EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek; „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: »Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!« A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: »Szívesen, uram!« menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?”
Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!” (Mt 21,28-32)
Önmagunkkal összhangban lenni nem mindig egyszerű feladat – a sietség, a kapkodás, a felületesség, a kimagyarázkodás sok esetben „felülíratja” szavaink és tetteink harmóniáját. „Igen”-t mondok, mert ezt várja el a társadalmi konvenció, vagy mert kényelmesebb, esetleg ez a békésebb út. De mintha Jézust nem is az érdekelné igazán, ki mit mond, hanem egyedül csak az, amit valójában teszek. Milyen jó, hogy nekünk még van időnk az esetleges „nem”-ünket korrigálni tetteink révén! A menny még mindig nyitva van előttünk. Az advent mintha még szélesebbre tárná a mennyország kapuit. Továbbra is ismételgethetjük felületes „igen”-jeinket és ismét álomra hajtjuk fejünket, vagy végre valahára felébredünk „bólogató-álmunkból” és a tettek mezejére lépünk.
Kovács F. Zsolt, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója
