Pünkösd és Csíksomlyó az idő sodrában

0
1251

Bár Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza munkatársa és Mohay Tamás néprajzkutató, a csíksomlyói búcsú ismert kutatója 2021. május 20-án közreadott, a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza szervezte és a virtuális térbe szorult beszélgetésének címe kevésbé volt drámai, az egyórás eszmecsere meghallgatása után talán elnézi a kedves Olvasó, ha mégis a fenti címmel adjuk közre ismertetőnket.

Az erdélyi katolikus magyarok kicsitől nagyig tudnak valamit Csíksomlyóról, a csodatévő Mária-szoborról és a pünkösdszombati búcsújárásról. Sok avatott néprajzos foglalkozik itthon is a témával (Tánczos Vilmos és Peti Lehel neve egészen biztos, hogy ismerősen cseng a téma iránt érdeklődőknek), az ünnep és a hozzá kötődő hagyományok, népi vallásossági jelenségek különböző aspektusait vizsgálva. Mohay Tamás előadása (bár talán találóbb volna beszélgetésről szólnunk) azok számára is mondhatott újat, akik már az említett kutatók munkáit is ismerik, ám azok számára is, akik most avatódtak be a búcsú etnológiai vonásainak vizsgálatába.

A népi vallásosság, pünkösdi királyság és a búcsú „találkozása”

Bár az egyórás időkeret igen rövid volt, az előadó számos nagyon fontos témát érintett, a beszélgetés elején felelevenítették az ünnep bibliai és profán hátterét. Ugyanis ezen ünnep sem pusztán szentírási gyökerű, szorosan összefügg a természet ciklikus váltakozásával, ekkorra már ugyanis megindul az új élet ígérete, zsendül a vetés, számos gyümölcsfa már a termését kezdi növelni stb., és ez az emberben örömet ébreszt, amely érzületet a keresztény ünnep még inkább felfokozott, úgymond betetézett. Az ünnep profán vonatkozásával állhat kapcsolatban a pünkösdi király(né)választás hagyománya, amelyről a 16. századból származik az első írásos említés, és amely szokás kapcsán Mohay Tamás kiemelte a gyergyószárhegyi szokásfelújítást: a csíksomlyói búcsúból hazatérő keresztalja a falu határában megállva, letelepedve, választotta meg a pünkösdi királynéját.

A konkrét témára való rátérés előtt Sándor Ildikó felkérésére szó esett a búcsú terminológiájáról is. A katolikusok általában pontosan tudni vélik, mit is jelent e szó, azonban a rövid történeti emlékezetfrissítő nagyon is hasznos volt. Mohay Tamás rámutatott, a középkori istenkép és hitvilág eleme volt, hogy az ember földi bűneire ugyan megbocsátást közvetít a pap, azonban e tettekért az ember felelős, és minden bűnnek megszabott túlvilági bűnhődés a „jutalma”. A búcsúhelyek egy évre vagy hét évre szóló búcsúi pedig azt fedik, hogy a zarándokok a túlvilági büntetésükből mennyit képesek lefaragni már itt a földön. Mohay hangsúlyozta, ez ma már természetesen nem így van, megváltozott az istenkép és a hitvilág is, ezért fakult az emberekben a búcsú szó értelme is, és valószínűleg ennek tudható be, hogy a búcsúünnepek megülése erősen profanizálódott, hangsúlyosabb a vásári jelleg.

Csíksomlyó, ferencesek és pünkösdszombati búcsú

Az elméletibb jellegű bevezető után Sándor Ildikó arra kérte beszélgetőpartnerét, ismertesse a hallgatókkal, hogyan vált népszerűvé a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú. Mohay Tamás rámutatott, hogy az ünnep kialakulása szoros kapcsolatban van a ferencesek somlyói megtelepedésével, amely az 1440-es évekre tehető, ugyenezen időszakban egy korábbi fatemplom helyére épített kőtemplomukra pápai brévét kaptak, amely hétévi búcsút engedélyezett. Az erdélyi vallásszabadság katolikus szempontból mindenképpen szűk 150 esztendeje megviselte a ferences rendtartományt is, azonban az 1660-as években újratelepítették a somlyói kolostort, 1649-ből egy félreeső említése már van a búcsúnak, de településnév nélkül. A mostani templom titulusa sarlós Boldogasszony, amelynek az ünnepe július másodika, azonban a két kiemelkedően nagy búcsúünnepe a kegyhelynek a pünkösdszombat és a szeptemberi Mária neve napja.

