Példaértékű összefogás a csíksomlyói tűzkárosultakért

0
2274
A károsultak tehetetlenül nézték végig, hogy porrá ég az otthonuk. Fotó: képernyőkép a Székelyhon videójából

Hatalmas lángok csaptak fel csütörtök este a csíksomlyói romatelep faházai között, amelynek következtében húsz ház leégett és több mint 250 ember vált hajléktalanná. A tragédia megrázta a közösséget, a tűzeset ritkán látott, gyors segítségnyújtásra és összefogásra késztette az embereket. A helyi plébánia és a csíksomlyói ferences közösség is gyűjtést szervez a károsultak számára, de egy átfogó segítségnyújtást is szervez a Gyulafehérvári Főegyházmegye.

A tragédia kapcsán megdöbbentő, példaértékű összefogasról számoltak be azok a kollégák és önkéntes segítők, akik a katasztrófa helyszínéről tudósítottak vagy az önkéntesek munkáját segítették. Mezítlábas gyerekek, aggódó családapák, gyermekeiket féltő anyák, rémült állatok menekültek a tűzvész elől, miközben a hivatásos és az önkéntes tűzoltók több mint öt órán át küzdöttek a lángokkal.

„A gyorsan terjedő tűz több családot tett hajléktalanná, több házat semmisített meg. A tűzvész miatt több mint kétszáz embert kellett evakuálni” – mondta megkeresésünkre Göthér Gergely csíksomlyói plébános. „Én magam is megtekintettem a helyszínt, szomorú látvány fogadott. A tűzkárosult családokat az Erőss Zsolt Arénába szállították, ahol gyors segítségnyújtásban részesültek, volt, aki ruhát, matracot, ételt, ásványvizet vitt. A megmutatkozó összefogás a közösség, a város lakói részéről még a levegőben is érezhető volt. Plébániánk közösségéhez tartozik a tűzvész károsultjainak egy része” – tette hozzá a plébános.

Pénteki megkeresésünkkor Göthér Gergely elmondta, hogy a főesperessel egyeztettek arról, hogy templomi gyűjtést tartanak január 17-én. „A tűzvész által megkárosult családokat foglaljuk imáinkba. Isteni érték az, ha egymáshoz igazodunk, ha egymásért áldozatot hozunk” – bátorított a csíksomlyói plébános.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke is felhívással fordult a lakossághoz, és segítséget kért a bajba jutottak számára. Miután értesültek arról, hogy mi történt, a csíksomlyói ferences közösség is szeretett volna válaszolni a polgármester felhívására, ezért a tűzvész estéjén meleg ruhákat, takarókat gyűjtöttek össze, illetve meleg teát, vizet, élelmiszert, gyümölcsöket vittek az Erőss Zsolt Arénába, amit átadtak az önkénteseknek. A kegytemplomban a vasárnapi szentmisék alkalmával hirdetnek gyűjtést erre a célra. A ferencesek a továbbiakban is nyomon követik az eseményeket és figyelnek arra, hogy miben tudnának segíteni. A ferences világi testvérek is önkéntes munkát vállalnak, hogy segédkezzenek, mondta el lapunknak a csíksomlyói ferences közösség egyik tagja.

Időközben az összefogás egyházmegyei szintűvé vált, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek 2021/1-es körlevelében főegyházmegyei gyűjtést hirdetett január 17-ére a bajbajutottak számára. A begyült adományokat a Caritason keresztül juttatják el a károsultaknak. „A szenvedésen és a halálon áthatoló, azt legyőző isteni szeretet feltárja előttünk, hogy nem csak a csíksomlyói romok és üszkös fadarabok fölött győzedelmeskedhetünk, hanem a világ minden szenvedése fölött. Isten gondviselésével és embertársaink segítségével” – fogalmazott az érsek körlevelében.

Korodi Attila polgármester – tájékoztat az MTI – a Facebookon közzétett videoüzenetében közölte: próbálták számba venni azokat az állami vagy önkormányzati tulajdonban levő épületeket, amelyekben elhelyezhetik a hajléktalanná vált családokat. A sportcsarnokban ugyanis csak rövid ideig maradhatnak. Az elöljáró ugyanakkor arról számolt be, hogy a helyi emberek hihetetlen szolidaritásról, összefogásról tettek bizonyságot. Az önkormányzat felhívására folyamatosan érkeznek a sportcsarnokhoz a cipő-, ruha- és tartósélelmiszer-adományok. A polgármester az Agerpres hírügynökségnek azt is elmondta, hogy Klaus Iohannis államfő is felhívta telefonon, és azt ígérte, hogy minden segítséget megad a bajba jutottak helyzetének a rendezéséhez.