Reményforrás a járványban: elkészültek a koronavírus elleni vakcinák

0
1266
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta az unióban a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagot. Illusztráció: Pixabay

Ha a 2020-as évet a koronavírus határozta meg, a jelek szerint a 2021-es év a koronavírus elleni oltásokról és a járvány visszaszorításáról fog szólni. Világszerte több koronavírus elleni vakcina is készen áll a tömeges oltásokra, az Európai Unióban is megkezdődtek az engedélyeztetések. Összeállításunkban az oltásokkal kapcsolatos információkat foglaljuk össze hírügynökségi források és ismeretterjesztő írások nyomán.

Közös bárkában evezünk

„Ráébredtünk, hogy mindannyian ugyanabban a bárkában vagyunk, mind törékenyek és irányt vesztettek, ugyanakkor mégis fontosak és szükségesek vagyunk, mindannyian arra nyertünk meghívást, hogy evezzünk együtt, hisz mindannyiunknak szüksége van a kölcsönös támasznyújtásra. Ebben a bárkában… itt vagyunk mindannyian” – fogalmazott Ferenc pápa március 27-én a rendkívüli Urbi et Orbi áldással egybekötött homíliájában, amely szertartás során a világjárvány megszűnéséért imádkozott. Beszédében hangsúlyozta, hogy Jézus velünk van a bárkában, akárcsak a tanítványokkal.

Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) az EU-s intézményekhez és tagállamokhoz intézett novemberi üzenetében felidézte Ferenc pápa gondolatát, miszerint „egy bárkában evezünk és csak együtt menthetjük meg magunkat, együtt maradva”. A püspökök hangsúlyozták, hogy a COVID-19 vírus elleni oltást majd mindenki, mindenekelőtt a legszegényebbek számára is elérhetővé kell tenni. Ferenc pápa szintén kifejezte, hogy szomorú lenne, ha a vakcina a leggazdagabbak kiváltsága lenne, ha egyik vagy másik nemzeté lenne, nem pedig mindenkié. A világjárványra adott válasz a szentatya szerint kettős. Egyfelől nélkülözhetetlen megtalálni a kicsi, de félelmetes vírus gyógyítását, amely az egész világot térdre kényszeríti. Másfelől pedig gyógyítani kell a nagy vírust, a társadalmi igazságtalanság vírusát, az egyenlőtlenség, a leggyengébbek védelme hiányának a vírusát.

Európa ideje elérkezett

Az Európai Unió tagországai december 27-től megkezdik a lakosság koronavírus elleni beoltását – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke december 17-én, csütörtökön – tájékoztatott az MTI. Az uniós bizottság elnöke, aki korábban a beoltás összehangolt, ugyanazon a napon kezdődő tagállami megkezdését szorgalmazta, Twitteren közzétett üzenetében azt közölte: a vakcináció uniószerte december 27-én, 28-án és 29-én megkezdődik.

„Európa ideje elérkezett. Megvédjük polgárainkat” – jelentette ki von der Leyen.

Az uniós bizottság elnöke korábban arra szólította fel a tagországokat, hogy gyorsítsák fel az oltások bevezetését célzó infrastrukturális előkészületeiket a beoltás mihamarabbi megkezdése, valamint az oltási kapacitás biztosítása érdekében. Elmondta azt is, hogy az uniós bizottság oltóanyaggyártókkal kötött szerződései elégségesek ahhoz, hogy több dózis álljon rendelkezésre, mint amennyire az unióban szükség van. Mintegy 700-750 millió ember beoltására elegendő oltóanyag lesz majd hozzáférhető – közölte.

Az Európai Unió gyógyszer-felügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta december 21-én, hétfőn az unióban a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagot. A forgalomba hozatalt hivatalosan az Európai Bizottság engedélyezi, a testület várhatóan rövid időn belül bejelenti jóváhagyását.

Románia felkészült az oltások fogadására

Románia felkészült a koronavírus elleni oltások fogadására, tárolására és szétosztására, az év végén érkező első tízezres „jelképes” adag után januárban kezdődik az oltási kampány heti legalább százezer dózis beadását feltételező első szakasza – közölte december 18-án Klaus Iohannis államfő, adta hírül az MTI.

Az elnök a védelmi minisztérium által működtetett, a fertőző betegségek tanulmányozására és a védőoltások előállítására szakosodott Cantacuzino immunológiai és közegészségügyi kutatóintézetben tett látogatásán beszélt erről, ahol másfél millió adag koronavírus elleni vakcina biztonságos (mínusz 80 fokon történő) tárolására alkalmas elosztási központot alakítottak ki.

„Többféle vakcina érkezik, mindegyik nagyon jó, mindegyiknek az alkalmazását a legmagasabb európai követelmények alapján hagyták jóvá. Mindegyik hatékony és biztonságos, tehát jó mozgósítással, tömeges oltással nyárig valószínűleg megszabadulunk a járványtól” – mondta az elnök.

Iohannis azonban arra figyelmeztetett, hogy addig a korlátozásokat be kell tartani, és bár a vakcina önkéntes alapú, az óvintézkedések betartása kötelező. Az elnök szerint az óvintézkedések bebizonyították hasznukat, a megbetegedések ritmusa stabilizálódott, és egy enyhe csökkenés is megfigyelhető, de annak ellenére, hogy megkezdődik az oltási kampány, nem szabad lazítani, felhagyni az óvatossággal mindaddig, amíg „nem lesz mindenki beoltva”.

2020 novemberében sorra jelentek meg a COVID-19 elleni vakcinák hatékonyságáról szóló bejelentések. A Pfizer/BioNTech és a Moderna mRNS-alapú vakcinái 95% körüli hatékonyságot mutattak, az AstraZeneca vektoralapú fejlesztése összességében 70%-os, ugyanezen kategóriában az orosz Gamaleya Intézet vakcinája pedig 92%-os hatékonyságot produkált. Ezek rendkívül biztató adatok. Bízunk benne, hogy az európai püspökök és Ferenc pápa vakcinával kapcsolatos meglátását – miszerint mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni az oltásokat – a világi vezetők is a magukévá teszik.

Az írás bővített változata megjelenik a Vasárnap 2021/1-es számában.