Megteremtették a kereteket az ünnepléshez

0
1047

A szatmári és a nagyváradi egyházmegyei Caritas szervezetek 145, illetve 150 élelmiszercsomagot osztottak ki húsvét alkalmából olyan családoknak, akiknek nagy szükségük volt a segítségre.

Második éve már, hogy a Caritas gyermekekkel foglalkozó intézményeiben elmaradnak az ünnepre való ráhangolódást biztosító, az ellátottak családtagjainak részvételével zajló húsvéti foglalkozások, események. Az ünneplést nem csak a járványügyi korlátozások nehezítik meg, hanem elsősorban a fokozódó elszegényedés, ami miatt sok, amúgy is nehéz körülmények között élő Caritas-ellátott asztalára egyre kevesebb élelem kerül.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet hagyományosan szervez húsvéti segélyakciót, minden évben figyelmet fordítva arra, hogy a szervezet kedvezményezetteinek ünnepét egy kicsit örömtelibbé, reménytelibbé tegye. „Voltak évek, amikor szebbek, konzisztensebbek voltak a húsvéti csomagok. Ebben az évben szerényebbek, inkább az alapszükségletek kielégítését célozzák meg, de a szervezet számára fontos, hogy az elszegényedett családokat lehetőségeinek mértékében a járvány idején is támogassa, ezért mindenképpen meg akartuk szervezni az akciót idén is”– állítja Lieb-Nemes Zsolt, a Caritas Szatmár megyei aligazgatója.

A tavalyi húsvét a szükségállapot időszakára esett, akkor a Caritas a Szatmárnémeti Szociális Igazgatósággal és helyi civil szervezetekkel együttműködésben nagyszabású közös segélyakcióban vett részt. „A 2020-as nagy akciót idén kisebbel folytatjuk, de az igazság az, hogy a 2021-es év is sokkal nehezebb, mint a tavalyi. Készleteink ezt engedik meg most, ezúttal erre telik, de ragaszkodtunk ahhoz, hogy mindenképpen megszervezzük az akciót, és ha most 145 családnak tudunk segíteni, akkor ezt tegyük is meg” – tette hozzá Lieb-Nemes Zsolt.

A nagyhéten lezajlott csomagosztási akció kedvezményezettei a Caritas Szociális és Szakmai Integrációs Forrásközpontjának, Don Bosco Nappali Központjának, valamint Barátság Házának ellátottai és családtagjaik voltak. Az akció keretében kiosztott 145 családi csomag alapélelmiszereket: lisztet, cukrot, rizset, makarónit, valamint édességeket tartalmazott. Egy folyamatban lévő projektnek köszönhetően az abban részt vevő családok csomagja tortalappal és krémek elkészítéséhez szükséges alapanyagokkal is kiegészült.

A hangsúly a hosszú távú segítségen van

Az ünnepi segítségnyújtás csak az egyik formája annak a támogatásnak, amelyet a Caritas szervezet nyújt ellátottai és családjaik számára. A Barátság Házában pár hónapja hat webkamerával felszerelt számítógép lett beüzemelve, hogy az online oktatásban való részvételben segítse az intézménybe járó iskolásokat. A járványmegelőzési intézkedések betartása érdekében a tanulócsoportok pár óránként váltakoznak, így bár nincs mód a teljes tanítási napra biztosítani az online órákra való bejelentkezést, de legalább napi két-három tanórára igen, támogatva ezáltal az iskolával való kapcsolat fenntartását.

A jelenlét mind a Barátság Házában, mint a Don Bosco Nappali Központban konstansan jó – tájékoztatott az aligazgató – ami véleménye szerint azt jelzi, hogy a gyerekek részéről igény van a Caritas szolgáltatásaira, de ugyanúgy a szülők részéről is, hiszen ők küldik vagy engedik el a gyermekeiket az intézménybe. A Don Bosco-ban az ovisok meleg ebédet is kapnak, melyet a Caritas szatmárnémeti szociális konyhája biztosít, valószínűleg az ízletes, tápláló ebéd is hozzájárul a szolgáltatás vonzóvá tételéhez. Ugyanakkor a szülőknek is szüksége van a szervezet szociális munkásai által nyújtott segítségre – kérvények kitöltése, főleg az online kitöltendő és benyújtandó kérvények esetében, amelyekkel egyszerűen nem boldogulnak személyes segítség igénybevétele nélkül.