Az ünnep történelmi eredete homályba vész, de minden bizonnyal szorosan köthető ahhoz, hogy a csíki székelység megmaradt katolikus tömbnek a protestáns többségű Erdélyben.

János Zsigmond és a székelyek – mítoszteremtés és mítoszrombolás

A csíksomlyói búcsú egyik eredetmítosza (amelyet például az MTI történelmi tényként szokott kiközölni minden egyes évben, és onnan a legtöbb sajtóorgánum kritika nélkül át is veszi – szerz. megj.), hogy János Zsigmond erdélyi fejedelem protestáns székely csapatokkal vonult fel a katolikus székelyek ellen, és utóbbiak pünkösdkor legyőzték az erőszakos térítőt.

A történet mítoszmivoltát számos tény aláhúzza és igazolja, az első és legfontosabb, hogy bár voltak szent háborúk, de harci események helyszínén sehol nem maradt fenn több évszázadig kegyhely (vagy búcsújáróhely); ezek általában szent eseményekhez vagy szent helyekhez kapcsolódónak. A másik nagy érv, amelyet Mohay megemlített, hogy a vesztesek oldaláról egyetlen történet sem maradt fenn, amely a tragédiát elmesélje, márpedig a csaták, összetűzések, meg persze az ember természetéből fakadóan nemcsak a győztesek történetei maradnak fenn, hanem a veszteseké is. Feltűnő, hogy a mítoszt a feltételezett 1567-es esemény után sehol nem említik, csak az 18. század utolsó negyedéből maradt fenn ennek leírása. Ezt a tényt a néprajzkutató azzal hozza összefüggésbe, hogy az osztrák csapatok 1764 vízkeresztjén ágyúval lövették a madéfalvi székelyeket, és ezt követően kellett egy erős történet arról, hogy mégiscsak „mi győztünk”, mert lám, 1567-ben is „mi győztünk”, erről még a közismert búcsú is tanúskodik. Ez az eseménysor, hogy tudniillik előbb van a búcsú, utána adódik hozzá egy-egy eredetlegenda, teljesen tipikus szakmai szemmel nézve. Itt csupán annyi a különbség, hogy a történet véres mivolta nem tudja legitimálni a vallási ünnepet.

Tradíció, nemzet és magyarság Csíksomlyón

Mohay Tamás a kérdező felkérésére gazdagon adatolva ismertette magának a búcsújárásnak a történetét, illetve annak a 18. századtól máig feszülő ívét, az ünnep átalakulását, jelentőségének kitágulását. A csíksomlyói búcsú kezdetben csak a csíki székelyek zárt körének volt a búcsúja, egészen a 19. század végéig, 20. század elejéig, és az említett időben is csak a Csíkból elszármazott (bukaresti) székelyek jártak haza az ünnepre. Régen a búcsús szentmise a templomban volt, a prédikáció azonban ennek nem képezte szerves részét, hanem a hajnali hattól kétóránként prédikáltak a helyi ferencesek a körmeneteseknek a somlyói hegy különböző pontjain. 1908-ig a zarándokok négyes-ötös sorokba felfejlődve érkeztek többnapi gyaloglás után Csíksomlyóra, ahol szombaton és vasárnap hajnalban is óriási körmenetek voltak, a zászlóalják felsorakozásával.

