Rendőr gyújtotta meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját

1
885
Fotó: Nagyváradi egyházmegye/Facebook

Az Adventi fények imaláncban a közbiztonságért és a közellátásban dolgozókért imádkoztak a nagyváradi egyházmegyében advent harmadik vasárnapján. Jelképesen egy rendőr gyújtotta meg december 12-én, szombaton este a váradi székesegyház előtti téren az adventi koszorú harmadik gyertyáját.

Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: a harmadik koszorú lángja tagadhatatlanul jelzi, hogy a sötétség ereje megtörik a fény megjelenésekor. Ahol megjelenik egy szikrányi fény, ott a sötétség menekülésre kényszerül. Egy szikrányi fény megsokszorozva fényáradattá válik, biztonságot, irányt és örömöt mutat a követőinek. Adventi várakozásunk pedig most már azt is jelzi, hogy fontos és érdemes életünkben a fényre összpontosítani. Életünk sokféle fénypontjaira, melyek megvalósítják bennünk az újdonságot, a megújulást, ami elől életünk sokféle sötétsége miatt el szoktunk zárkózni. Fontos azonban odafigyelnünk életünk fénypontjaira és arra: mi és ki biztosítja számunkra a világosságot. És arra is kell gondolnunk: viszünk-e mi világosságot a környezetünkbe?

Arról is beszélt a főpásztor, hogy a gyulafehérvári papnövendékek Jöjj világosság címmel adventi gondolatokkal leptek meg ebben az évben is. Megköszönve ezen ajándékukat, egyikőjük felhívását idézte, amely a jánosi felszólításra igyekszik választ keresni a hozzánk érkező Messiás befogadásakor: „jelen időszakunk különösen alkalmas arra, hogy újraértékeljük életünket, cselekedeteinket és szavainkat, hogy egyre jobban őhozzá hasonlítsunk, ugyanis Jézus mindannyiunk példaképe. Hiszem, hogy aki az Úr törvénye keresésének és megélésének útján jár, az igazán boldog ember.”

Advent harmadik üzenete legyen: nem mondok le a boldogságra hívó jogomról, ezért készítem az Úr érkezését az életembe, hogy sokan megismerhessék őt általam. A szertartás végén a főpásztor hangsúlyozta: rendkívüli időket élünk, s ezért eltérünk a megszokottól, de nem szabad eltérnünk a lényegtől. Istenre hagyatkozva figyeljünk egymásra és próbáljunk imádsággal erősíteni, kísérni egymást, hogy mindenki a maga helyén, becsületesen és eredményesen elássa a szolgálatát a közösség javára.

Forrás: erdon.ro/varad.org