Piarista diákból képviselő, vatikáni nagykövet

0
617

Dr. Keresztes Sándor személyisége, keresztény hite, mind nemzete, mind a katolikus egyház iránti elkötelezett szolgálata példaképe lehet a ma nemzedékének, bármilyen magyar nyelvterületen vagy akár a világ távolabbi pontjain élők előtt is. A magyarság és az egyház szolgálatában. Életinterjú dr. Keresztes Sándorral című kötetet július 16-án mutatták be Budapesten. A könyvben közreadott interjúkat Javorniczky István készítette Keresztes Sándorral 1988-ban és 1994-ben. A kötetet és egyben Keresztes Sándor fordulatokban gazdag életútját szerkesztőségünk felkérésére Fodor György piarista konfráter ismerteti.

A vele készített, könyv formájában idén megjelent életinterjú a magyar és az egyetemes egyháztörténelem élő korszakát tárja elénk. A lebilincselő olvasmány sok új információt nyújt az olvasó számára. Értékét emeli, hogy kordokumentum-másolatokkal és fényképekkel gazdagon illusztrált, köztük van egy Márton Áront ábrázoló, amelyet a püspök Gyulafehérváron 1976-ban ajándékozott ezekkel a szavakkal: Keresztes Sándor barátomnak és kedves családjának szívélyes üdvözlettel.

Ajánlásában Semjén Zsolt teológus, politikus, a magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miniszterelnök-helyettes, hangsúlyozza: „Keresztes Sándor a háború végén Budapestre költözött, de a szíve mindhalálig »erdélyien« dobogott. Amint a rendszer engedte, hazautazott, s az idők folyamán látogatásai egyre sűrűbbek lettek. Ahol tudott, segített, postás szerepe pedig legendássá vált. Ennek legizgalmasabb mozzanata a Márton Áron és Ilyés Gyula közötti üzenetváltások közvetítése volt. Erdélyben járva gyakran felkereste a megfigyelés alatt tartott főpásztort. A bizalmas beszélgetések bevett gyakorlata volt ez Ceaușescu Romániájában. A Szekuritáté a legrafináltabb helyeken rejtette le lehallgató készülékeit, iratokat, feljegyzéseket, veszélyes volt áthozni a határon a mindenre kiterjedő vizsgálódások miatt. A szentéletű püspök és Ilyés Gyula mindössze egyszer találkozott személyesen, igaz, akkor végigbeszélgettek egy éjszakát. Nem túlzás azt állítani, hogy ennek az éjszakának szerepe volt abban, hogy Ilyés Gyula visszatalált katolikus hitéhez. (…) Keresztes Sándor politikai felfogásának alapja a nemzeti hagyományok és a katolikus szociális reformmozgalmakban megvalósuló pápai szociális enciklikák jelentik. (…) Életpályája megerősítő tanúságtétel számunkra, hogy nehéz körülmények között is meg tudott maradni igaz embernek, hitvalló kereszténynek, jó magyarnak és hűséges kereszténydemokratának.”

Keresztes Sándor (1919–2013) Katolaszegről származott, piarista gimnazistaként nagy hatással volt rá a cserkészet, egyetemistaként pedig Észak-Erdély visszacsatolása után részt vett a keresztényszociális mozgalmak munkájában, miközben megismerkedett Erdély sok politikai, szellemi és vallási vezetőjével. 1944 őszén családjával menekülve áttelepült felesége Budafokon élő szüleihez. Budapesten részt vett a zsidók mentésében, emiatt a nyilasok le is tartóztatták, a kivégzést csak alig tudta elkerülni.

A szöveget sajtó alá rendező és szerkesztő, Keresztes András előszavából kiderül, hogy Keresztes Sándor 1947-ben a Demokrata Néppárt színeiben országgyűlési képviselő lett, de következő évben hamis vádakkal megfosztották mandátumától. 1949-től előbb harisnyakötésből tartotta el családját, majd az Új Ember katolikus hetilapnál lett pénzbeszedő, később fűtő, majd adminisztrátor. 1953-ban – püpsökkari megbízásból – megszervezte a betiltott szerzetesrendek tagjainak megélhetést biztosító Solidaritas Háziipari Szövetkezetet. 1953–1959 között rendőri felügyelett alatt volt. Az 1956-os forradalom napjaiban részt vett a Demokrata Néppárt újraindításában, majd a szabadságharc leverését követően a Nemzetközi Caritas magyarországi segélyakcióját szervezte. 1957 nyarán letartóztatták és „közbiztonsági őrizetbe” helyezték. Ezt követően ismét visszavonult a nyílt politizálástól, de a háttérből továbbra is igyekezett ismertetni és elismertetni a hivatalos államitól eltérő egyházpolitikai nézeteit és támogatni az erdélyi magyar kisebbség fennmaradását. 1988-ban megalapította a Márton Áron Társaságot, majd annak elnöke lett. Egyik főszervezője volt a Kereszténydemokrata Néppárt néven újrainduló Demokrata Néppártnak. 1990-től 1994-ig a Magyar Köztárásaság új kormányának vatikáni és a Máltai Lovagrend mellé rendelt első nagyköveteként szolgálta az anyaországi és a határon túli magyarság ügyét. Római tevékenysége megalapozta az azóta is tartó jó államközi kapcsolatokat. Ugyanakkor mindent megtett, hogy az Apostoli Szentszék segítségével európai problémává váljon az őshonos kisebbségek sorsa.

