Akik életüket Krisztusra tették fel

Papszentelés Gyulafehérváron

1
1532

Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepén szentelik fel az addigi diakónusokat áldozópappá. Kovács Gergely érsek négy fiatalembert, Küsmődi Csongor-Ignácot, László Zsoltot, Miklós Szilárdot és Olasz Bélát ma pappá szentelt a gyulafehérvári székesegyházban.

Az örömünnepre sokan érkeztek a szentelendők szülőhelyéről, székelyruhás csoportok töltötték meg a székesegyházat, külön öröm, hogy miután ezeknek a fiatalembereknek a diakónusszentelését szűk családjuk is csak online követhette, most mindannyian személyesen jelen lehettek.

Szent Péter és Szent Pál apostol egyházunk két fő oszlopa, közös ünnepük arra irányítja figyelmünket, ami összeköti őket: mindketten feltették egész életüket Krisztusra, mondta bevezetőjében a főpásztor. A szentelendőkre is igaz, hogy a Jézussal való találkozás nyomán mindent odaadtak Jézusért: idejüket, erejüket, önmagukat, egész életüket. “Foglaljuk imáinkba őket, hogy emberi tökéletlenségeik ellenére, Isten kegyelméből és a Szentlélek erejében képesek legyenek egy egész életen át hűek maradni ahhoz, aki meghívta őket”, kérte a jelenlevőktől és a főegyházmegye egész népétől Kovács Gergely érsek.

Márai Sándor Felelni című versében írja: „Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban:
felelni kell, az egészre. Ki vagyok? Mit akarok? Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?” Ebből kiindulva a főpásztor homíliája elején a személyesen szólította meg a szentelendőket: “Kedves Csongor, Szilárd, Zsolt és Béla: ez a pillanat az életben, amikor felelni kell. Nem könnyű. Hiszen látjátok, érzékelitek, hogy korunk rohamosan változó társadalmi körülményei egyre több kihívás elé állítják a papot, óriási elvárásokat támasztva. Hivatásotok miatt talán nem kerültök börtönbe, de a hálátlanságot, gúnyt, lejáratást, mediális meghurcoltatást nem biztos, hogy elkerülitek.” A főpásztor biztatással folytatta, hiszen csak realitásérzékre, amellett sok bátorságra, megfontolt, szetetetteljes döntésre hívta a szentelendőket, akiket egyben biztosított mindenkori atyai szeretetéről. Hiszen szószerint idézte, amit szentelésük előtt a négy diakónus válaszolt kérdésére: milyen lélekkel készülnek a szentelésre. „Pár nappal ezelőtt azt kérdeztem tőletek (külön-külön), hogy két szóban jellemezzétek, hogy mi van most bennetek. Emlékeztek a válaszokra? Nyugalom és bizalom; béke és nyugalom; lendület és várakozás; öröm és lelkesedés.” Jó volt hallani, hogy a szentelés előtt a négy diakónus nyugodt, örömteli szívvel áll a feladat előtt, s ez a nyugodt öröm a szertartás egészét jellemezte.

“Kedves Csongor, Zsolt, Szilárd és Béla! Nem egy intézmény vagy egy cég tagjai lesztek, hanem Krisztushoz, az Örök Főpaphoz fogtok hasonulni, részesei lesztek szolgálatának. Tegyétek szabadon, örömmel és szeretettel”, kötötte a lelkükre Kovács Gergely érsek. Majd így sorolta feladataikat: “Az örömhírt kell hirdetnetek. Isten népének lesztek lelkipásztorai. Bemutatjátok a szentmiseáldozatot. Kiszolgáltatjátok a szentségeket. A keresztség által új híveket kapcsoltok Isten népéhez. A bűnbánat szentségével Isten, Krisztus, az egyház nevében megbocsátjátok a bűnöket – soha ne fáradjatok bele az irgalmasság gyakorlásába. Asszisztáltok a házasságkötéseknél. A megszentelt olajjal enyhülést nyújtotok a betegeknek. Az egyetlen tanító példáját követve a hitre, a vallásos életre fogtok nevelni gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket. Krisztus papi művét mindig örömmel, szeretettel és őszintén végezzétek, kizárólag arra törekedve, hogy Isten tetszésére legyetek. A papi öröm csak így található meg, ha Istennek kívántok tetszeni, aki kiválasztott és meghívott benneteket.”

A szentelendők elkötelezettséggel a szívükben tették le a nyilvános hitvallást, elkötelezve magukat, a kézrátétel nyomán megkapták a szentséget, a jelenlevő papok befogadó gesztusai pedig a papi rendbe tartozás érzését erősítették meg a négy új gyulafehérvári egyházmegyés papban. A szentmise áldozati részét együtt mutatták be a főpásztorral.

Kovács Gergely érsek négy dolgot ajánlott Ferenc pápát idézve kapaszkodóul, megerősítésül a jövőre nézve: “Mindig maradjatok közel Istenhez az imában – ha ez a közelség megszűnik, semmi más nem fog megtartani benneteket. Maradjatok közel mindenkori püspökötökhöz, aki atyai szeretettel van irántatok. Maradjatok közel a többi paphoz, mint testvérhez, egyetértésben, a jót és értékest keresve mindegyikükben. Maradjatok közel Isten népéhez, hogy juhszagú pásztorok lehessetek.”

Isten szolgája Márton Áron püspök szavait idézve fejezte be beszédét, biztatását a főpásztor. 1944. május 18-án Kolozsváron a Szent Mihály templomban az újonnan felszentelt papokat így bátorította Márton Áron: „Krisztus követségében jártok, induljatok hát bátran, fölemelt fejjel és elszánt lélekkel. Legyetek az igazság védői és a szeretet apostolai. Közvetítsetek Isten és az ember között. A szentmiseáldozat és a szentségek erejével nyissátok meg az eget és hozzátok le, közvetítsétek bőségesen a beteg emberiség számára Isten gyógyító kegyelmét és megváltó irgalmát.”

Végül a szentmise végén személyesen nyújtotta át a négy új papnak az igazolások és engedélyek mellett az első szolgálati helyre vonatkozó kihelyezési iratot, melynek értelmében Küsmődi Csongor-Ignác újmisést Csíkszereda – Szent Kereszt plébánia segédlelkészének; László Zsolt újmisést Zetelaka plébánia segédlelkészének; Miklós Szilárd újmisést Brassó – Szent Péter és Pál plébánia segédlelkészének; Olasz Béla újmisést pedig Kézdivásárhely – Kanta plébánia segédlelkészének nevezte ki.

MEGOSZTÁS