Ünnepre hangoló a katolikus iskolában

1
1530

A 2020-as év utolsó tanítási napjait a karácsonyi hangolódásra szánták a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc nevét viselő katolikus líceumban. Az iskola közössége négy csoportra osztva, négy különböző időpontban ünnepelte a szentmisét: külön a legkisebbek, a gimnáziumi osztályok, a líceumi osztályok, majd az iskola munkaközössége is. A lelki program célja kettős volt: hálaadás és hangolódás a közelgő ünnepre.

Egy olyan évet zárunk, amelynek során mindegyre azt hallottuk, hogy mit ne tegyünk, mit nem szabad, mitől tartózkodjunk és miről mondjunk le. Mindez szülhetett bennünk csalódottságot, keserűséget, csüggedést, félelmet vagy szorongást. Biztosan voltak – vagy most is vannak – bennünk negatív érzések. Ezeknek szabad lenniük, nem menekülhetünk előlük. Fontos viszont az, hogy minden figyelmünket ne ezekre a negatív érzésekre összpontosítsuk, ne tápláljuk ezeket magunkban. Amikor a rossz dolgokra figyelünk, akkor Isten kiszorul az életünkből. Karácsonykor ne a rosszra tekintsünk vissza, hanem a velünk történt jó dolgokért legyünk hálásak. Így tudunk Istennek helyet adni az életünkben, a szíveinkben – hangsúlyozta beszédében Balla Imre iskolalelkész.

A legkisebbek figyelmét a kis Jézus szalma nélküli jászlára irányította, amelybe a hagyomány szerint minden gyerek annyi szalmaszálat hozhat, ahány jócselekedetet vitt végbe az adventi várakozás során. Így közösen szépen teletöltik a jászlat meleg szalmával karácsony estére, és szíveiket a jócselekedetekkel készítik fel Jézus fogadására.

A nagyobbaknak egy történetet mesélt, amely szerint egy templom előtt felállított betlehemi istállóból eltűnt a kis Jézus szobra, majd egy kisfiúnál került elő, aki bevallása szerint azért vitte haza, hogy megnézze, az otthonukban lesz-e elég hely a kis Jézusnak. Ugyanígy minden diákot arra buzdított az iskolalelkész, hogy vizsgálják meg a lelküket, lesz-e ott elég hely a megszületendő Jézusnak? Mi szükséges ahhoz, hogy elég helye legyen, kényelmes lakásra leljen a szíveikben? Hogy Jézus ott is megszülessen, majd növekedni tudjon az elkövetkezőkben.

Az iskolában hagyomány, hogy minden évben a harmadik osztályosok (az elsőáldozók) készülnek pásztorjátékkal a karácsonyi gyerekmisére. Ebben az évben nem tudtak hagyományos pásztorjátékot előadni a gyerekek, de egy online módon begyakorolt szép karácsonyi műsorral örvendeztették meg az iskola közösségét. A gimnáziumi osztályok számára az iskola citeracsoportja adta elő karácsonyi énekekből összeállított műsorát.

Molnár Izabella

Fotók: Molnár Miklós Csaba

1 HOZZÁSZÓLÁS