Az interjúkötetben Keresztes Sándor így vall a gyermekkoráról és a családi körülményekről: „1919. március 9-én születtem Erdély kalotaszegi vidékének Magyarókereke nevű apró falujában. Édesapám, Keresztes Károly tanító volt ott. Ő egy Kis-Küküllő-menti székely családból származott, Ádámos községből. Édesanyám Fazakas Erzsébet szilágysági magyar asszony volt. (…) Édesapámék nyolcan voltak testvérek (nekünk is nyolc gyermekünk van), valamennyien tanultak és mind tanítók lettek. Apám szintén nagy családot alapított, hiszen hatan voltunk testvérek. (…) Édesapám röviddel eskütétele után (a román királyságra – szerk. megj.) elhagyta Magyarókerekét és Kolozsvár mellé, az ugyancsak Kalotaszeghez tartozó Magyarfenesre került állami tanítónak. Az első gyermekkori emlékeim tulajdonképpen innen erednek. Közben édeasapám megbetegedett, tüdővészt kapott és 1926-ban, tehát nem egészen hét éves koromban meghalt. Édesanyám a hat gyerekkel – öt fiú és egy lány – Bánffyhunyadra költözött, ahol akkor anyai nagyszüleim laktak. Itt kezdődött valami az életemben, amit én mint hívő ember, isteni gondviselésnek fogok fel, ami végigkísérte az életemet. (…) A plébánossal, akit ugyanúgy, Keresztesnek hívtak, való megismerkedés következményeként aztán minisztráns gyerekként állandóan ott »lógtam« a plébánián, kertészkedtem vele együtt. A papbácsival való kapcsolat sokat segített a családunkon is, édesanyámon, anyagi gondjainkon. A negyedik osztály elvégzése után, 1930-ban sikerült státusi tandíjat és konviktusi kedvezményt szerezni számomra és így bekerültem a kolozsvári katolikus, piarista gimnáziumba.”

Közvetlen hangon emlékezik vissza a gimnáziumi és cserkészévekre Kolozsváron (1930–1938): „Már a kezdet is emlékezetes maradt számomra, többek között azért is, mert azt hiszem, ez volt az egyetlen eset, amikor anyám vitt be Kolozsvárra; utána nyolc éven keresztül mindig egyedül tettem meg az utat. Az anyanyelvhez való ragaszkodást belénk oltották. (…) Az akkor a magyar öntudatra való nagyon tudatos, de nem soviniszta, tehát nem románellenes, hanem megmaradásunkkal kapcsolatos nevelés volt. A cserkészettel kapcsolatban szeretném megemlíteni annak jelentőségét az önnevelés szempontjából. A cserkésztörvények egyike volt, hogy a cserkész mindenkivel jót tesz, és a napi jótettet írásban rögzíteni kellett.”

Több forrásból is tudjuk, hogy Keresztes Sándornak sikerült felvételije a kolozsvári I. Ferdinánd király Tudományegyetem (1919–1940 között) jogi karára. Mivel megszüntették a cserkészetet, véleménye szerint a magyar ifjúságnek valamilyen vallási, egyházi alapon álló szervezetet kellene létrehozni, ami pótolhatná a cserkészetet. Akkor került kapcsolatba Márton Áronnal, a fiatal püspökkel, dr. Dávid László kolozsvári egyetemi lelkész közvetítésével: „Betessékelt. Bemutatkoztam, elmondtam, hogy a Dávid atya biztatására jöttem el a püspök atyához és elmondtam neki ezt az ötletet. Nézett, nézett, már fiatalon is karizmatikus egyéniség volt, és úgy tudott az emberre nézni, hogy úgy érezte az ember, hogy a veséjébe lát. Végighallgatott, azután azt mondta nekem: tudod mit? Két hét múlva újra itt leszek, gyere el, beszéljünk még erről. (…) 1939-ben megtörtént Kárpátalja visszacsatolása, a nemzetközi helyzet egyre éleződött, így halasztódott az ötletünk elfogadása, s majd a második bécsi döntéssel (1940) el is veszítette az aktualitását.”

