A húsvéti örömhír fényében. A Keresztény Szó áprilisi száma

0
1308

Áprilisi lapszámunk a húsvéti örömhír fényében készült, jelen helyzetünkben azonban erre a kereszt folytonos árnyéka rávetül. Hiszen életünket is e napokban, hetekben, hónapokban az állandó fenyegetettség, törékenység élménye lengi be. Mindez nem jelenti azt, hogy keresztényként csüggednénk, netán a félelem határozna meg, csupán az életünk, hétköznapjaink tőlünk, tervezésünktől független alakulását látjuk, éljük. Ezt fejezi ki Bilibók Géza írása a lapszám elején, valamint Laczkó Vass Róbert színes fényképei a belső borítókon.

Folytatjuk a hitvallóinkra való emlékezést a tíz 20. századi erdélyi vértanú egyikének, Boga Alajos mártír pap életének bemutatásával. Felidézzük a karitatív szeretet intézményes megvalósulását, Nevek és sorsok című sorozatunk 5. részében Bálint Magdolna tanár, hitoktató, Bíró Jolán Ilona matematikatanár és hétgyermekes édesanya, valamint Cziple Hanna Gerda egyetemi hallgató mondja el a nevéhez kapcsolódó élettörténetét. Istennek legyen hála mindenért címen a nyugalmazott érsek, Jakubinyi Görgy idézi fel életútját egy jövendőbeli pap, László Zsolt diakónus kérdéseire válaszolva.

A kedves olvasóknak szóló üzenet egy Bukarestből érkezett levél szavaival egészül ki, dr. Nagy Éva, a Vallásügyi Államtitkárság tanácsosa húsvéti és húsvét utánra vonatkozó jókívánságai így szólnak: “A húsvét a legnagyobb mélységeket és legnagyobb magasságokat megélő ünnepünk (Jókai Anna). A húsvéti világosság, a feltámadás, az újjászületés üzenetével, az önzetlen szeretet, a megértés, a társaink gondjaira való figyelem, a hit, remény, szeretet jegyében köszöntöm a kedves olvasókat. A kereszténység legnagyobb ünnepére készülve az a cél, hogy gondolatban kezet nyújtsunk egymásnak, hitben és lélekben együtt imádkozzunk Jézus Krisztus feltámadását várva, mert a hit megszólaltatja lelked hangjait, és az öröm felé röpíti (Sylvia Browne), s az igaz ember hitből él (Róm 1,17). Fontos (…), hogy minden nap tegyünk valamit egymásért, fennmaradásunkért ott, ahol vagyunk és minden dolgotok szeretetben menjen végbe (1Kor 16,14), mert a szeretet soha el nem fogy (1Kor 13,8-13).” Ehhez kapcsolódva Istentől megáldott, napsugaras napokat, egészséget kívánok a szerkesztők nevében olvasóinknak. Ki ne fogyjon a remény, Istenben bízva újuljunk meg a járvány nyomán újraéledőben.
MEGOSZTÁS