Törődni az idősekkel

0
1266
Fotók: a romániai Máltai Szeretetszolgálat Facebook-oldala

Több mint 25 éve Temesváron és Kolozsváron működik a mintaközpontja a Romániai Máltai Szeretetszolgálat magányos öregeknek szánt étkeztetési programja. Az idősekkel való foglalkozásról kérdeztük Fekete-Nagy Lászlót és Pünkösti Zsoltot.

Fekete-Nagy László öt éve a temesvári fiókszervezet vezetője. Elmondta, van szociális kantinjuk, működik az otthongondozás, és beszélt a Szent János Központról, amely támaszt biztosít a magukra maradt időseknek. A szociális kantin 1996-tól működik, akkor indították be a házigondozást is. Akkoriban Temesvár polgármesteri hivatalának nem volt saját kantinja, így a szükség hívta életre. A Szent János öregotthon már létezett. 1995-ben adták át az épületet, azóta is szállítanak minden nap hétfőtől péntekig száz embernek ebédet és vacsorát, szombatra és vasárnapra, illetve ünnepnapokra hideg eledelt visznek. A pandémia alatt sem álltak le, hiszen nagy szüksége volt rájuk az embereknek, főleg tavaly, amikor ki sem lehetett menni. A kantinnal maximum 100 emberre vannak szabadalmaztatva, az otthongondozással 50-re, ennyit tudnak ellátni – mondta Fekete Nagy László.

Az otthongondozás működik a koronavírus-járvány alatt is. Egy személyre egy héten 4 órát fordítanak: takarítanak, segítenek tisztálkodni, bevásárolnak, számlákat fizetnek, elkísérik orvoshoz, kinek mire van szüksége. A Szent János-otthonban 20 személyt látnak el, hisz ennyi szoba van, nincs lehetőség többre. Sajnos az emberek utolsó percben viszik a hozzátartozókat, sokakat nincs is, aki meglátogasson – mondta Fekete-Nagy László, akinek a volt óvónénije is a Szent János Otthon lakója.

Pünkösti Zsolt a kolozsvári fiókszervezet vezetője, ő mesélt a Mozgó konyha programjukról, melynek keretében idős, rászorulóknak biztosítanak ételt.

Nagyon sok idős van, akinek nincs hozzátartozója, sok esetben a kollégánk az egyetlen, aki minden nap benyit hozzá, beszélget vele, segít neki. Sokféle esetet látunk: egyeseknek van hozzátartozójuk, de neki sincs meg az anyagi háttere, hogy segítsen, olyan is van, hogy a hozzátartozó szintén beteg, s olyan is, aki nem akar segíteni, Jelenleg több mint 100 személyt segítünk. Tavaly márciusig a program 25 fővel működött, s a karantén alatt nagyon sok kérés befutott, hisz az idősek féltek kimenni. A város létrehozott egy sürgősségi vonalat, ennek köszönhetően sok olyan esetre derült fény, aki eddig is rászoruló volt, el volt vágva a külvilágtól, de nem tudott róla senki. Egy hónap alatt 25-ről 125 főre nőtt a kapacitás, ez a támogatóknak, illetve az önkénteseknek köszönhető. Nem volt egyszerű 25-ről 125-re megnövelni a támogatottak számát sem logisztikailag, sem pénzügyileg, de a saját missziónkat tagadtuk volna meg, ha azt mondtuk volna, hogy ezt a lépést nem tesszük meg. Isteni gondviselésként jött a Walking Month kampány októberben. Ennek köszönhetően annyi pénz gyűlt össze, hogy több mint 24 ezer adag kétfogásos meleg ebéd árát fedezte. Támogatnak cégek, magánszemélyek, van két állandó önkéntesünk, akik nyugdíjasok, az egyik úriember a fiával járja a várost, a másikuk biciklis futárként kivisz 6-10 adag ételt naponta, s az időseknek, ha kell, vásárol, ha kell, villanyégőt cserél.

Otthongondozás jelenleg nincs. Kiegészítő szolgáltatás azonban van: bevásárlás, számlafizetés az időseknek stb. Kizárólag önkéntesekkel dolgozunk a szociális munkás felügyelete alatt. Az idősek felhívják az önkéntest, hogy mire van szükségük, az önkéntes megveszi a gyógyszert, befizeti a számlát, vásárol, s majd az idős kifizeti. Igyekszünk újraindítani a gyakorlatot, amint a járványhelyzet megengedi, hogy az önkéntes ne csak vásároljon, hanem kicsit maradjon ott, akár felolvasni neki, vagy csak közösen főzzenek egyet.

Odafigyelünk az emberekre, a szociális munkás rendszeresen tartja a kapcsolatot velük, telefonon és személyesen is meglátogatja őket. Követi őket, ha kórházba kerülnek, ha gondjuk van, ami nem épp a napi ételhez kötött, abban is segítünk. A szociális étkeztetés mellett van egy szociális gondozás része is a tevékenységnek. Egy szociális munkásunk az összes esetet követi, ha olyan probléma merül fel, egyéni kapcsolattartási folyamatokban, ügyintézésben is segítenek – kapcsolatban állunk polgármesteri hivatalokkal, kórházakkal.