Élettel szeretnék megtölteni a nagyváradi vallásturisztikai központ tereit

0
970
Tanácskozás. Fotók: a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala

A vallásturisztikai központ és a püspöki palota felújítási munkálatairól tartották január 12-én, kedden első újévi tanácskozásukat Böcskei László nagyváradi megyés püspök és a kivitelezésért, működtetésért felelős munkatársak.

A megbeszélés alkalmával meghatározták az idei munkálatok ütemtervét, amely szerint ez év tavaszától fokozatosan a látogatók rendelkezésére bocsátják a vallási és kulturális központ egyes részeit. Az egyházművészeti múzeum bizonyos termeit már az év első felében szeretnék látogathatóvá tenni, majd fokozatosan megnyitni a nagyközönség előtt.

Szó esett továbbá arról is, hogy a püspöki palota felújításával párhuzamosan a püspökség több olyan korszerűsítési projektet folytat, amelyek által az egyház tulajdonát képező örökség az építők szándéka szerint a látogatók számára kínál lelki-szellemi töltekezési lehetőséget.

  • Ezek közül egyik a püspöki palota kertjének felújítási projektje, amely által a dendrológiai park új arculatot kapott és több mint 60 növényfajjal gazdagodott.
  • A folyamatban levő projektek közé tartozik a székesegyház nagy orgonájának felújítása, amely által a hangszer a 19. században történt átépítés utáni állapotában fog tündökölni és hangzásával megörvendeztetni a látogatókat.
  • A vallásturisztikai központ szerves részét képezi az egyházmegyei zarándokház, amely az egykori szeminárium épületében kapott helyet, és amely készen áll a zarándokok fogadására, amint azt a járványügyi intézkedések lehetővé teszik.

Az elmúlt évben megélt nehézségek ellenére nem állt meg a tevékenység egyik fronton sem, bár a tervezettnél lassúbb tempóban sikerült haladni. Az elkövetkező hónapokban fokozatosan szeretnék élettel megtölteni a vallásturisztikai együttes már felújított, illetve a még felújítás alatt álló tereit.

A főpásztor nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy a sok munkálat a lelkes támogatók jóvoltából valósulhatott meg. Köszönet mindazoknak, akik anyagilag, erkölcsileg vagy éppen imáikkal támogatták a püspökség kezdeményezéseit.

Februárban a püspökség egy újabb találkozóra hívja a sajtó képviselőit, illetve egy nyílt napot szervez, amikor az érdeklődők lehetőséget kapnak arra, hogy bepillantást nyerjenek a püspöki palota felújításának jelenlegi állapotába.

Forrás: a nagyváradi egyházmegye honlapja