Szenteste a Vatikánban

0
1252

December 24-én este Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika Katedra-oltáránál mutatta be a karácsonyesti szentmisét. A járványügyi korlátozások miatt a hétezer hívőt befogadni képes bazilikában csak mintegy kétszázan vehettek részt a misén, közöttük ötven egyházi személy.

A hívőket egymástól legalább egyméteres távolságra ültették: az egyik padsorban két, a következőben egy ember foglalhatott helyet. Volt közöttük gyermekes család, szerzetesnővér és vatikáni dolgozó is. Egyedül a kórus tagjai nem viseltek maszkot. A szertartást a világ számos részén televízión és interneten keresztül sugározták.

A szentatya homíliájában hangsúlyozta: Isten úgy érkezett a világba, ahogyan egy újszülött jön a világra, gyöngén és törékenyen, hogy mi gyöngéden fogadhassuk be a saját törékenységünket. A pápa Istennek a megtestesülésben megvalósult kegyelméről beszélt, mely ingyenes, mindenkinek szól és feltétel nélküli.

„Gyakran mondják, hogy az élet legnagyobb öröme egy gyermek születése. Ez valami egészen rendkívüli, ami megváltoztat mindent, hihetetlen energiákat hoz mozgásba és átlendít a fáradalmakon, a bajokon s az álmatlan éjszakákon, mivel leírhatatlan örömet hoz el, amivel szemközt többé már semmi sem túl nehéz. Ilyen a karácsony: Jézus születése az az újdonság, amely minden évben lehetővé teszi számunkra, hogy belsőleg újjászülessünk, Őbenne találjuk meg az erőt ahhoz, hogy szembenézzünk minden próbatétellel” – mondta homíliájában a pápa.

A szentatya beszédének teljes szövege a Magyar Kurír oldalán érhető el.

Forrás: Magyar Kurír/MTI
Fotók: Vatican News

MEGOSZTÁS