A lelki vágyódás örömével

0
1555
És mindent összevetve, az örvendezésre készülök... Fotók: Pixabay

Az idei nagyböjtre ezzel a tudatosan pozitív lelkülettel próbálok készülni: a figyelem eddigi cselekedeteihez valamit hozzáadni (odafigyelni valakire, akit kiejtettem a látóteremből, figyelni és gyógyítani a bezártság okozta „elvadulást”), összeszedettebben imádkozni, nívós szent olvasmányt (újra)olvasni – írja Gábor Csilla arra a kérdésünkre válaszolva, hogyan tervezi az idei magyböjtöt.

Számomra a nagyböjt normál időkben is csak részben szól a lemondásról. (Bár elismerem a lemondás fegyelmező, akár személyiségformáló erejét, ha kizárólagosan erre fixálódunk, riasztó redukcionizmussá válhat.) Engem évenként Szent Benedek Regulájának 49. fejezete igazít el, ennek címe és témája A negyvennapi böjt megtartása. Ilyenek olvashatók benne: fontos, hogy az ember ebben az időszakban „teljes tisztasággal élje életét”, illetve „a más időkben elkövetett hanyagságait ezekben a szent napokban tegye jóvá”. A konkrét javaslatok között pedig a bűntől való tartózkodás, könnyek közötti imádság, szent olvasmányok, a szív töredelme szerepel, s csak utolsó helyen az önmegtagadás cselekedetei. Aztán így folytatja: „szolgálatunk szokott mértékéhez adjunk hozzá valamit: külön imádságokat, ételben és italban önmegtagadást.” Nem lehet nem észrevenni itt a személyre szabottságot és pozitív látásmódot: mindenki saját mértéke szerint alakítsa a böjti gyakorlatokat, és adjon hozzá valamit szolgálata, hitgyakorlatai, jámborsága szokott mértékéhez (ne pedig elvegyen).

Az idei nagyböjtre ezzel a tudatosan pozitív lelkülettel próbálok készülni: a figyelem eddigi cselekedeteihez valamit hozzáadni (odafigyelni valakire, akit kiejtettem a látóteremből, figyelni és gyógyítani a bezártság okozta „elvadulást”), összeszedettebben imádkozni, nívós szent olvasmányt (újra)olvasni. Lesz persze ennek az időszaknak lemondás-része is, talán a részleges kávéböjt, médiaböjt formájában.

És mindent összevetve, az örvendezésre készülök, ismét csak a Regulából ihletődve: a böjti fegyelem legfőbb célja, hogy az embert arra segítse, hogy „a lelki vágyódás örömével várja a szent húsvétot”.

Gábor Csilla SSS

Az írás megjelent a Vasárnap 2021. február 14-ei számának Közelebb kerülni Istenhez és önmagunkhoz. Hogyan böjtölünk mi? című összeállításában.