Emlékmű-avatással ünnepelte elhalasztott jubileumát a Romániai Magyar Cserkészszövetség

1
2866
Az emlékmű leleplezése. Fotó: Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda Facebook-oldala

A járvány miatt egy évvel később, 2021. május 15-én Gyergyószárhegyen emlékmű-avatással ünnepelte a Romániai Magyar Cserkésszövetség (RMCSSZ) alapításának 30 éves jubileumát, annak emlékére, hogy 1990. május 15-én vette kezdetét Gyergyószárhegyen az RMCSSZ alapító közgyűlése. Az ünnepségen a cserkészszövetség Szent György-kitüntetésében részesült Potápi Árpád János, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkára, illetve Szatmári Szilárd csíkszeredai református lelkipásztor. Az emlékművet Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök és Szatmári Szilárd református lelkész áldották meg.

Ünnepi beszédében Bálint Lajos Lóránt, az RMCSSZ elnöke felidézte, hogy 1990-ben a változásokat követően néhány személy összefogásával indították újra Romániában a magyar cserkészszövetséget és megalapították az idő próbáját kiálló szervezetet. 31 évvel ezelőtt Gyergyószárhegyen gyűlt össze az az 52 személy, akik kézjegyükkel látták el a szövetség alapító okiratát. Ott tettek fogadalmat az első vezetők és az első cserkészőrsök, akik legjobb tudásuk szerint elköteleződtek a mozgalom mellett, ami világszerte virágzott és a magyar ifjúságnevelésnek is fontos pillére volt a kommunizmust megelőző időkben, de ami mégis üldözötté vált Isten, haza, és az embertársak iránti elköteleződése miatt. Az elnök kiemelte, hogy napjainkban az RMCSSZ Erdély és Románia legnagyobb bejegyzett és működő ifjúsági szervezete, ahol 2500-nál több személy vesz részt rendszeresen és aktívan foglalkozásokon, tevékenységeken. Hangsúlyozta, hogy a tagok mindent megtesznek, hogy Isten dicsőségére, a haza, a nemzet és az embertársak javára legyenek. Bálint Lajos Lóránt elmondta, hogy egyre több fiatal vállal vezetői szerepet a cserkészmozgalomban, de a társadalom minden szegletében ott találjuk a cserkészeket, legyen szó akár vezetőkről, vállalkozókról, sportolókról vagy az élet bármely területén helytálló személyekről.

Danguly Ervinnek, Gyergyószárhegy polgármesterének, illetve Borboly Csabának, Hargita Megye Tanácsa elnökének a köszöntőit követően Potápi Árpád János, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédében kiemelte, hogy a magyar cserkészmozgalom célja a 20. és 21. században is egy olyan társadalom létrehozása, amely elkötelezett, felelősségteljes emberekből áll, amely életrevaló fiatalokat nevel a hazának, akik megóvják környezetüket, odafigyelnek nemzetük jólétére, fejlődésére és mindvégig megőrzik keresztény hitüket. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a cserkészet alapelve az istenhitre alapozott neveléssel rávezetni a fiatalokat a lelki és szellemi értékek megbecsülésére, ezt az életprogramot pedig a cserkészfogadalom és a tíz pontból álló cserkésztörvény fogalmazza meg.

Az eseményen leleplezték a jubileumi emlékművet, amelynek gondolata 2015-ben fogalmazódott meg először. Négy kopjafát szerettek volna emlékhellyé alakítani, de akkor ezt nem sikerült megvalósítani, így 2019 őszén kezdtek ismét egy emlékhely kialakításán gondolkodni. A járványnak köszönhetően az elhalasztott jubileumi ünnepség miatt sikerült az engedélyeket beszerezni. A négy kopjafát cserkészcsapatok adományozták 1995-ben, 2000-ben, 2005-ben és 2010-ben. Az emlékmű talapzata mészkőből készült, amelyen hét gránitlap található. Időkapszulát helyeztek el az emlékmű közepében, amiben részletesen leírták az emlékmű történetét, technikai adatait, a támogatókat, egy példányt az engedélyekből is elhelyeztek benne, illetve összefoglalták az RMCSSZ 30 évét.

Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök és Szatmári Szilárd csíkszeredai református lelkész áldották meg az emlékművet. Kerekes László püspök elmondta, hogy a felavatott emlékhely a maga szimbólumaival a hitünk, reményünk és szeretetünk jele, ami megerősít bennünket és lelkesít a további nagy tettekre. Szatmári Szilárd lelkész a mennyei Atya áldását kérte az emlékműre és mindarra, amit az jelent számunkra.

Az esemény keretében átadták a cserkészek által alapított kitüntetéseket is. Szent György-kitüntetésben részesült Potápi Árpád János, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Szatmári Szilárd csíkszeredai református lelkipásztor. Az a személy részesülhet Szent György-kitüntetésben, aki hathatós és hosszú távú hozzájárulásával elősegíti a nevelői munka eredményességét. Továbbá Cserkészliliom-kitüntetésben részesült Lőrinczi Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, aki nem tudott személyesen részt venni az eseményen. Cserkészliliom-kitüntetésben az a személy részesülhet, aki egyedi támogatásával hathatósan hozzájárul a cserkészmozgalom építéséhez és az RMCSZ céljainak a megvalósításához. A cserkészvezetők és a cserkészek munkáját Puskás Lajos- és Dobri János-kitüntetésekkel köszönték meg.

Az ünnepség online visszanézhető:

https://www.facebook.com/RMCSSZ/videos/199618435325950