Itt az idő

0
550
Fotó: Pixabay

Szeretnénk ebben az időszakban böjtölni, nagyon jól tesszük, azonban nem kellene-e a szavainkat, a minősítéseinket egymásról visszafogjuk, helyesebben magunkban a helyére tegyük? – teszi fel a kérdést Bilibók Géza tusnádfürdői plébános böjtről (is) szóló írásában.

Néha szeretnénk „egy darabka valóságot” újraélni, amikor magyarázat nélkül értettek bennünket, ezért kincs minden olyan pillanat az életünkben, amely szerethetővé változtatja kihívásokkal teli életünket. Mi olyan előnyökre tesszük rá az életünket, az időnket, amelyek alattomosan szétrágják létünk belső mosolyát. Milyen szépen cseng Jézus szelíd hangja: gyűjtsetek olyan kincset… ahol nem rágja moly és nem marja rozsda… (Mt 6,20). Vagyis amiben nem elhasználódunk és kiégünk, hanem amiben kapaszkodhatunk és megtarthatjuk a velünk született életörömet. Ha csupán a saját életünket, napjainkat szemléljük, észrevehetetlen a lelketlenségünk, a közönyünk, amely nem ad semmit hozzá az élethez, azonban folyamatosan rabol: örömet, hitelességet, mosolyt, jókedvet, egyszóval életszeretetet. Ezért a nagyböjt az a gyönyörű időszak, amikor tehetek valami szépet Istenért, önmagamért, a másik emberért. Az élet általában ott változott valami többre, mint a megszokottság, amikor ezt a valami szépet Istenért valaki megértette és elkezdte az életébe beengedni. Erre vonatkozó lehetőségeink rengetegét láthatjuk: milyen gyakran lehúzóak, bántóak a szavaink egymásról, beszélhetnénk szebben a másik emberről; és a mi időnk nagy kísértése, hogy a rossznak, ha úgy tetszik, a gonosznak legyünk a hírnökei. Milyen furcsa, miközben azt színleljük, hogy hiszünk Istenben, a gonosznak a szavait köpjük egymás orcájára? Mindez nemhogy bűn, hanem kiábrándító.

Szeretnénk ebben az időszakban böjtölni, nagyon jól tesszük, azonban nem kellene-e a szavainkat, a minősítéseinket egymásról visszafogjuk, helyesebben magunkban a helyére tegyük?
Amikor az életünk kihívása abban merül ki, hogy előnyöket, érdekeket szerzünk, és mindeközben elhasználódunk, legalábbis a belső értékeinket tekintve: az öröm, a mosoly, a hála nincstelenné válik bennünk, akkor épp itt van az idő, hogy magunkhoz térjünk, a szívünkhöz, az Istenünkhöz visszatérjünk.

Az idei nagyböjtnek, mely tele van álhírekkel, zavart szavakkal, kételkedésekkel, félelemmel, bizonytalansággal, meglepő és valós ajándéka, ha kincs lesz számomra az életem, a másik embert érintő szavam, és nem elhasználódom csupán a kihívásaimban, hanem érzem és értem, hogy mi az ára a harcaimnak, a törtetéseimnek.

Bilibók Géza plébános