A név kötelez: Árpád-házi Szent Erzsébet

0
1881
A kép a Terra Sancta Organ Festival művészi tulajdona • Fotó: P. Pinto Ostuni

A név kötelez (?) – legszívesebben egy kérdőjelet tennék ide.

Szeretem a nevemet. Komoly név. Tekintélyt sugárzó név. Talán éppen ezért ritkán hallani ebben a hosszú, határozott alakjában. Kislányoknál sokszor kicsinyítve halljuk: Erzsike. Így volt ez nálam is. Örvendtem, hogy kicsit fellazult, kivilágosodott a súlyos hangzású nevem. Kicsit barátságosabbnak is éreztem. Megközelíthetőbbnek. S azért is, mert  Erzsébetnek szinte kizárólag akkor szólítottak, ha komolyabb dologról volt szó, esetleg felelősségre vontak valamiért.

A védőszentemmel, Árpád-házi Szent Erzsébettel nem nagyon tudtam azonosulni. A magyar királylánysága imponált, de kicsit túl naivnak, félénknek képzeltem el. Hát ha kenyér, akkor kenyér…Miért nem vállalta? Miért rózsa ?

A segítőkészség bennem is megvan, úgy érzem. Vajon tudnék-e rózsát mondani ott, ahol kenyérről van szó? Lenne-e bennem annyi hit, bizalom Istenben, vagy szerénység, vagy alázat… vagy bölcsesség?

De hát, az Erzsébetek arról is híresek (hoppá, egy előítélet), hogy kiállnak másokért, az általuk annak vélt igazságért, védelmezik a gyengébbeket, gondoskodóak, anyáskodóak, sokszor az önérdekük ellen is. Vezető egyéniségeknek tartják őket. Sok királyi házban megtaláljuk ezt a nevet, Erzsébet magyar királyné, alias Sissi, a gödöllői kastély romantikus lakója,  II. Erzsébet, most is uralkodó angol királynő, Szilágyi Erzsébet, Mátyás király édesanyja vagy Báthory Erzsébet, aki állítólag kegyetlen úrasszony volt és sokat rontott az Erzsébetek általánosan jó hírnevén.

De ők nem felelnek meg nekem példaképnek. Uralkodásra, reprezentálásra, állami érdekek szem előtt tartására nevelték, kötelezték őket. Elvárták tőlük, hogy származásuk kötelezettségeit vállalják, akár elhanyagolt, ridegen nevelt gyermekeik csonka élete árán is.

Mégiscsak Árpád-házi Szt. Erzsébethez irányodnék inkább, lássuk csak… Tudott egy társadalmilag nehéz helyzetben, mint idegen a német földön magához, az elveihez hű maradni. Sőt, még feministának is nevezhetnénk, hiszen nem követte királyi férje, uralkodója  értelmetlen utasításait, és – ugyan jókora isteni segítséggel és kegyelemmel, de – véghez vitte az elképzeléseit. Segített a rászorulóknak.

A név szerintem nem kötelez, de azáltal, hogy erre a névre kereszteltek, már születésemkor kimutatták a szüleim irántam érzett szeretetüket és megbecsülésüket. Erős, hatékony, érzékeny és empatikus létet kívántak nekem, amikor ennek a védőszentnek az oltalma alá helyeztek. Legfőképpen pedig azt, amit az Erzsébet név jelent: Isten az én segedelmem.

Windhager-Geréd Erzsébet