Keresztes Sándor 1944-ben letette sikerrel a szigorlati vizsgát és megtörtént a doktorrá avatása is jogtudományból. Izgalmas olvasmány a továbbiakban a Nyilas, majd orosz csizmák talpa alatt (1944–1945), valamint a Remény és küzdelem: a városházától az országházig (1945–1948) című fejezetek.

Kevesen tudják, Keresztes Sándor az Új Ember katolikus lapnál is dolgozott. Pénzbeszedőnek alkalmazták 1950. február 1-től munkakönyvvel, amihez társadalombiztosítás is járt, ez a gyerekek miatt is nagyon fontos volt. Később ugyanott fűtő lett, mivel a Rákosi korszakban az újság példányszámát kényszerből lecsökkentették. De a kötést tovább folytatta, mert egy ideig még ez volt a család fő jövedelemforrása.

Sokatmondóak és értékesek a Márton Áronnal való kapcsolatokról elmondott epizódok. Keresztes Sándor a II. világháború utáni kolozsvári hazalátogatásakor Dobri János református teológiatanár barátja (szintén nagycsaládos, több évig szenvedett börtönben) feleségének lelkes szavait idézi: „Hát mi is az ő (Márton Áron – szerk. megj.) magatartásából merítünk erőt. (…) Ez volt első találkozásom azzal a ténnyel, hogy milyen szeretet veszi körül, nemcsak a katolikusok, hanem az egész erdélyi magyarság részéről, és hogy milyen példaadó és erőtadó a magatartása.” Idézi Balogh Edgárt is: „Hát a Márton Áron! Képzelje, amikor szabadulásunk után beteg voltam, bent voltam a klinikán, egyszercsak nyílik az ajtó és ki jön látogatni? Márton Áron.” Szóval, Márton Áron illyen volt, mindenkit, aki a magyar népért dolgozott, becsült, világnézetre való tekintet nélkül és megadta mindenkinek azt a tiszteletet, amit megérdemelt. Az egy célért való munkálkodásért – összegezte Keresztes Sándor.

Keresztes Sándor mindig fontosnak tartotta megemlékezni néhány olyan személyről, akikkel összehozta az élet, a közös gondolkodás révén tartósabb kapcsolat alakult ki velük, illetve szellemiségük hatással volt személyisége alakulására, köztük Domokos Pál Péter, a székelység és főleg a moldvai csángómagyarok kutatója, ismertetője.

A könyv 1994-ben készített kiegészítő interjúja keretében olvashatunk a szocialista rendszer utolsó éveiről (1988–1990) és a rendszerváltozásról, valamint a Márton Áron Társaság 1989. március 11-én tartott emléküléséről, a főpap püspökké szentelésének 50. évfordulója alkalmából. Az előadók közül megemlékezik Jelenits István piarista tartományfőnökről, Schweitzer József főrabbiról.

Érdekes és tanulságos olvasnivaló Keresztes Sándor négyéves vatikáni nagyköveti szolgálatával kapcsolatos emlékezése. „1990 szeptemberében kerültem Rómába. Castel Gandolfoban adtam át a megbízólevelemet, ami elég ritkán fordul elő, mert általában nem ott szokták. (…) Amikor átadtam II. János Pál pápának a megbízólevelet, akkor mondtam azt, hogy mi nem rivalizálni szeretnénk a szomszéd népekkel, hanem a suum cuique (mindenkinek a magáét, illetve mindenkinek megadni a magáét, ami őt megilleti – szerk. megj.) elve alapján korrekt partneri viszonyban szeretnénk élni, egymást tisztelve, és nincs más törekvésünk. Tehát a mi célkitűzéseink mind szinkronban vannak azokkal az elvekkel, amiket az egyház hirdet.”

Egy másik emléke 1991-ből, amikor a romániai püspökök ad limina látogatáson voltak Rómában. Ott az ebédnél Robu Ioan bukaresti érsek kifejtette a szentatyának a dákoromán-kontinuitás elméletet. Erre Jakubinyi György (akkor segédpüspök, a későbbi gyulafehérvári, jelenleg nyugalmazott érsek – szerk. megj.) megszólalt: „Szentatya, amit most Robu érsek úr elmondott, ez egy teória.” Majd kifejtette a történelmi álláspontot. Az epizód csattanójáról így emlékezik Keresztes: „Mikor vége volt az ebédnek és búcsúztak – ezt egyébként nem Jakubinyitól tudom –, akkor a pápa kezet fogott Jakubinyivel és azt mondta neki: »Ejnye, ejnye, Jakubinyi püspök úr, önnek olyan szép olasz neve van, de ekkora magyar szíve« – s kezével mutatta neki.”

A budapesti Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség kiadásában megjelent könyv függelékében olvashatjuk Kozma Imre irgalmasrendi szerzetespapnak a Keresztes Sándorra emlékező gyászmisén elhangzott beszédét a budapesti Magyar Szentek templomában, 2013. augusztus 29-én.

Fodor György