Egy keresztény egyetemista útkeresése és hatásai a jelenre

0
748
Illusztráció: a KEL Facebook-oldala

Másfél éve vagyok házas, ezt megelőzően Kolozsváron voltam egyetemista és innen adódik a cím, valamint egy sikeres Váróterem Projekt előadás nyomán. Az iskolából kimarad mindaz, ami családra nevel, ami segít megtalálni a hivatásunkat. Így az egyetemi évek idején kell keresni ezeket a forrásokat. Két fontos aspektusa volt annak, hogy lelki programokat kerestem az egyetemi tanulás mellett: szeretet-háló, a megtartó közösség részesévé válni és a hivatásom megtalálása. Ez a két motiváció aztán hozta a többit: hitben, imában való elmélyülést, családra készülést, szolgálatvállalást.

A Kolozsváron élő fiatalokat kényeztetik a lelki programok lehetőségei, hiszen két nagy központ is van: a KEL (Katolikus Egyetemi Lelkészség), valamint a ferences kolostornak a Francesco palántái csoportja és más programjai. Olyan szerencsés voltam, hogy mindkét központ programjainak és munkájának részese voltam. A járványt megelőző időben a hét majd minden napján különböző programok voltak mindkét központban.
Bekerülve a kolozsvári egyetemi központba, kezdetben magányossá válik az ember, még akkor is, ha tömegek veszik körül az egyetemen, a templomban, a lakóhelyén. Engem ez az első időszak megerősített, távol a családomtól, teljesen rá kellett hagyatkoznom Isten gondviselésére. A Szent Benedek-bentlakásban élve (ez egy katolikus lánybentlakás volt) hamar megszólítottak a felsőbb évesek, hogy menjek velük a Veni Sancte ünnepére (évnyitó mise a KEL-nél), az oltárnál látva vaskos kémiakönyveimet tudtam, hogy hazataláltam. Amúgy szokás volt, hogy a „gólyák” tárgyait megáldotta az egyetemi lelkész. Bekapcsolódtam a zenecsoport életébe, ez a szolgálatunk a kedd esti ifjúsági szentmiséken csúcsosodott. Az egyetemről zúgó fejjel beesve gyakoroltuk a dalokat, aztán a szentmise mindent helyre tett és újabb löketet adott a hetemnek. A vasárnapi egyetemista szentmise is felemelő volt, sok impulzust kaptam, lüktetett és széppé tette a rítusainkat, egységérzetet adott. Fél órával a mise után is alig tudtunk hazaindulni a misét követő találkozások öröme miatt. Ezt később a ferenceseknél is megtapasztaltam.

Illusztráció: a KEL Facebook-oldala

A KEL legnépesebb csoportja, a MÉCSES karizmatikus ifjúsági csoport szerdánként találkozott. Az elején oda ritkábban látogattam, de ott is mindig sokat tanultam és fejlődtem, aztán a válságos időszakokban a kezdő imájukra is bementem és ott ragadtam a tanításra, kiscsoportra. Elsőévesen csütörtökönként a KEL Biblia-olvasókörére is jártam, ez volt a lelkészség „szabad estéje”. Későbbi években meghívottjaink vagy az ökumenikus programjaink is ezen a napon voltak. Már bejáratott programok voltak ezek, amikor én a lelkészségre kezdtem járni. A közös kirándulások, lelkinapok és a havi társasjáték-estek voltak számomra a legvonzóbbak. Másra már nem is volt idő az egyetemi tanulás és kutatás mellett. Mindig aktuális programok voltak, kapcsolódtunk az egyházi év adott szakaszához, meghívottaink a teológiáról, szerzetesek, valamint más közösségek tagjai voltak. Alkalom nyílt kényes témák átbeszélésére, és ha csak egy hely kellett, ahol többen találkozhatunk palacsintát sütni, arra is jó volt a lelkészség. Azt hiszem, az első három évben tanultam meg, mit jelent „farmeros és tornacipős szentnek lenni” − amire a fiatalokat hívta Rióban Ferenc pápa, vagyis ott, ahol vagy, jelen lenni, aktívan részt vállalni. Sok mindent átéltem a lelkészségen, a közös munka és móka összekovácsolt azokkal az emberekkel. Szerveztünk Országos Katolikus Egyetemista Találkozót (OKET), Impulzus néven futott az egyetemi lelkészségek ökumenikus programsorozata, így ismertem meg a FIKE-t, és a nyári táborokban is részt vettünk, szolgálatot vállaltunk.

Megtanultam, hogy mindennek nyoma marad az életben, hogy jó dolog az alázatosság és mindenki előtt tiszteletre méltó, megtanultam, hogy a munka érték, legyen az takarítás vagy szponzorok keresése. Megtanultam, hogy egy csapat tagjának lenni nagy ajándék, a lelkészünk buzdító mondata is stimulált: Tőled több telik. Hasznosnak éreztem magam és sokat tanultam az életről, kommunikációról, csapatmunkáról, és mindez akkor is biztató volt, amikor az egyetemen kudarcot vallottam valamiben. Sokat fejlődtem az Isten iránti elköteleződésben, ma célom minél több fiatallal megismertetni a tisztaság fogalmát.

