EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. (Mk 4,26-34)
Belegondoltam, hogy létezik-e valamiféle bölcsesség a fák ültetésének divatja mögött. A templomunk kapuja mellett fönségesen díszeleg egy vén hársfa. Sok embernek megragadja a tekintetét, sokan megcsodálják a hangulatát, és hajlandók néhány percig időzni az árnyékában. Nem tudom (és a faluban sem tudják már), mikor ültethették ezt a szép növényt. Az biztos, hogy átélte a világháborúkat, hogy száz év alatt sok keresztelő, esküvő és temetés csendes tanúja volt. Száz év alatt nem csupán terebélyesedett, de valami szakrális többlettel is töltődött. Csak remélni tudom, hogy nem tartanak őrültnek, ha azt mondom, szeretem ezt a vén fát.
Az újgazdag portákat onnan lehet felismerni, hogy nincs az udvaron sem vén diófa, sem vadgesztenye, sem tölgy. Nincs árnyék, nincs nyugalom. Tavaly vagy tavalyelőtt ültetett tuják (amelyek jövőre kiszáradnak), díszfák, megcsonkított lombozatú (gömbkoronás) egzotikus cserjék, melyek nem öregebbek két-három évnél. Ezek a fák nem mesélnek, nem nyújtanak árnyékot, nem emlékeztetnek nagyszüleinkre és nem is fognak unokáinknak sem tanúskodni a múltról, mert pár év múlva elhalnak. Miért nem ültetünk olyan fákat, amelyek csak száz év múlva mutatják meg szépségüket? Miért keressük a pillanatnyi egzotikumot, miért engedjük, hogy a piskótakövek elfedjék múltunkat, és a három évig díszelgő fák miért szorították ki őseink vén diófáit udvarainkról?
Egy lehetséges válasz a mai divat. Ilyen van a szomszédnak, ilyet árulnak a kertészetek, ilyenekkel kecsegtetnek a folyóiratok. De emögött van valami más is. Valami mélyebb. Mert az időt mi másképp fogjuk fel.
A fizika mérte idő idegen. Hiába próbáljuk megszelídíteni, csupán digitális kijelzők, határidők, menetrendek és félelem árad belőle. Kegyetlen, mert igazából úgy képzeljük, hogy a mi hatékonyság-logikánk előtt meg fog hajolni, de nem teszi. A világegyetem szigorú rendjét nem érdekli, hogy ma mi mindent nem tettünk meg, hogy milyen kevés időnk maradt a következő beszámolóig, határidőig. Személyes időnket az emlékezetünk és reménységeink (elvárásaink) tárolják. Ez pedig beteg. Emlékeinket megmérgezték a múltban elkövetett tévedéseink, ezért nem szeretnénk abból élni. Jobb lefedni, meghaladni. De a jövőnk inkább félelemmel tölt el. Nem tudjuk, mi lesz, és ha most megint elrontanánk valamit, akkor megismétlődik a múlt átka. Megcsonkított jelenben szeretnénk élni. És félelmeinket, bizonytalanságunkat átadjuk gyermekeinknek is. A kegyelem ideje másképp dolgozik. Hasonlít az organikus időhöz, amelyről sokat mesélhetne a vén dió- és hársfa. A kis, jelentéktelen csemete nem pár év múlva kicserélhető státusszimbólum, hanem Isten idejének, ráérő nyugalmának, a mi időnk felett dolgozó gondviselésének halvány jelképe. Nem a kis kezdet és a nagy eredmény közti ellentét a lényeg, nem a mi hatékonyságmániánk diktálta hamis káprázat a tanulság, hanem az az erő, amely Istentől árad, és amely, a hit révén, a jelentéktelen kezdeteket lakja. A kegyelem idejét Ezekiel látomásának cédrusa és a mustármag hasonlata tanítja nekünk. Ebben nincs sietség, de tele van reménnyel. Ebben nincs önmagamnak tulajdonított hatékonyság, de benne van Isten gondviselő ereje, amely száz év múlva is örömmel töltheti el az embereket. A kegyelem idejét akkor kezdjük megtanulni, ha könnyeket ontunk a kivágott vén diófa mellett vagy képesek leszünk unokáinknak is fákat ültetni.
László István székelyszenttamási plébános
Megjelent a Vasárnap 2021/24. számában.
