Az étkezés költészete

Húsvét 3. vasárnapja

0
318
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben: Az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle.
Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.”
(Lk 24,35-48)

Van valami ennivalótok? – kérdezi a Feltámadott apostolaitól. Sokak szemében olyan ez, mint egy káromkodás. Szerencsétlen teológusok! Mennyit kell törjék a fejüket azon, miként lehetséges a megdicsőült test számára étkezni! De több is van ebben a kérdésben. A pusztai kísértésnél Jézus nem hajlandó a köveket kenyérré változtatni, mert elvégre nem csak kenyérrel él az ember. Erre a feltámadás után Jézusnak ilyen földi dolgok jutnak eszébe, sőt maga kér eledelt apostolaitól. A szokásos magyarázat az, hogy így akarta bebizonyítani nekik, hogy nem szellem. Engem, az igazat megvallva, nem győz meg ez a fajta értelmezés. Mi a különbség egy kísértet és a megdicsőült test között? Mit magyarázna meg, ha Jézusról azt feltételeznénk, hogy csupán úgy tesz, mintha enne, csakhogy ne féljenek az apostolok. Elképzelhető lenne, hogy a megtestesült Ige illuzionistát játszik ilyen kulcsfontosságú pillanatokban? Ez csupán azt jelentené, hogy tényleg kísértet, ugyanakkor jó bűvész is.

Az étkezésben van valami mélység, amelyet a feltámadás és megdicsőülés átvisz az örökkévalóságba. A mi undorunk, a finnyás viszolygásunk mindentől, ami az emésztés és hozzá tartozó folyamatok jellegét illeti, sok esetben elrejti előlünk mindazt, ami költői, szent mindabban, amivel lényegileg egyesülünk a minket körülvevő teremtéssel.

A külső szépség gyönyörködtet, csodáljuk a dívákat, és igyekszünk elfeledni, hogy őket is a közutálatnak örvendő gyomor táplálja. Egy csodája ez az isteni teremtő elmének. Kétszázmillió idegszál, sejtjeink számát is meghaladó jótékony baktérium (ami által gyomrunk a világ legsűrűbben lakott ökoszisztémája), naponta több liter kiválasztott sósav, amelytől a gyomor izmai képesek megvédeni magukat: ez a csoda az első lépés a szellemi öröm irányába. Itt kezdődik az a nagy átváltozás, amely révén az anyag átszellemül, festészet, ének, vallás és öröm lesz belőle. A magunkba lényegített anyag itt indul el azon a csodálatos úton, hogy megszabaduljon az undort ébresztő jellegétől, hogy megdicsőüljön, hogy mindenki számára elfogadható alakot öltsön. Itt változik az anyag szellemmé. Itt szemlélhetjük azt, hogy a szervesből valami magasabb szintű létforma keletkezik: szellemi.

Az étkezésnek költészete van. Nem csupán arról szól, hogy mi falánk módon mindent magunkba gyömöszölünk. Sokkal inkább azt juttatja eszünkbe, hogy életünkben minden pillanatban rászorulunk a külső segítségre: lélegzetet veszünk, táplálkozunk. Az étkezés előtti ima köszönet azért, hogy Isten teremtett világa táplál bennünket. Nemcsak az Ige van Isten ajkáról, hanem a falat kenyér is. Ha a bevásárlóközpontok elfeledtetik is velünk, hogy Isten a mi Atyánk, a Feltámadott eszünkbe juttatja: ő, akinek élete már az örökkévalóságban gyökerezik, eledelt kér. Együtt eszik apostolaival – hiszen az étkezés öröme teremti meg igazán a meghitt együttlétet. Nem azért eszik, mert szüksége van léte fenntartásához az ételre, hanem azért eszik, mert az étkezés valami többletet is jelent. Az asztalnál elcsitulnak az ellentétek, megszűnik a társadalmi különbség – az ősi élvezet legtöbb embernek elnémítja száját. A tudományos konferenciák, a művészeti kiállítások és nagy megbeszélések igazából az asztal körül válnak meghitt beszélgetésekké. Az étkezés felszabadítja a formaságokat és a gátlásokat, és ugyanolyan egyenlővé tesz mindenkit a húsosfazekak és borospoharak mellett, mint ahogyan a halál előtt egyenlőek vagyunk.

A Feltámadott eszik – egy hétköznapi dolgot visz át a dicsőségbe azért, hogy ráébresszen ennek a hétköznapi dolognak – a hétköznapi dolgoknak – eleve dicsőséges voltára.

László István székelyszenttamási plébános

Megjelent a Vasárnap 2021/17. számában.