Advent a tasnádi plébánián

0
1053
Tasnádi advent. Fotó: a nagyváradi egyházmegye honlapja

Várakozni és készülni a kis Jézus születésére minden adventben közösségben az igazi. Bár a lehetőségek korlátozottabbak, a tasnádi plébánia próbálja folytatni a már jól bevált és a hívek által igényelt előkészületeket.

A napi róráték a gyertyafényes templomban minden generációt imára hívnak. Új, szabadtéri adventi koszorú készült, amin ünnepélyes keretek között szombatonként sorban felgyúlnak a fények. Az ifjúság, ha már zárt térben kevésbé találkozhatott, saját tervű és kivitelezésű szabadtéri betlehemen munkálkodott. Élethű méretekben készítették el a betlehemi istállót a templom kertjében, a gyerekek és járókelők örömére.

A hatéves múltra visszatenkintő Adventi gyermek- és ifjúsági nap sem a megszokott keretek között valósult meg. Egy nap helyett négy szombaton keresztül gyűlnek össze a gyerekek a templomkerti adventi gyertyagyújtásokon. Bekapcsolódnak a közös imába és énekelnek az ifjúsági zenekar irányításával.

Szent Miklós előestéjén meg is lepte őket küldöttje és nagylelkűen osztogatta a meglepetésédességeket. A kézműves foglalkozások alapanyagait mindenki hazavihette, pontos utasításokkal ellátva. Családi összefogást és kézügyességet igényel a munka, de eredménye minden ház karácsonyfájának dísze lesz ebben az évben is. A negyedik gyertyagyújtásra visszahozott tenyérlenyomatokat pedig a gyerekek templomi karácsonyfája őrzi majd az ünnepek alatt.

Köszönet a pozitív, aktív szerepért Ozsváth József plébánosnak és Gózner Artúr hitoktatónak. Tettrekészségük azt példázza a hívek számára, hogy nem szabad lankadni, nem kell elengedni régi kereteinket és szokásainkat. Köszönet és hála továbbá minden segítőkész hívőnek, legyen az kisgyerek, aktív felnőtt vagy imahátteret biztosító testvér, akik kétkezi munkával, felajánlott idővel vagy ötlettel a közösségi imákat és programokat szebbé tették. Külön köszönet illeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Communitas Alapítványát az anyagi támogatásért. Az Úr fizesse meg százszorosan mindenkinek!

Forrás: Czumbil Bernadette/a nagyváradi egyházmegye honlapja

MEGOSZTÁS