A név kötelez: Szent Rita

0
2735

Május 22-ike annak a jól ismert közbenjáró szentnek az ünnepe, akit sokan ismernek, szeretnek, akinek közbenjárását sokan sokféle bajukban kérik. Casciai Szent Rita élete nem kevés megpróbáltalásban telt, ő az önfeláldozásban mindvégig élen járt, példát mutat nekünk máig. Szász Rita mesél nevéről és ahhoz, valamint védőszentjéhez való viszonyáról.

Szent Rita egy szerény, egyszerű, istenfélő családba született. Szülei évekig imádkoztak gyermekáldásért, majd egy égi hang jelezte gyermekük érkezését és azt kérte tőlük, hogy nevezzék Ritának (latin vagy olasz eredetű név, amely a Margaréta rövidítése által jött létre, jelentése „igazgyöngy”). Ez számomra különleges dolog Szent Rita életében, mivel itt kapcsolódik az én nevem az övéhez. A szüleim is évekig Szent Rita közbenjárását kérték, hogy én megfoganhassak és egészségesen megszülethessek. Ezért lett a nevem Rita. Egyfajta hálából, hogy világra jö(he)ttem. A nevem történetében az is különleges, hogy a névnapom május 22-e, és én rá egy napra születtem. Ezek az összefüggések mind azt jelképezik számomra, hogy nem véletlenül lettem én Rita, és különleges az a szent is, akinek védelmében élem a mindennapjaim, Casciai Szent Rita.

Körülményes, szenvedésekkel és gondokkal teli életét végigkísérte a gondviselő Isten. Vallásos családban nevelkedett, azonban elég fiatalon egy erőszakos férfihez adták férjhez. Ikerfiai születtek. Az Istenbe vetett hite, szelídsége és engedelmessége férjét is megtérítette. Férje és ikerfiai halála után vonult be a Mária Magdolnáról elnevezett Ágoston-rendi szerzetes kolostorba. Nevéhez több csoda is köthető, azonban talán a legismertebb, hogy részesült Jézus Krisztus töviskoszorújának egy töviséből. Emellett halála után is épen maradt a teste, azt a mai napig az olaszországi Cascia Szent Rita-bazilikában őrzik.

Szent Rita a lehetetlen ügyek és helyzetek segítője, illetve az édesanyák és a meddőségben szenvedő nők védőszentje. Talán egy ilyen lehetetlennek tűnő helyzetben születtem én is bele a családomba. Emiatt nagyon megerősítve érzem magam. Igen, ez a név az, ami a legjobban illik hozzám, ami igazán az enyém, és ami összeköt a védőszentemmel. Az, hogy ilyen sokízben csodálatra méltó védőszentet kaptam általa, csak még inkább megnyugtató és motiváló. Ha lehet ilyet mondani, néha érzem is a védő simogatásait az életemben. Biztos vagyok benne, hogy közbenjár értem a jó Istennél. És ki ne érezné magát megerősítve, ha érzi, hogy törődnek vele, ott vannak mellette?!

Kívánom, hogy mindenki felismerje a védőszentje által azt a példaképet, akinek segítségével csak jobb és istenfélőbb lehet! Merjünk imádkozni, kérni a közbenjárásukat. A nevünk és védőszentünk is hozzánk tartozik. Éljünk velük bátran!

MEGOSZTÁS