A 20. század elején, a régi közigazgatási fegyelem megszűntével azonban a falvak versengeni kezdtek az elsőségért, néha erőszakosan is, ezért a püspök kérte ennek a szoksának a megszűntetését, és 1921-ig nem is volt körmenet. 1921 azonban nem csupán e miatt volt fordulópont a búcsú történetében, hanem a határváltozás miatt a kegyhely világi szempontból új értelmet nyert: míg korábban csak a csíki székelyek búcsújáróhelye volt (korabeli szóhasználattal: székely nemzeti búcsújáróhely), vonzáskörzete kitágult, összerdélyi magyar búcsúhellyé vált. A második bécsi döntés új fordulatot hozott a búcsútörténetbe, ugyanis 1940 előtt sem világi, sem egyházi elöljárók nem igazán vettek részt az ünnepen, illetve 1940 után jelentek meg a nemzeti zászlók is a búcsún, addig azoknak ott nem volt semmi helyük. Vagyis a búcsú vonzáskörzete 1940 után teljesen kitágult, összmagyarrá vált – manapság pedig már a világ minden részéről jönnek a magyarok.

Jóllehet a kommunizmus időszaka alatt, 1949 utántól tilos volt a búcsújárás, a somlyói ferencesek is egy fő kivételével kényszerlakhelyen tartózkodtak, a környékbeliek, de még magyarországiak is titokban mégis eljártak a búcsúra. A nyilvános, teljes ünnepi díszben megtartott első búcsú 1990-ben volt, amikor is már januártól kezdtek szervezkedni a székelyek, renoválták templomi zászlóikat, megszervezték a keresztaljákat.

1990 után azonban a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú és zarándoklat jelentéstartama és funkciója is megváltozott. A szent helyen az ünnepi liturgiában megtapasztalt összetartozás-élmény és a prédikációkba belefoglalt megmaradás szükségessége témája adott új árnyalatot az eseménynek. Továbbá ekkora nemzeti jelenlét évről évre nincs sehol máshol, nemhogy vallási, de profán eseményeken sem. Emellett kitágult a vallási horizontja is, jóllehet nem ökumenikus, hanem katolikus szentmise, de a résztvevők köre nemcsak katolikusokból áll, hanem más vallásúakból és vallástalanokból is. Mohay Tamás szerint a tömeg negyede vagy harmada nem a vallási esemény miatt megy oda, hanem kíváncsiságból.
Ugyanakkor megváltozott a liturgia tere is, hiszen 1993-ig a templom volt a búcsús szentmise liturgikus környezete, ami adott egyfajta fegyelmet a résztvevőknek. Amint a néprajzkutató elmondta, éppen szalonnát nem sütnek a szentmise alatt a résztvevők, de korábban voltak incidensek például a napozáshoz öltözöttek miatt. Míg egy-egy búcsús szentmise elején rózsafüzért mondanak, a végén, kivonuláskor litániákat énekelnek, ez a nyeregben máshogy valósul meg, hiszen a szentmise után gyakran előkerül az elemózsia „kivonulásképp”.

Sándor Ildikó abbéli kérdésére, hogy a csíksomlyói búcsús tömeg esetén beszélhetünk-e közösségről, Mohay Tamás kifejtette: közösségről nem beszélhetünk, hiszen 250-300 000 résztvevő szokott lenni, de vallási és/vagy nemzeti közösségi élmény mindenképpen van. „A kegyhely megtart embereket és az emberek megtartják a kegyhelyet annak, ami” – zárta gondolatait Mohay, amelyet követően Kodály Zoltán Pünkösdölő című kórusművét hallgathattuk meg a Magnificat leánykar előadásában.
Mivel helyi gyűjtésekből ismeretes, hogy a kézdiszéki „szentföld”, azaz a tömbkatolikus vidék is búcsújáróhelyeként tartotta és tartja számon Csíksomlyót, a 19. század végén és a 20. század elején ugyanolyan keresztaljákkal vonultak, mint a csíki székelyek, további vizsgálatra volna érdemes az, hogy ez mióta is van így, illetve a hallottak alapján felmerülhet a hallgatóban a kérdés: a csíksomlyói székely nemzeti kegyhely mintájára, amolyan katolikus megmaradási szimbólumként alakulhatott-e a kézdikővári Perkő búcsújáróhely története is.