Egyházmegyei csoportvezetőképzőt tartottak Szatmárnémetiben

0
1620
Fotók: Kováts Álmos

Szombaton, május 29-én tartotta meg a Szatmári Ifjúsági Iroda az egyházmegyei csoportvezetőképzőjét a szatmárnémeti Szentlélek plébánia Merk Mihály termében. A tavalyi évben kimaradt eseményre idén két alkalommal is sort kerítenek. Célja az egyházmegye különböző plébániáiról érkezett csoportvezetők felkészítése az ifjúsági- és gyermekprogramokon való részvételre és koordinálására. 

Az első találkozón az ifjúsági referensek bátorították a még újnak számító csoportvezetőket az őszinteségre, hogy ezzel a lelkesedéssel közeledjenek egymáshoz és ismerkedjenek társaikkal. A bemutatkozót követően a fiatalok szentmisén vettek részt, amelynek keretén belül Simon Attila ifjúsági lelkész szentbeszédében az utolsó vacsora termébe hívta a jelenlévőket, hogy a közösség és a keresztség által missziót teljesítsenek. Az igazság fontosságát hangsúlyozta, amelyet Jézus tanításai által kell tudatosítsunk. József Attila Ars poetica című versének sorait hagyta üzenetül a fiataloknak: Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. / Nincs alku – én hadd legyek boldog!

A szentmisét követően kültéri közösségi játékokat mutattak be az új csoportvezetőknek, amelyeket közösen igyekeztek adaptálni a járványügyi intézkedésekhez mérve. Ahhoz, hogy a kezdők is be tudjanak illeszkedni a csoportba, idén keresztszülős programot kezdeményeztek a referensek. A tapasztaltabb csoportvezetőkhöz beosztottak újakat, hogy tanácsokat és segítséget nyújtsanak nekik az új közegről, megosszák tapasztalataikat a csoportvezetésről, a gyermekekkel való foglalkozásról. Ezt követően Csiszár Lóránt és Tyukodi Beáta ifjúsági referensek ismertették a csoportvezetők feladatköreit, illetve bemutatták a programokat, melyeket idén megvalósítanak. 

A tavalyi év sok esemény lemondására kényszerítette az egyházmegye több intézményét, ahogy a hagyományos csoportvezető-, ministráns- és ifjúsági találkozók, szokondi gyermektáborok is elmaradtak. Idén viszont betartva a még érvényben levő járványügyi intézkedéseket, az Ifjúsági Iroda munkatársai és az önkéntes csoportvezetők közösen igyekeznek programokat szervezni, melyek pontjai által Isten közelségét mutatnák meg a gyermekeknek, fiataloknak. 

Forrás: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye