Vértesaljai László SJ: Magunktól ráhangolódtunk és az ő hullámhosszán sugároztunk

0
264

Emlékezés II. János Pál pápára – ezt az alcímet is adhatnánk Vértesaljai László jezsuita atya személyes hangvételű írásának, amelyben a magyar adás szerkesztőjeként egy különleges emléket idéz fel a Vatikáni Rádió fennállásának 90. évfordulója alkalmából.

Összegzés helyett hadd idézzek fel egy emléket, mely tükörben mutatja, hogy húszegynehány éve milyen is volt a Vatikáni Rádió. II. János Pál pápa 1997. május 31-e és június 10-e között tizenegy napos apostoli látogatást tett hazájában, mégpedig Krakkóban, és szentté avatta a mi Hedvigünket, Nagy Lajos királyunk lányát (1374-1399), Litvánia és Lengyelország királynőjét, mindkét ország patrónáját.

Kenyéradó gazdánk, a pápa meghirdette már a 2000-es Nagy Jubileumot, az Atya, a Fiú és a Szentlélek előkészületi éveivel, Európában elkezdődtek az új szabad államok csatlakozási tárgyalásai az Unióhoz. Reményt lélegzett a világ és hittünk abban, hogy egy valóban testvéribb világot tudunk majd építeni.

A Vatikáni Rádió csapatát mintegy 15 technikus és 20 szerkesztő alkotta. A nagy világnyelvek tudósítói mellett a célország szomszédjai is érintettek voltak, tehát a litván, cseh, szlovák, lett tudósító mellett Hedvig „hazáját” a magyar szerkesztő is képviselte. Két nappal korábban repültünk, hogy helyszíni szemlékkel ráhangolódjunk az eseményre. Együtt zarándokoltunk el a Wawelbe, Lengyelország nemzeti szentélyébe, ahol II. János Pál pápát is pappá szentelték. Megilletődve imádkoztunk a lengyel királyok és főpásztorok sírjainál. Szemünkkel simogattuk, de kezünkkel is érinthettük a márványsírokat. Engem legmélyebben az a kápolna érintett meg, ahol 1946. november 1-én pappá szentelték a fiatal 26 éves Karolt. Lengyel vendéglátóink felvittek bennünket a Fényes-hegyi Częstochowába, ahol a Fekete Madonna előtt imádkoztunk, majd Auschwitz borzalmai dermesztettek meg, végül Wadowice, a szülőváros adta a tágabb keretet a gyökerek megértéséhez. Az egész pápalátogatás csúcspontja volt június 8-án vasárnap Boldog Hedvig szentté avatása, aminek közvetítését a Kossuth Rádió egyenes adásban átvette. Minden előzetes tapasztalat nélkül kellett egészen egyedül közvetítenem a kétórás szertartást, melynek során a pápa mintegy kétmillió hívő jelenlétében avatta szentté a számára oly kedves Jadwigát.

Az egész program egyik apró mozzanata volt az a látogatás, amikor a pápa a krakkói temetőben felkereste szülei sírját. Egyedül ment a sírhoz, a kamera is csak távolról követte. A fiú ment az édesanyához, akit kilenc éves korában elvesztett. A fiú ment az egykoron katonatiszt édesapjához, akit gyermekkorában éjszakánként az ágy mellett térdelve imádkozni látott. A stúdióban alig mertünk egymásra nézni, mert torkunkat valami szabadító sírás szorongatta. Mi szerettük II. János Pál pápát, felnéztünk rá, tudtuk, hogy az Isten embere. Valójában ő kötött össze bennünket, egy életre szóló barátsággal. Az a „krakkói vatikáni rádiós fészekalja” ma is, ha találkozik, egymást becenevünkön szólítjuk és fél szavakból értjük egymást. Mert volt egy jó Gazdánk. Aki nagyon megbecsülte a rádióját, mindig hálásan megköszönte a szolgálatunkat, s évente rendszeresen találkozott velünk. Mi pedig az „ő hullámhosszán” sugároztunk, amire magunktól ráhangolódtunk. Gyönyörű évek voltak…!