Homa Ildikó: Alapítónk szellemében itt vagyunk – töretlenül, hűségesen

1
1034
Fotó: Horváth Enikő

Vízkereszt napja több szempontból is fontos ünnep a szociális testvérek számára. Ez a nap az alapító, Slachta Margit mennyei születésnapja, aki 1974. január 6-án halt meg az Egyesült Államok-beli Buffalóban, emigrációban – az akkori ismert politikai körülményektől kényszerítve. A kolozsvári Piarista-templomban vízkereszt ünnepén a szociális testvérekkel együtt ünnepelt a Szent Mihály-plébánia közössége az este 6 órakor kezdődő szentmisén, amelyet László Attila főesperes-plébános mutatott be. A bevezetőben Homa Ildikó, a Szociális Testvérek Társasága Romániai Kerületének elöljárója szólt a jelenlévőkhöz, az ő ünnepi gondolatait közöljük.

Január 6. Slachta Margit testvér életében nagyon fontos nap volt, hisz ezen az ünnepen osztotta ki a feladatokat a Keresztény Női Tábor nevű politikai pártja számára, kijelölve nem csak a hit és a felebaráti szeretet irányvonalait, hanem közéleti állásfoglalását és programját is. 

Alapítónk az első nőképviselő volt a magyarországi parlamentben, és a kor mentalitásával szembeszállva mert és tudott egyedüli nőként kiállni keresztény elveiért a politikai csatatéren. Alakja mögött viszont sok ezer nő sorakozott fel, akik Margit testvérnek köszönhetik a női választójog megszerzését.

Az akkori párt egyik tagja így emlékezik rá: „Gondviselésszerű volt, hogy az első nőképviselő Slachta Margit lett. Önzetlen missziósnővér volt, aki semmit sem kívánt a maga számára, kizárólag a szegények és elhagyatottak érdekét nézte. Semmi egyéb nem vezette, mint a krisztusi eszmények, semmi más nem érdekelte, mint a védtelen gyermekek, a napi élet terhe alatt sóhajtozó asszonyok, a veszélyeztetett családok, és egyáltalán: a tönk szélén álló Magyar Haza. A földi dicsőség és az emberi hiúság számára elvesztette jelentőségét. Nem befolyásolta őt mások véleménye, nem félt az igazságot kimondani. Teljes szívéből hitte, hogy mindenben a jobbat kell keresnie.”

A mai ünnepen, alapítónk szellemében szeretnénk megmutatni másoknak is azt a lelki utat, amin mi járunk. A betlehemi csillagot követő bölcsek messziről jöttek, és bíztak az isteni csillag vezetésében és lelki vágyódásuk erejében. Mi, szociális testvérek, talán nem jövünk olyan messziről, hiszen ezen a vidéken születtünk és itt élünk köztetek, szűkebb és tágabb egyházmegyénkben. Nem vagyunk idegenek, és éppen ezért nehezebb a Csillag követésére buzdítanunk mieinket, mert – ahogy az Írás mondja: senki sem lehet próféta a hazájában. Mégis, alapítónk szellemében, itt vagyunk, ha létszámban kevesen is, de töretlenül, hűségesen. Szabályzatunk szellemében jelen vagyunk az egyházi életben és a társadalom sok szakmai területén, mindenhova próbáljuk eljuttatni az igazat, a szentet, a szépet és a jót.  A Szent Mihály-plébánia élete is régóta összefonódott a testvérek életével, hiszen számos testvér gazdagította életével és munkájával a plébánia életét már az 1930-as évektől kezdve napjainkig.  Ebbe a kő- és lelki templomba is több testvér munkája és áldozata épült bele, igaz, a legtöbbször észrevétlenül: pont úgy, ahogy a betlehemi csillag is csak keveseknek, csak a pásztoroknak és a bölcseknek csillogott.

Vízkereszt ünnepe az epifánia, a megmutatkozás ünnepe is. Szeretnénk megmutatni azt a kincset, amit közel egy évszázada hordozunk, a szociális testvéri lelkiséget, amelyet Slachta Margit így fogalmazott meg: „Tényleges újjászületés belső újjászületés nélkül nem létezik. A belülről való újjászületésnél, mely nem erőszak, de belső megépítés nyomában jár, egy belső erővel rendelkező világ születik, és ez a Szentlélektől való. Mert csak a Szentlélek kegyelmével épülhet új világ.”

A napkeleti bölcsek követték a Csillagot, de azért követhették mindvégig, mert figyeltek saját belső hangjukra is, vágyaikra minden zavaró körülmény ellenére. Mi, szociális testvérek itt és a világon mindenhol arra köteleztük el magunkat, hogy segítsünk másoknak kitartani a Csillag felé vezető úton, és ehhez kérjük ebben a szentmisében a jó Isten áldását.