Virágom, virágom

0
410
Illusztráció • Fotó: Pixabay

Az a januári nap van, amikor Váradon is „tombol” a tél – éppúgy, délután három körül, ahogy Csíkban szokott a nyár (bár mostanában ilyen kiszámíthatóság nincs is). A konyhaablakon keresztül játszanak fáradt szemeim a táncoló hópelyhekkel – eleget ültem már a gép előtt. Úgy tűnik, a karácsonyt alaposan lekésték, de engem mégis ugyanaz a meghittség kerít hatalmába, mint ami az egészen szépre sikeredett énekléskor szenteste. Van itt még egy aprócska szépség. Rózsaszín. Kitartó kis teremtés. Hónapok óta virágban áll. A muskátlim. A mályvám. A mindegy is, hogy nevezzük. Az elmúlt évem egyik legnagyobb sikere, öröme, „teljesítménye”… Vigyázni tudtam a rám bízottakra. Azért néha aggódtam értük rendesen. Aztán a másik pillanatban rájöttem, elég, ha egyszerűen csak törődöm velük.

Közben március lett, és én most az alkalmas időre várok… Gyümölcsoltó környékén tette ki őket Mama a tornácra. Az enyéim a pincében vesztegelve próbáltak kitartani ezekben a hónapokban. A rózsaszínű és a vérpiros páros azért „maradhatott”, mert egyszerűen nem volt szívem karanténba zárni őket, amikor még november derekán is gazdagon virágoztak. Szurkoltam ám nekik nagyon, hogy bírják ki karácsonyig. De ezek nem kibírják, ezek élnek. És élvezik az életüket – annyit belőle, amennyi épp adatik. Mit tudnak ők járványról, oltásról, politikáról, emberekről, hatalmi harcokról, rosszindulatról, érvényesülésről, önzésről, haragról, bűnről és megbocsátásról?  Élik világukat! A március amúgy is mindig olyan élhető… A vérszínűn az öt bimbózó „csokrocskából” egy már erősen hiszi, hogy itt a tavasz. Én meg szótlanul ámulok és számolok… Mindjárt egy teljes éve virágoznak. És van ebben valami sokkal több annál, mint csupán hogy vitathatatlanul szemet gyönyörködtető, szívderítő látvány, vagy hogy titkon mégiscsak jólesik a szomszédtól jövő dicséret miattuk. A több az pontosan az, amiről az élet szól: az élet. Ahogy kezdődik, ahogy kitart, ahogy szépül, ahogy korlátozva van, ahogy néha szenved és kínlódik, ahogyan „óvódik”, ahogy megújul és újra áramlani kezd – a gyökerekből… Ahogy egyedi és szabad, de mégis Mástól függ. Az első előtti pillanattól.

Egy Valakinek örökre megesett rajtunk a szíve. Hogy ez a boldogsághoz nem elég? Miért, mennyi vajon az elég? Március van. Virágvasárnap. Jön még (volt már) árulás. „A járvány miatt elmarad a húsvét.” (Most komolyan?!) Jobb pillanataimban bölcs vagyok, mint a mályva, és a rózsaszínűm életre való nyugalmával várom, mi lesz. Szerintem: feltámad(hat)unk. Minden megadatott hozzá…

(Az írás nyomtatott változata a Vasárnap hetilap 2021. március 28-ai számában jelent meg.)

MEGOSZTÁS