Föld napja: válasszuk az életet!

Adjunk hálát a teremtett világért és folytassuk a teremtés művét!

1
1034
A Naphimnusz-park megáldása 2020 augusztusában. Fotó: Dulinszky László

A Föld természeti környezetének megóvására hívják fel a figyelmet világszerte a Föld napja (április 22.) alkalmából szervezett különböző rendezvények. Assisi Szent Ferenc, az ökológia művelőinek védőszentje már 800 éve arra emlékeztet bennünket, hogy a teremtett világ Isten embernek szánt ajándéka. Ferenc pápa Laudato si’ enciklikáját ugyancsak a teremtésvédelemnek szentelte, amelyben a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmünket. A Föld napja alkalmából mi is csatlakozunk a környezettudatosság népszerűsítéséhez, mert ha „átérezzük, hogy szoros egységben vagyunk mindennel, ami létezik, a mértéktartás és a törődés magától megszületik” (Laudato si’ 11).

Az ember óhaja a Föld sóhaja

A Szentírásban megismerjük a Föld szépségének a bemutatását, dicséretét, amit elsősorban a közös imádságok és azok alapvető forrása, a zsoltárok juttatnak kifejezésre.

Világunk a jó Isten dicsőítésére teremtetett, harmóniája már önmagában is utal alkotójára, visszatükröz valamit Isten tökéletességéből. Ezt fogalmazza meg nem pusztán csodálatos költői eszközökkel, hanem mélyen átélt lelkiséggel is Assisi Szent Ferenc atyánk a közismert Naphimnuszában. Szent Ferenc példaértékű és idillikusnak tűnő kapcsolata a teremtményekkel egy mély, Krisztussal való kiengesztelődéssel járt együtt, hiszen Krisztusban kiengesztelődött az ég a földdel. Jó lehetőség, hogy újra és újra elolvassuk, elmélkedjük, imádkozzuk át a Naphimnuszt.

2020. augusztus 2-án Kovács Gergely érsek megáldotta a csángótelepi plébánia udvarán felállított Naphimnusz-parkot. Azért tartottam fontosnak a Naphimnusz-park felállítását, hogy ismételten ébressze fel bennünk teremtő Istenünk iránti hálánkat és dicsőítésünket, amelyet szeráfi atyánk – az ökológiát művelők védőszentje – így fogalmaz meg: „Áldott légy, Uram, s minden alkotásod.” Szent Ferenc számára ugyanis minden ember és természeti lény a jó Isten egyaránt szeretett teremtménye.

A Földünket nézve Ady Endre Menekülés az Úrhoz című verséből e két sor jutott eszembe: „Megszakadt szép imádkozásunk, pedig valahogyan: van Isten.”

A Föld 51. világnapján a teremtett világból kiindulva és a teremtett világban rebegjék ajkaink a jó Isten dicsőítését. Miközben hálát adunk a teremtett világunkért, szemléljük a Föld szépségét, és látjuk szenvedését.

Kérdezzem meg önmagamtól, hogy számomra hol van a határ a teremtésen való uralkodásban? Keresztényként igenis jól tudjuk, hogy azt az isteni parancsot kaptuk: „töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog” (Ter 1,28a–29).

Gátlástalanok lehetünk-e uralkodásunkban?

Felelősségtudattal, hittel kell részt vennünk a ránk bízott feladatban. Szem előtt kell tartanunk, hogy a Föld Isten tulajdona (vö. Zsolt 24). Nekünk, embereknek és minden más élőlénynek szüksége van a Földre a biztonsághoz és a létfenntartáshoz. Semmiféle emberi hatalom, megnyilvánulás nem sajátíthatja ki magának a teremtést, mert a Földet Isten teremtette (vö. Ter 1,1). Isten a forrása, középpontja és beteljesedése az egész teremtésnek, amely Isten dicsőségére teremtetett (vö. Jel 1,8). A Föld az egész emberiség öröksége, éppen ezért sem egyénileg, sem közösségileg nincs jogunk arra, hogy kapott hatalmunkat visszaéléssel igazoljuk a környezetünkben. Mert az ember nem azáltal teljesíti Istennek a teremtéssel kapcsolatos szándékát, hogy uralkodik a természet fölött, hanem azzal, hogy tiszteletet és szeretetet tanúsít iránta. Figyeljünk arra, hogy a Teremtés Ura iránti engedelmességből tudjuk felfedezni a teremtés létfontosságát, és megőrizni a Földet az eljövendő nemzedékek számára! A hatalmas felelősség minket illet. Jelentős, határozott erőfeszítésünkre van szükség ahhoz, hogy mérsékeljük, kerüljük a környezetünkben pusztító magatartást.

A Föld hatalmas sóhajai, fájdalmai közepette meg kell hallanunk magunkban azt a hangot, amely álláspontunk megváltoztatásra és haladéktalan cselekvésre indít. Számomra egybecseng ez a hang azzal, amellyel Mózes állította szembe Izrael népét, mielőtt az ígéret földjét elérték volna: „Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok” (MTörv 30,19). Hatalmunkban áll, hogy a Föld napján keresztényként: az életet válasszuk!

A teremtés kapcsán nemcsak Isten mindenhatóságát kell kiemelnünk, hanem Isten irántunk való végtelen szeretetét, valamint a teremtményeknek Istentől való függését is. A Szentírás azzal fejezi ki, hogy az ember a teremtés művének a csúcsa, hogy világosan különbséget tesz az ember és a többi teremtmény teremtése között (vö. Ter 1,26).

Az ember – a jó Isten képére és hasonlatosságára teremtett személy – arra kapott megbízatást, hogy folytassa a teremtés művét, miközben az emberiség uralma alá hajtja a földet.

Egyre inkább be kell látnunk, hogy a Föld javainak fölhasználásában tisztességgel és értelmesen kell eljárnunk. Meg kell tanulnunk, hogy az ember a Föld értelmes, nemes ura és őrzője. Gondolkodásunk, viselkedésünk ne hasonlítson egy garázda birtokosra, aki mindent kiárusít és ezzel elpusztítja a természetet.

A Földet ajándékként kaptuk a jó Istentől javaival együtt. Még emberközelibb, hogy az Istennel való találkozásainknak a színtere is. Halaszthatatlanná vált, hogy a jelen és a jövő nemzedékek életkörülményeit biztosítsuk, de ennél több, hogy az ember a jó Istennel, az emberekkel és a teremtett világ szépségével, értékével egységet alkot. Legyünk méltók erre az egységre!

fr. Főcze I. Bonaventura, dévai plébános

Megjelent a Vasárnap hetilap 2021/16-os számában a Fókusz rovat összeállítása részeként.