Mi is az ember?

0
423
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus kijött a zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.
Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
Hajnalban Jézus nagyon korán kelt. Kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utánamentek. Mikor megtalálták, azt mondták neki: „Téged keres mindenki!”
De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És ment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
(Mk 1,29-39)

Jézushoz sok beteget hoznak, és ő meggyógyítja őket. Csodálatos ereje megszabadítja a szenvedőket mindattól, amivel a sátáni hatalom fogva tartja őket. Az evangéliumban bemutatott csodák sorozatát úgy értelmezhetjük, mint a keresztény választ az első olvasmányban hallott panaszokra Jób szájából. A szenvedő igaz panaszában Istent kérdezi: mi értelme van olyan emberi létet teremteni, amelynek sorsa az állandó rabszolgamunka, amelyben az ember siettetni szeretné az idő múlását, hogy hamarabb érkezzék el a halál pillanata, mert csupán ez utóbbi jelent enyhülést a szenvedésre. Jób kétségbeesett panasza minden szenvedő ember kérdését visszhangozza: minek kell élni az embernek, ha nem boldog, ha nincs öröm az életében?

A panaszáradat odáig fokozódik, hogy a 8. zsoltár szavait kezdi gúnyolni. Jób így beszél ugyanis: Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni, minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed? Ugyanezt a kérdést teszi föl a zsoltáros is, de ő, elcsodálkozva az ember nagyságán, fenségén, méltóságán, egész más útra tereli az elmélkedést: Mi az ember, hogy figyelemre méltatod, és mi az emberfia, hogy meglátogatod? Kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál, dicsőséggel és tisztelettel koronáztad, és kezed művei fölé állítottad. Lába alá vetettél mindent… Az ember kevéssel kisebb az angyaloknál. De ezen a ranglétrán fölfelé és lefelé is haladhat. Ebben rejlik sorsának törékenysége, ugyanakkor létezésének öröme. Az ember egyidőben az égi boldogság várományosa, de megízlelheti a pokol szenvedéseit is. Attól függően, hogy élete melyik szakaszában kérdezzük, vagy a csodálat és hála szavaival szól Teremtőjéről, vagy a panasz és szemrehányás hangján szeretné bevonni Istent sorsa jobbításába.

A kérdésre, hogy az ember az angyalokhoz viszonyítva nagyobb-e vagy kisebb, nem ad egyértelmű választ a teológia. A lét szempontjából az angyali hierarchia az ember felett helyezkedik el, tehát az angyalok magasabbrendűek nálunk, embereknél. Ezt a zsoltáros is elismeri: kevéssel tett minket kisebbé Isten az angyaloknál. De a zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy a második isteni személy nem angyal, hanem ember alakját vette magára. Sőt, a szerző azt is elmagyarázza, hogy az angyalok lázadása Istent nem indította irgalomra, nem az ő bűnük miatt kezdődik el a megváltás műve, hanem csakis az emberek bűne miatt. A keleti liturgia mind a mai napig magasztosabbnak énekli a Szűzanyát a keruboknál, azaz úgy beszél egy emberről, mint aki az angyali hierarchia fölött áll. Erre hasonlít a mi Angyalok királynéja megszólításunk is.

Az ember sokszor földi, anyagi léte mentén kerül az angyalok fölé. Az angyalok valamennyien Isten szolgái: egyetlen feladatuk van, és ezen nem változtathatnak. Az ember az angyalokkal szemben ura a teremtésnek, Isten mindent az emberért alkotott, és „lába alá vetett mindent…”

Az angyalok, mivel tisztán szellemi lények, nincsenek alávetve az időnek és a változásnak. Egyetlen bűnük örök kárhozatra kényszeríti őket, mert időtlen, szellemi lényekként nincs lehetőségük a jóvátételre, a bánatra. Az ember egyszerre test és lélek, időben létezik. Mindig ott van előtte a következő pillanat lehetősége: mindig megtérhet Istenhez.

Az angyalok Istent mélyen ismerik. Egyszerre látnak mindent Istenből, a világból. Nem érheti őket meglepetés. Az ember lassan jut el Isten mélységeihez, a világ rejtelmeihez: ezért állandóan az újdonság, a felfedezés, a meglepetés örömében lehet része. Ilyen és hasonló érvek mentén mondhatjuk, hogy emberi létezésünk megközelíti az angyalokét, néhol túl is szárnyalja azt.

László István székelyszenttamási plébános

Megjelent a Vasárnap 2021/6. számában.