A szenvedés értelme

Évközi 22. vasárnap

0
706
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben:
Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?
Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
(Mt 16,21-27)

A szenvedésnek van értelme vagy nincs? Sokan teszik fel ezt a kérdést, és sokszor gondolkodunk el ezen valamennyien: vajon végül megérte mindaz, amin keresztül kellett mennünk, amit el kellett viselnünk, ami osztályrészül jutott nekünk?

Egyértelmű, hogy nincs minden szenvedésnek értelme, de az is igaz, hogy szenvedések nélküli élet sincs. A minden kudarcot, megpróbáltatást, erőfeszítést kikerülni akaró élet ürességébe és értelmetlenségébe fullad bele. Sokszor elmosolyodom, amikor a mesékből ki akarják szűrni a hátborzongató jeleneteket. Amikor steril környezetet akarnak teremteni a gyerekeknek, mert traumatizálódik. Olyan világot hazudni nekik, amelyben az első békára lehelt csóktól egyből elénk varázsológik a herceg, amelyben lépten-nyomon mélyen alvó hercegnőt rejtő toronyra bukkanunk. És ilyen lesz az életről alkotott felfogás is. Tányérmosogatóból milliomos, a tehetségkutató résztvevőjéből világsztár, autókupecből belügyminiszter, gyári alkalmazottból hamis értelmiségi, szakképzetlen helyettestanárból igazgató. Amilyen a mese varázsa, olyan az élet is, csak kis politikai háttérszél és ismerettség kell hozzá. Pedig a valóság hamar összetöri a hazugság üvegburkát, a kirakatok csillogása előbb-utóbb megmutatja a hamisság másik oldalát is. Azok, akik egyszercsak arra ébrednek, hogy minden erőfeszítés nélkül révbe értek, kénytelenek meghallani Jézus szavát: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Jézus után nem lehet a mágia eszközeivel haladni. A kereszt hozzátartozik a követéshez.

Jézus saját útját is és a tanítványok útját is a kereszt szükségességével jellemzi. A szenvedéseken keresztül vezet az út a feltámadt élet dicsőségébe. Nem sorsszerű ez, hanem az Atya terve szerint van így: az Emberfiának szenvednie kell. Jézus tudja, hogy engedelmességgel tartozik ennek a tervnek, hogy ebben benne van a kereszt is, de ez mégiscsak egy atyának a terve.

A szenvedés elutasítása nem újkeletű. Péter maga eszerint gondolkodik. Nem szeretné, ha a Mesternek szenvednie kellene. De Jézus igen erőteljesen megdorgálja. A kereszt elutasításával Isten terve ellen dolgozik Péter. Ezért is nevezi őt ez alkalommal Jézus Sátánnak: Isten ellenlábasa, mert képtelen az örök terv szabályai szerint gondolkodni.

Jézus nem elűzi Pétert, nem azt mondja: takarodj innen, hanem: kerülj ismét mögém. Engem kövess. Ebben a felszólításban az első találkozáskor elhangzott meghívás visszhangzik, amikor Péternek és Andrásnak Jézus először mondja: Jöjjetek, kövessetek engem. A tanítvány szerepét állandóan tanulni kell. Az emberek sokszor maguk szeretnék Istennek megmutatni az utat. Sokszor azt akarnák, hogy saját érdekeik szerint haladjon a történelem. Ilyenkor a Péterhez intézett felszólítás minket is érint: utánam. Kövess engem!

Nincs megdicsőülés, nincs feltámadás, ha kereszt nincs. Isten a maga mindenhatóságában egyetlen szempillantás alatt megválthatta volna a világot. Minden bűnt eltörölhetett volna, minden szenvedést megszüntethetett volna. Mégis a kereszt útját választotta. Fiában ezáltal mutatta meg nemcsak szeretetét irántunk, hanem azt is, hogy ő nem a mágia, hanem a történelem Istene.

László István székelyszenttamási plébános

Megjelent a Vasárnap 2020/35. számában.