A „kivételes nő” – 50 éve nyilvánították egyháztanítóvá Avilai Szent Terézt

0
1291

Ferenc pápa üzenetet küldött Gil Tamayónak, Avila püspökének abból az alkalomból, hogy 50 éve nyilvánították egyháztanítóvá Avilai Szent Terézt. „Ő volt az első nő, aki egyházdoktor lett. Ezzel a címmel ismerte el az egyház azt az értékes tanítást, amelyet Isten az ő írásain és élete tanúságtételén keresztül közvetített az embereknek” – írja a szentatya.

Nemzetközi kongresszus keretében április 12-15 között emlékeznek meg az évfordulóról Avilaban „Kivételes nő. 50 év” – címmel a spanyol kármelita szerzetesnőről elnevezett katolikus egyetemen. 1970. szeptember 27-én Szent VI. Pál pápa avatta egyházdoktorrá Avilai Szent Terézt.

Ötszáz év távlatából (1515-ben született és 1582-ben halt meg) „a láng, melyet Jézus gyújtott Terézben, tovább ragyog ebben a világban, amelynek mindig szüksége van bátor tanúságtevőkre, akik képesek ledönteni bármilyen falat, legyen az fizikai, egzisztenciális vagy kulturális” – fogalmaz üzenetében a pápa. A Szentatya kiemeli Avilai Szent Teréz intelligenciáját és kitartását, mely szépérzékkel és spirituális anyasággal párosult mindenki iránt, aki munkájához közeledett. „Példa arra a rendkívüli szerepre, amelyet a nők játszottak az egyház és a társadalom történelme során”.

Avilai Szent Teréz ma is beszél írásain keresztül. Üzenete és példája mindenkinek szól, aki hívást érez a szerzetesi életre, de azoknak is, akik szeretnének előrehaladni a megtisztulás útján, levetkőzve a világias életet, egyesülni Istennel, a belső várkastély lakásaiban. „Ha barátunknak választjuk, társunknak és kísérőnknek földi zarándokutunkon, biztonság és nyugalom tölt el minket”. Ferenc pápa végül azzal a buzdítással zárja üzenetét, hogy mélyítsük el Nagy Szent Teréz üzenetét és tanítását.

A belső várkastély lelki allegóriája

1577-ben írta „A belső várkastély” – című alapművét az emberi lélekről, mely a keresztény misztika foglalata. Szent Teréz a lelket úgy képzeli el, mint egy gyémántból vagy különleges tisztaságú kristályból készült várkastélyt, amelyben sok szoba van, amint az égben is sok lakás. Az igaz ember lelke ugyanis nem más, mint egy paradicsom, amelyben Isten gyönyörűségét találja. „Mivel Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, ez elég ahhoz, hogy szinte fel se tudjuk fogni a lélek nagy méltóságát és szépségét.” A várkastélyban középen van a legfőbb lakás, „ahol nagyon titokzatos dolgok történnek Isten és a lélek között.”

Isten úgy alkotta meg az ember természetét, hogy mindenki képes befogadni azokat a természetfölötti kegyelmeket, amelyek lehetővé teszik a Vele való személyes kapcsolatot. Senki nincs ebből eleve kizárva. Akik azonban elutasítják Isten szeretetét – a Teremtő tudatos megtagadásával, vagy súlyos bűnök elkövetésével –, éppen azt nem akarják befogadni, amit e képességük lehetővé tesz. Ha viszont igent mondanak Istenre, ez az adottságuk működésbe léphet.

Isten egyedül elég

Nagy Szent Teréz azt vizsgálja, minként léphetünk be „a mi szép és gyönyörűséges” várkastélyunkba. Sok lélek van ugyanis, aki a vár külső falán tartózkodik, s egyáltalán nem tartja fontosnak, hogy beljebb jusson. Az a kapu, amelyen át beléphetünk ebbe a várkastélyba, az imádság és az elmélkedés. Avilai Szent Teréz hét lakást különböztet meg a lélek várkastélyában, amelyek különböző távolságra vannak Istentől. Ahhoz, hogy eljussunk a legbelső lakásba, teljes önátadásra van szükség, egészen Istenre kell hagyatkoznunk. Vallotta: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: egyedül Isten elég!”

Forrás: Francesca Sabatinelli – Gedő Ágnes/Vatican News