Ferenc pápa homíliája a húsvéti vigílián: Várakozásaink nem maradnak beteljesületlenek!

0
321

Szentatyánk vezette április 3-án a Szent Péter-bazilikában a húsvéti vigíliaszertartást, mely bár idén a súlyos járvány miatt a szokásosnál rövidebb volt, ünnepélyessége és meghittsége méltó volt az ünnep nagyságához és mélységéhez.

Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes egészében közreadjuk.

A nők azt hitték, hogy a megkenendő holttestre találnak, de helyette egy üres sírra leltek. Halottat gyászolni mentek, helyette életről szóló híradást hallottak. Ezért – az evangélium szerint – „ijedtek voltak, és csak ámultak” (Mk 16,8). Ijedtek voltak, féltek és ámuldoztak. Ámulat: ebben az esetben ez örömmel vegyes félelem, mely eltölti szívüket, amikor meglátják, hogy a nagy kő el van hengerítve a sírról, bent pedig egy fehér ruhájú fiatalember van. Csodálkozva hallgatják ezeket a szavakat: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt!” (Mk 16,6). És aztán a felhívás: „Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt” (Mk 16,7). Fogadjuk el mi is ezt a felhívást, a húsvéti felszólítást: menjünk Galileába, ahol a feltámadt Úr megelőz bennünket. De mit jelent „Galileába menni”?

Galileába menni mindenekelőtt újrakezdést jelent. A tanítványok számára ez visszatérést jelent arra a helyre, ahol az Úr először kereste és hívta meg őket, hogy kövessék őt. Ez az első találkozás helye, az első szerelem helye. Ők attól a pillanattól kezdve elhagyták hálóikat, követték Jézust, hallgatták prédikációját, és tanúi voltak csodáinak. Annak ellenére, hogy mindig vele voltak, nem értették meg teljesen, gyakran félreértették a szavait, a kereszt elől elmenekültek, és magára hagyták.

E kudarc ellenére a feltámadt Úr úgy mutatkozik meg előttük, mint aki ismét megelőzi őket Galileában; megelőzi őket, vagyis előttük halad. Hívja őket és – anélkül, hogy belefáradna – újra hívja őket, hogy kövessék őt. A feltámadt Jézus azt mondja nekik: „Kezdjük újra onnan, ahol elkezdtük! Kezdjük elölről! Ismét szeretném, hogy velem legyetek, minden kudarc ellenére és minden kudarcon túl!” Ebben a Galileában megtanulunk álmélkodni az Úr végtelen szeretetén, aki új ösvényekre vezet vereségeink útján belül. Ilyen az Úr: új ösvényekre vezet vereségeink útján belül. Ő ilyen, és Galileába hív, hogy ezt tegyük.

Ez tehát az első húsvéti örömhír, amelyet szeretnék átadni nektek: mindig lehet újrakezdeni, mert mindig van új élet, amelyet Isten minden kudarcunkon túl képes újraindítani bennünk. Isten szívünk romjaiból is – mindenki ismeri szívének romjait –, tehát Isten szívünk romjaiból is képes műalkotást létrehozni, emberségünk törmelékeiből is Isten új történelmet indít. Ő mindig megelőz bennünket: a szenvedés, az elhagyatottság és a halál keresztjében, s ehhez hasonlóan a feltámadó élet, a megváltozó történelem, az újjászülető remény dicsőségében.

És a járvány e sötét hónapjaiban halljuk a feltámadt Urat, aki újrakezdésre hív bennünket, arra hív, hogy sose veszítsük el a reményt.

Galileába menni – másodszor – azt jelenti, hogy új utakra lépünk. A sírral ellentétes irányban haladunk. A nők a sírnál keresik Jézust, vagyis azért mennek, hogy emlékezzenek arra, amit vele együtt éltek át, de ami mostanra már örökre elveszett. Szomorkodni mennek. Ez annak a hitnek a képe, amely egy szép, de már véget ért s csak felidézni érdemes tényre való visszaemlékezéssé vált. Sokan az „emlékek hitét” élik – mi is! –, mintha Jézus a múlt szereplője lenne, egy már távoli ifjúkori barát, egy régen történt esemény, akkor, amikor gyermekként hittanra jártam.