Illusztráció: a Ferences programok Facebook-oldala

A családom néha nem értette, hova tűntem el. Tavasszal részt vettem a FITT-en, a Ferences Ifjúsági Téli Találkozón és teljesen megfeledkeztem a telefonomról a hétvégi lelkigyakorlat alatt. Egy év múlva már tudta a család, hogyha nem válaszolok hívásukra, akkor valahol jó helyen lehetek. A ferencesekhez eleinte a hétvégi programra jártam, majd negyedévesen kezdtem gyakrabban megfordulni a Palántáknál. Sokat tanultam itt katekézisről, szentekről, de arról is, hogy Isten örömre hívott mindenkit és ezt egyszerűségben, szegénységben is meg lehet élni. A munka más aspektusa is megjelent számomra a ferencesek közösségében. Mégpedig az, amiről az érsek atya március 19-én Sepsiszentgyörgyön, az Amoris Letitia-családév és Szent József-év megnyitó szentmiséjén beszélt: Isten teremtő munkatársává lenni, vigyázni a környezetre, a ránk bízottakra, felhasználni mindazt, ami adatott, megjavítani, amit lehet.

2016-ban a KEL és a Francesco Palántái közösen szervezte a virágvasárnapi Passió misztériumjátékot, ennek Péter sógorom mellett voltam lelkes társszervezője. Sose felejtem el, hogy akkor is milyen összefogást tapasztaltam. Sokat kopogtattunk és volt, ahol ajtót nyitottak. Elsőként a ferences kolostor fogadott be, és a vásárhelyi kőszínház, illetve a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány adta az első színpadi ruhákat, majd Szalma Anikó varrta meg a nélkülözhetetlen darabokat, a katonaruhákat egy dák-római hagyományőrző csapattól kaptuk, és a ferences atyák mindenben segítettek. Sok minden csupán a nagyböjt végére vagy pont az előadásra lett kész. Lelkiekben egyénenként és együtt is készültünk. A hagyománnyá vált misztériumjáték tavaly a járvány miatt elmaradt és sajnos idén sem lesz, de virágvasárnap és nagycsütörtök között a korábbi résztvevők tanúságtételeit osztják meg a mostani önkéntesek, és videón megtekinthetők a régi felvételek is.

Egy éve tartanak a járványügyi intézkedések, mindannyian bevallhatjuk, hogy akármekkora figyelemmel és tudatos részvétellel kísérünk egy szentmisét, szentségimádást vagy imaalkalmat, az nem kárpótolja a személyes jelenlétet, sőt kényelmessé is tudott tenni. Beszűkült a világ, de ezzel együtt nyitottabbá is vált. Így például Csíkszeredából is tudok együtt imádkozni a vásárhelyiekkel a tisztaságért, hallhatom újra a kolozsvári egyetemi lelkész gondolatait, vagy ha akarom, újrahallgatom a püspök prédikációját, részt vehetek egy határon túli lelkigyakorlaton. Most a férjemmel a Somlyói Ferences Ifjúság csoportba járunk. Hálás vagyok minden alkalomért, amit nem online tartunk. Jelen van Isten az otthonunkban is, de az online programokon más dolgok is elvonhatják a figyelmem. Az Oltáriszentség „szemtől szembeni” jelenlétében „stabilabbnak” érzem a kommunikációt.
Nagyon sokan félnek a járványtól, és még akkor is, ha a tagok felelősségteljesen betartják az előírást, inkább távolságot tartanak, vagy nem mennek társaságba. Ez nemcsak a mi közösségünkben tapasztalható, számos más lelki közösség számára is kihívás.
Akinek nincs módja személyesen részt venni ezeken a programokon, annak is ajánlom, hogy tartson ki legalább online a közössége mellett, hiszen másfajta kapcsolatokat építhet, mint az egyetemen vagy munkahelyen. Lelki töltete csak akkor tud lenni egy online alkalomnak, ha tényleg odaszánod azt az időt és teret, akárcsak a személyes imánál. Érkezz meg előtte, így az ima, dicsőítés, közbenjárás, szentírásolvasás már a jelenben talál. Nagy kihívás találni egy olyan sarkat az otthonodban, ahol a közösséged tagjai sem a hátteret bámulják, és te sem látod meg a későbbi teendőket — érdemes rászánni magad. Tapasztaljuk, hogy az örömök vagy gondok megosztása és a meghallgatás nagy szükséglet ma így, hogy az egyetemisták is képernyőhöz kötve fogadják az anyagokat és kimaradnak a szünetek tereferéi, viccei.

Közösséghez tartozni megtartó erő, a közösségi ima fantasztikus erővel bír, a megosztások által reflektálunk magunkra, céljaink lesznek, megoldásokra találunk, különböző témákat dolgozunk fel, barátkozunk, és az is fontos, hogy keresztény szellemiségben kapcsolódunk ki.

Csúcs Beáta