A Barátság Házában is zajló, a gyermekkel együtt a család nevelését, fejlesztését megcélzó CoFa (Copil și Familie, avagy Gyermek és Család) projekt gyakorlatba ültetése a pandémia idején is folytatódott – csökkentett létszámú csoportokban, a járványügyi szabályok betartását lehetővé tevő formában.

A Caritas ellátottai tudják, a szervezet támogatására hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt számíthatnak, ez pedig a pandémia által kreált általános bizonytalanságban egy nagyon fontos támpont.

Keresztény vagyok, embertársaim szenvedéséből én is részt kérek

A fenti mondat a nagyváradi Caritas Catolica munkatársainak keresztúti ájtatosságán hangzott el, amelyet Egeli József plébános, aligazgató vezetett a virágvasárnap előtti héten. Ebben a lelkületben készültek a Caritas munkatársai a feltámadás ünnepére. A húsvéti előkészületnek pedig fontos része, hogy közös erőfeszítéssel a szokásosnál is több elesett emberen és rászoruló közösségen segítsenek a nagyhét folyamán, szebbé téve ezzel a szegények ünnepét, és gazdagabbá az ünnepi asztalukat.

Ennek megfelelően a nagyhét folyamán 150 tartósélelmiszer-csomagot osztottak szét az egyházmegyei Caritas munkatársai és önkéntesei, a holland boskoopi SOEB alapítvány támogatásával. A méretes csomagok cukrot, olajat, rizst, száraztésztát, szalámit, kalácsot, margarint, valamint konzerveket tartalmaztak, melyek több hétre fedezik egy-egy család alapélelmiszer-szükségleteit.

Ezenfelül a Caritas szegénykonyhájának további 90 regisztrált ellátottja részesült sonkát, kalácsot, leveskonzerveket és egyéb tartós élelmiszereket tartalmazó segélycsomagokban húsvétkor, és fog majd részesülni az ortodox húsvétkor is. A csomagok tartalmának jelentős részét a Nagyváradi Egyházmegye plébániáin szervezett Nagyböjti élelmiszergyűjtés keretében a hívek által adományozott tartós élelmiszerekből állították össze, melyeket kiegészítettek Peter Zidar osztrák állandó diakónus és a Caritasverband Passau segélyszervezet támogatásával biztosított ünnepi élelmiszerekkel.

Az egyéni segélyezés mellett a Caritas Catolica intézményes szinten is támogatja a rászoruló közösségeket. A nagyhét folyamán összesen 1900 befőttesüveg almapürét, lóbabot és répát adományoztak a hátrányos helyzetű roma családok megsegítésével foglalkozó Ciore Roma Alapítványnak, valamint a holland HAK vállalat felajánlásából további 620 kg babot, borsót és egyéb eltett zöldséget juttattak el az Országos Élelmiszerbank nagyváradi fiókszervezetéhez, amely több tucatnyi, szegények megsegítésével foglalkozó civilszervezet számára osztja tovább azokat.

Tovább folytatódott ugyanakkor a szegény közösségek ruhaadományokkal való ellátása, amely egyébként egész évben zajlik. A nagyböjti időszakban összesen mintegy 6400 kg használt ruhát, cipőt, piperecikket és háztartási eszközt adományoztak a székelyhídi, tenkei és biharhosszúaszói önkormányzatok szociális osztályainak, amelyek továbbadják azt a helyi közösségeknek.

Ezekkel a felajánlásokkal igyekezett az egyházmegyei Caritas szervezet hozzájárulni ahhoz, hogy a rászorulók legalább erre a kis időre felhőtlenebbül, a szükségek nyomasztó terhétől felszabadult lelkülettel várhassák a feltámadás ünnepét, és bőségesebb asztalnál költhessék el az ünnepi ebédet.

Forrás: A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet sajtóközleménye, a nagyváradi Caritas Catolica sajtószolgálata