Ismét élőben követhető a rózsafüzér-ima a Szent Péter-bazilikából

0
1596
Angelo Comastri bíboros imádkozik a Szent Péter-bazilikában. Fotók: Vatican News

A járvány újbóli előretörése, a szentmisék elmaradása arra késztette a pápa vatikánvárosi helynökét, hogy november 12-től ismét élő közvetítés keretében imádkozza minden délben a rózsafüzért a Szent Péter-bazilikában. Csütörtökön délben Angelo Comastri bíboros azt kérte Istentől: könyörüljön az emberiségen a próbatétel idején.

A Vatikáni Rádió olasz csatornája, illetve a Vatican News portál élőben közvetíti a rózsafüzért, amelybe hétfőtől szombatig lehet majd bekapcsolódni minden délben. A kezdeményezés tavasszal, március 11-én indult azért, hogy lehetőséget adjon a híveknek a közös imára a járvány súlyos szakaszában. A Szent Péter-bazilikából egészen május 29-ig közvetítették a Comastri bíboros által vezetett rózsafüzér imákat.

Tavasszal másfél millióan követték a rózsafüzért

Utána a pápa vatikánvárosi helynöke úgy nyilatkozott, hogy a járvány idején imádkozott szentolvasó sok ember szívét megváltoztatta. A tavaszi két hónap alatt legalább másfél millió ember követte az élő imádságokat, levelek ezrei érkeztek Angelo Comastri bíboroshoz a hálás hívektől, akik nap, mint nap együtt imádkozták vele a szentolvasót a Szent Péter-bazilikából a járvány legsúlyosabb időszakában. „Ilyen döbbenetes számú hallgatóságot soha nem tudtam volna elképzelni” – vallotta be a bíboros.

Szerte Olaszországból írtak a hívek, és a levelekből kitűnt, milyen óriási igény van az imára, milyen rendkívüli hatással van az imádság az emberek életére. És ez nemcsak a templomba járókra igaz: az egyháztól távol állók közül is voltak, akik rendszeresen összegyűltek, hogy részt vegyenek a találkozókon. Egy ateista könnyekben tört ki, térdre borult és életében először elkezdett imádkozni. Egy fiatalember, aki azt kérte, hogy folytassák a rózsafüzér-imákat, többször meghatódott imádság közben. Egy nyugdíjas otthonban élő hallgatag idős asszony újra megtalálta a szavakat az ima hatására.

Összeköt minket az Úrral

„Ez az erős bevonódás még inkább megerősítette, hogy a gondokat csak úgy tudjuk megoldani, ha megnyílunk a Mindenható előtt. Isten nélkül az élet abszurditás.” A kezdeményezés megérintette sok ember életét, jóllehet kizárólag az imán alapult. „Az ima a legszebb dolog, amit tehetünk ebben az életben, mert összeköt minket az Úrral.” És éppen ez történt Comastri bíboros elképzelése révén, aki a járvány sötét napjaiban a régi, ismerős imádsághoz folyamodott, az egyszerű szentolvasóhoz.

66 alkalommal közvetítették a Szent Péter-bazilikából a rózsafüzér-imát, amiről júniusban úgy nyilatkozott, hogy bármikor azonnal újrakezdené, ha a körülmények úgy hoznák. Most, hogy a járvány ismét súlyossá vált, ismét nagy örömmel és bizalommal veszi ismét kezébe a szentolvasót. Comastri bíboros, a bazilika főpapja először a ház urát köszönti e szavakkal: „Jézus Krisztus Urunk, aki jelen vagy a legszentebb oltáriszentségben, imádunk téged itt és a világ összes templomában. Áldunk téged, mert szent kereszteddel megváltottad a világot”.

A bíboros aztán a Szűzanyához fordul: „Szeplőtelen Mária, drága édesanyánk! Elborít minket a szenvedés a járvány terjedése miatt, és gondolatban bizalommal hozzád fordulunk. Esdd ki az Úrtól, hogy lépjen közbe és mutassa meg nekünk végtelen irgalmát. Mi nem vagyunk rá méltók, hogy fohászkodjunk érte, mert Isten sok energiát adott nekünk, mi pedig bombákká alakítottuk azt. Isten kezet adott nekünk, hogy segítsünk egymáson, és mi gyakran ütünk vagy lopunk vele. Isten nyelvet adott nekünk, hogy áldást mondjunk, mi pedig gyakran átkozódunk, bírálunk, rágalmazunk vele. Isten megadta nekünk a szeretet képességét, és mi besároztuk a szeretetet, közönséges és önző szeszéllyé változtattuk. Isten intelligenciát adott nekünk, hogy csodálattal olvassuk a teremtés könyvét, mi pedig gyakran arra használjuk az eszünket, hogy letámadjuk és provokáljuk a teremtés erőit. Önnön kezünkkel büntetjük magunkat. Szeplőtelen Mária, drága édesanyánk! Fordítsd ránk irgalmas tekinteted és vidd el őszinte megbánásunk könnyét az Úrhoz!”

Isten örömmel megbocsát nekünk

Mint minden csütörtökön, a világosság titkait imádkozta a bíboros. Minden titok előtt egy rövid elmélkedést mondott, emlékeztetve rá, hogy a „bűn az emberiség valódi szerencsétlensége, és csak Jézus üdvözíthet minket. Isten szeretet, Isten irgalmasság, végtelen jóság, és örömmel bocsát meg nekünk, ha mi megnyitjuk előtte a szívünket.” A rózsafüzér elimádkozása után a loretói litánia következett. Angelo Comastri bíboros az áldás előtt még arra buzdított mindenkit, hogy az imádságot jócselekedetekkel gyümölcsöztessük. Ezentúl tehát hétfőtől szombatig minden délben a Vatikáni Rádió honlapján élőben követhető a Szent Péter-bazilikából imádkozott rózsafüzér.

Forrás: Gedő Ágnes/Eugenio Bonanata/Vatican News