2020. július 29., szerda

0
2456

EVANGÉLIUM


Abban az időben a zsidók közül sokan jöttek Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás,
az Isten Fia, aki a világba jön!” (Jn 11,19-27)

Vagy:

Abban az időben Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” (Lk 10,38-42)

A mai evangélium „hittétele” az, hogy gyászunkban, veszteségeinkben, életünk határhelyzeteiben is velünk van az Úr. A fájdalom fátyla mögül nehezebb ilyenkor őt észrevenni, vagy a halál urával azonosítani, pedig Ő úgy van jelen mint a feltámadás és az élet. Aki ilyen hittel áll a sírgödör mellé, az máris tudja, hogy a földi halál nem az élet vége, hanem az örök élet kezdete abban, aki számunkra Messiás és Isten Fia!

„Imádkozzál és dolgozzál!” – tartja a bencés életszabály. E két dolog együttese teszi kiegyensúlyozottá és harmonikussá az életünket. És egyiket sem szabad a másik kárára túlzásba vinni. Bennünket is akkor kezd el sok minden nyugtalanítani, ha túl sok törődéseink mellett, nem szánunk időt arra, hogy az Úr lába elé üljünk. Ha megtanulnánk az „unum necessarium” (az egy szükséges) művészetét, akkor mindig tudnánk, hogy mikor melyik részt kell választanunk!

Táncos Levente-György dicsőszentmártoni plébános

MEGOSZTÁS