Az imádság nem varázspálca, hanem párbeszéd az Úrral

Ferenc pápa katekézise

0
676
Fotó: Vatican News

Ismét a Damazusz-udvarban tartotta meg Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatást, tovább folytatva az imádságról szóló katekézisét. Ezúttal az imádsággal szembeni ellenvetéseket értelmezte, melyek az ima látszólagos haszontalanságát és eredménytelenségét állítják. Ferenc pápa ezzel szemben arra biztatott, hogy imádkozzunk az Úr imádsága, a Miatyánk szellemében és várakozzunk mindig alázatos türelemmel.

Bevezetőjében a pápa az imádsággal kapcsolatban egyfajta „radikális kifogásról” beszélt, amely mindnyájunk közös tapasztalatából ered: jóllehet imádkozunk, néha azonban azt tapasztaljuk, hogy imáink nem nyernek meghallgatást. Ha pedig nemes célokért imádkozunk, mint például betegek gyógyulása vagy a háborúk megszűnése – most éppen Jemen vagy Szíria esetében – és ha azok meghallgatás nélkül maradnak, ez botrányosnak tűnik. A pápa idézte a Katolikus Egyház Katekizmusát: „A fő nehézség a kérő imádsággal, az önmagunkért vagy másokért való közbenjárással kapcsolatos. Egyesek abba is hagyják az imádságot, mivel úgy gondolják, hogy kérésük nem talál meghallgatásra” (KEK 2734). Ha az Isten egy Atya, miért nem hallgat meg bennünket? Hiszen ő maga biztosította, hogy megadja a gyermekeinek, amit kérnek tőle és most miért nem válaszol a kérésekre? Ez mindenki közös tapasztalata – állapította meg a pápa. Válaszként a katekizmus jó összefoglalást ad, amely valódi hitéletre buzdít, ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy az Istennel való kapcsolatunkat ne alakítsuk át mágikus jellegűvé. Az imádság nem varázspálca, hanem párbeszéd az Úrral! – szögezte le a pápa. Ugyanis az imádság során fennáll annak a veszélye, hogy megfeledkezünk arról, hogy mi vagyunk az Isten szolgálói, szemben azzal a követeléssel, hogy ő szolgáljon nekünk. Az ilyen ima követel és csak a saját elképzeléseket akarja: Jézus ezzel szemben a maga tapasztalatával a Miatyánk imádságot adja ajkunkra. Ennek első kérései Isten oldaláról valók, hogy az ő terve és akarata valósuljon meg a világgal szemben. Jobb vele együtt mondani: „Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod”.

Az imádságban nekünk kell az Istenhez térni és nem fordítva

Pál apostol arra emlékeztet, hogy „még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk” (Róm 8,26). Legyünk alázatosak, amikor imádkozunk, ez az imádság első szabálya, nem az asszonyok fejére tett kendő vagy a szenteltvizes keresztvetés. Szavaink legyenek valóban imádság és ne üres fecsegés, amit az Úr elvet! Az ima szándéka is hibás lehet, és sokan írják zászlaikra, hogy „Velünk az Isten”, de azzal már nem törődnek, hogy ők maguk az Istennel vannak-e. Az imádságban nekünk kell az Istenhez térni és nem fordítva: Térítsd meg Uram a szívemet, hogy azt kérje, ami a lelkem javát szolgálja!

Mindazonáltal megmarad a botrány, amikor az emberek őszinte szívvel imádkoznak és kéréseik megfelelnek ugyan Isten Országának, mint például, amikor egy anya beteg gyermekéért imádkozik, de az Isten – úgy tűnik – nem hallgatja meg. A válaszhoz nyugodtan végig kell elmélkedni az evangéliumokat. Jézustól nagyon sok beteg ember kéri a gyógyulását, szinte kórusban kiáltják: „Irgalmazz nekünk!”. Jézus válasza néha azonnali, máskor késik, és látszólag Isten nem válaszol. A kánaáni asszony mily sokáig könyörög a lányáért és Jézus válaszát alázattal kell hallgatni, mint ahogy hallgatta az anya és ügyesen meg is felelt neki: „De a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról” (Mt 15,27). Némelykor azonban a dráma feloldása nem azonnali, mint a mi életünkben sem. De emlékezzünk csak, hányszor kértünk kegyelmet és csodát, aztán nem történt semmi. Később azonban a dolgok rendeződtek, de immár az Isten szándéka szerint, nem pedig a mi emberi akaratunk szerint.

A gonosz az utolsó előtti nap ura, de nem az utolsó napé

Ennek a megvilágítására a pápa Jairus lánya meggyógyítása történetét ajánlotta megfontolásra. A mester elfogadja a hozzásiető zsinagógai elöljáró kérését, de útközben a beteg lányka felé, feltartóztatja őt egy másik beteg, egy vérfolyásos asszony. Ekkor kapja a hírt, hogy meghalt a lányka. Látszólag itt a vég, de Jézus így szól az apához: „Ne félj, csak higgy!”, mert a hit fönntartja az imádságot. Jézus aztán fölébreszti a lánykát halálos álmából. Igaz, Jairusnak egy ideig sötétben kellett járnia, a hit lángocskájával. Kérjük mi is ezt a hitet! – buzdított a pápa, mert Jézus meghallgatja a hozzá kiáltók hitét.

A Getsemáne-kertben imádkozó Jézus kérése is meghallgatás nélkül marad, látszólag: „Atyám, ha lehetséges, vedd el ezt a kelyhet tőlem!” Ám a Fiúnak ki kell innia a szenvedés kelyhét. De nagyszombat sem az utolsó fejezet, hiszen a harmadik nap a vasárnap, a feltámadásé. A gonosz az utolsó előtti nap ura, de nem az utolsó napé. Az utolsó előtti napon elhiteti, hogy győzött. De az utolsó nap a feltámadásé, Isten az Ura az utolsó napnak! Mert az egyedül csak az Úré! Tanuljuk meg ezt az alázatos türelmet, kivárni az Úr kegyelmét, megvárni az utolsó napot. Sokszor az utolsó előtti nap nagyon rossz, mert az emberi szenvedés rossz. De az Úr ott van, és az utolsó napon mindent megold – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

Forrás: Vértesaljai László SJ/Vatican News

MEGOSZTÁS