A magzat Jézus védelme

0
464
Hogyan is védhetnénk a magzatokat? Semmiképpen sem egymás méhében kotorászva. Illusztráció: Pixabay

Mária adventje valójában Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kezdődik, ami nyilván anakronisztikus kijelentés, de azt hiszem, attól a perctől kezdve várta kisbabája megszületését, hogy az angyal hírül adta: Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni (Lk 1,31). Nem tudom mennyire foghatta fel – egy mai szemmel tinilány –, hogy mit is jelent Isten gyermekét szíve alatt hordani, de legalább annyira fordulhatott feje tetejére az élete, mint minden leendő anyának, aki váratlanul szembesül az (öröm)hírrel. Zárójeles öröm, mert a legmélyebb vágyaknál is vegyül bele egy kis félelem, ha mástól nem, hát a szüléstől, az ismeretlentől, s legtöbb esetben túlcsorduló izgalom is. Isten módszere nem túl demokratikus: nem kérdezte Máriától, hogy készen áll-e az anyaságra (talán cinikusnak is hatott volna egy ilyen kérdés egy még hajadon lány esetében, akit emiatt akár halálbüntetéssel is sújthattak volna), hogy nem fenyegeti-e súlyos válsághelyzet magzata születésével (ahogy a magyar jog nevezte azt az indokolt esetet, amelyben engedélyezi az abortuszt), sőt még a gyermek nevéről sem dönthetett, hiszen nem is teljesen az övé. Mégis, alázatos egyszerűséggel ennyit válaszol: legyen nekem a te igéd szerint.

Az angyali hírüladás kicsit másképp történik manapság. A bizonyosság, hogy valóban ott van az embrió, s jól fejlődik, egy fehér, köpenyes világban történik (esetleg egy kis színt visz ebbe a maszkok vidám mintája). Aztán néha jön a húsbavágó mondat: ez abortusz. Vagy: meg szeretné tartani? Esetleg egy papír, írja alá, mert veszélyezteti az anya életét a magzat. Más esetben pedig az örömteli gratuláció, hiszen ebből is van jócskán, de nőgyógyászként sem lehet könnyű a kismama arcát fürkészve a megfelelő mondatot kiejteni. Ha egyértelműen egyik vagy másik oldalt képviseljük, talán az. Március 25-e a magzatgyermek világnapja, ami azért is érdekes, mert a várandósság nyolcadik hete előtt embriónak nevezik a megfogant életet, viszont a gyermekjogok a születése előtt álló gyermeket is megilletik. S miközben a pontos biológiai megnevezéseket kerestem, felvillant nőgyógyászom hangja, aki mintegy megelőlegezve a „bizalmat”, az első vizsgálattól kezdve magzatnak nevezte gyermekemet.

Hogyan is védhetnénk a magzatokat? – merült fel bennem többször, erről olvasgatva. Semmiképpen sem egymás méhében kotorászva. Valahogy úgy képzelem, ahogy nemrégiben egy riportfilmben láttam: egy Izraelbe költözött magyar zsidó család édesanyja mesélt arról, hogy Magyarországon valószínűleg nem született volna négy gyermekük. Izrael ugyanis családcentrikus: a szülői értekezleten például nemcsak hogy nem zavar senkit a picik sírása, gügyögése, hanem a fáradt, feszült anyától önként átveszik a nyűgös babát, spontán gyerekfelügyelet alakul ki a nagyobbak számára az udvaron.

Talán rémtörténetekkel sem riogatják a szülés előtt álló kismamát. Hiszen tudunk szülni. Nem azért, mert olyan ügyesek vagyunk, hanem mert így vagyunk megalkotva. S gyereket is tudunk nevelni, mert kapunk erőt, bölcsességet hozzá. Nem, nem hinném, hogy az első kilenc hónap lenne a kritikus. Inkább az azt követő húsz-harminc év. Én mit tehetek a megfogant magzatokért?

Janicskó-Mihály Noémi Katalin