Ez a szokásokból, múltbeli dolgokból, gyermekkori szép emlékekből álló hit, amely már nem érint, nem szólít meg engem. Ezzel szemben Galileába menni annak megtanulását jelenti, hogy a hitnek ahhoz, hogy élő lehessen, újra útra kell kelnie. Fel kell elevenítenie mindennap az út kezdetét, az első találkozás ámulatát. És bíznia kell anélkül, hogy azt hinnénk, hogy már mindent tudunk, azok alázatával, akik hagyják magukat meglepni Isten útjaitól. Mi félünk Isten meglepetéseitől, általában tartunk attól, hogy Isten meglep bennünket.

És ma az Úr arra hív bennünket, hogy engedjük meglepni magunkat. Menjünk Galileába felfedezni, hogy Istent nem tarthatjuk gyermekkori emlékeink között, hanem ő élő, és mindig meglep bennünket. A feltámadt Jézus sosem szűnik meg bámulatba ejteni bennünket!

Itt a második húsvéti örömhír: a hit nem a múlt repertóriuma, Jézus nem egy elavult személyiség. Ő él, itt és most.

Veled jár mindennap, veled van abban a helyzetben, amelyet átélsz, a megpróbáltatásban, amelyen átmész, az álmaidban, amelyeket szívedben hordasz. Új utakat nyit előtted ott, ahol szemlátomást nincsenek, arra késztet, hogy szembeszállj az önsajnálattal és ne a „már látott” határozzon meg téged. Ha minden elveszettnek tűnik is számodra, kérlek, nyílj meg ámulattal az ő újdonságára: meg fog lepni téged!

Galileába menni azt is jelenti, hogy a határok felé megyünk. Mert Galilea a legtávolabbi hely: abban a vegyes és tarka térségben azok élnek, akik a legtávolabb vannak Jeruzsálem rituális tisztaságától. Jézus mégis onnan kezdte küldetését, örömhírrel fordult a mindennapi életben nehezen boldoguló emberekhez, a kirekesztettekhez, az esendőkhöz, a szegényekhez, hogy Isten arca és jelenléte legyen számukra, aki fáradhatatlanul keresi az elcsüggedteket és elveszetteket, aki a létezés határáig is elmegy, mert szemében senki sem utolsó, senki sincs kizárva. A feltámadott azt kéri övéitől, ma is, hogy oda menjenek, Galileába, ebbe a „tényleges” Galileába.

Ez a mindennapi élet helyszíne, azok az utcák, amelyeken mindennap járunk, városaink legkisebb zugai, ahol az Úr megelőz bennünket, jelenvalóvá teszi magát, pontosan azok életében, akik elmennek mellettünk, és osztozik az időnkön, az otthonunkon, a munkánkban, az erőfeszítéseinkben és a reményeinkben. Galileában megtanuljuk, hogy a feltámadt Jézust testvéreink arcában találhatjuk meg: az álmodozók lelkesedésében, a csüggedők beletörődésében, az örülők mosolyában, az szenvedők könnyeiben, de különösen is a szegényekben és a peremre szorultakban. Meg fogunk lepődni azon, ahogyan Isten nagysága megjelenik a kicsiségben, ahogyan szépsége ragyog az egyszerűeken és a szegényeken!

Itt van tehát a harmadik húsvéti örömhír: Jézus, a Feltámadott határokat nem ismerve szeret bennünket, és meglátogatja minden élethelyzetünket. A világ szívébe ültette jelenlétét, és minket is meghív, hogy legyőzzük az akadályokat, legyőzzük az előítéleteket, közel lépjünk azokhoz, akik körülöttünk vannak nap mint nap, újra felfedezzük a mindennapiság kegyelmét.

Ismerjük fel, hogy jelen van a mi Galileánkban, mindennapi életünkben! Vele megváltozik az életünk!

Mert minden vereségen, rosszon és erőszakon túl, minden szenvedésen túl, a halálon túl a Feltámadott él és a Feltámadott vezeti a történelmet.

Nővérem, testvérem, ha ezen az éjszakán sötét órát, még fel nem virradt napot, betemetett fényt, beteljesületlen álmot hordozol szívedben, menj, nyisd ki szívedet a húsvét örömhíre előtt: „Ne félj, feltámadt! Galileában vár rád!” Várakozásaid nem maradnak beteljesületlenek, könnyeid letöröltetnek, félelmeidet legyőzi a remény, hiszen tudod, az Úr mindig megelőz téged, mindig előtted jár. És vele az élet mindig újrakezdődik!

Forrás: Magyar Kurír

MEGOSZTÁS