2020. december 7., hétfő

0
483

EVANGÉLIUM

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?”
Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyertek bűneid!« – vagy azt: »Kelj föl és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
(Lk 5,17-26)

Az Úrral való találkozásért némelyek egészen abszurd dolgokra is képesek: kiáltozni, tömegen átvergődni, de még akár egy ház tetejét is szétbontani. És ott, akkor senki más nem számít csak az Isten – a lebontott ház belsejében egyedül Jézus van név szerint megemlítve, nem számít sem a földrajzi vonatkozás, sem a napszak. Ha igazán akarjuk a Vele való találkozást, minden akadály leomlik, legfőképpen ha a saját ellenállásunkat engedjük megenyhülni az Ő vonzó ereje előtt.

Kovács F. Zsolt, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója

MEGOSZTÁS