pexels.com

Pázmán Enikő családorvos a Vasárnap egészségsarok rovatának egyik szerzője. Ezúttal arról kérdeztük, szakemberként milyen új ismereteket adott a Gyulafehérvári Caritas addiktológiai tanácsadó képzése, mi motiválta az elvégzésében. Beszélt arról is, ezentúl mit szeretne másképp csinálni a munkája során, illetve mennyire nyitottak a páciensek, mennyire fogadják el a segítséget.

Milyen új ismereteket adott az addiktológiai konzultánsi képzés elvégzése, illetve mi motiválta az elvégzésében?

A mai divatos szóval élve, ez a képzés még jobban „érzékenyített” a szenvedélybetegség kapcsán. Számomra az egyik legelfogadhatatlanabb dolog, hogy nincs az a meggyőző észérv, amely által jó útra lehet terelni egy szenvedélybeteget. Nagy misztérium, hogy mikor jön el egy ilyen beteg számára, vagy egyáltalán eljön-e az az idő, az a mélypont, amikor feleszmél, hogy másképp akar élni, hogy nem akar belehalni, hogy legyőzve önmaga mindenhatóságának téveszméjét, elindul segítséget kérni, amikor hirtelen visszasiklana a vakvágányáról, a halál elől, az Életet élendő vágányára. Ez alatt a képzés alatt meglehetősen gyászos lélekkel tanultam ennek tudatosítását. Egy másik fontos tudás, amit elmélyíthettem még jobban, hogy minden szerfüggő szenvedélybeteg mellett van egy társfüggő szenvedélybeteg, aki ennek az ördögi kör „játszmának” a fenntartását minden lehetséges módszerrel segíti fenntartani. Itt jön be számomra az örömhír, hogy általában a társfüggők hamarabb megkeresnek engem, családorvosukat, mint a szerfüggő házastársuk, és a gyógyítást már velük el lehet kezdeni.

Nagyon lelkes szakemberek vettek részt a képzésben, akiknek az elérhetősége megvan egy címlistán, és hozzájuk küldhetem a gyógyulni vágyó függő beteget. A képzés elvégzésében az motivált, hogy érintett vagyok benne.

Mi az, amit a képzés fényében ezentúl másképp szeretne csinálni a pácienseivel való munkája során?

Mindenképp szeretném hamarabb diagnosztizálni a függő beteget, a társfüggőt, rávezetni őket arra, hogy nincs gyógyulás segítség nélkül. Szeretnék éberebben figyelni a vészjelekre, és erre tapintatosan rávezetni a pácienst. Például most láttam egyik közösségi hálón, hogy egyik nagymama büszkén osztotta meg tizennégy éves unokájának felnőtt kereszténnyé váló székely ruhás képét, ahol a cseperedő fiú alkoholos pohárral a kezében van lefényképezve. Célzott kérdésekkel szeretnék párbeszédet folytatni a rendelőben az útkereső kamaszokkal a megéléseikről, a motivációikról, a bulis szokásaikról, az otthoni tanult reflexeket tehetetlenséggel átörökítő sodródásukról.

A szenvedélybetegségben érintett páciensek mennyire fogadják el a segítséget?

Csak akkor kezdenek megnyílni ezek a páciensek, amikor biztonságban érzik magukat, amikor érzik, hogy valaki jobban rálát az örvényükre, mint saját maguk. A kis herceg, ahogy megszelídíti a rókát, olyab tempóban történhetnek ilyen „megnyílogatások”. Türelem és hit szükséges ehhez.

Az írás megjelent a Vasárnap hetilap július 18-ai számában Segítség nélkül nem megy, Addiktológiai konzultánsi képzés a Gyulafehérvári Caritasnál című összeállítás részeként.