2020. július 27., hétfő

0
856

EVANGÉLIUM

Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek:
A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.
Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát.
Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: „Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta.”
(Mt 13,31-35)

A mennyek országának magja és kovásza mibennünk van. Csakis tőlünk függ, hogy ápoljuk-e, gondozzuk-e, vigyázzuk-e ennek a magnak a kicsirázását és növekedését, hogy bőséges terméssé érjen Isten országa számára?! És életem isteni kovásza megkeleszti-e mások életének tésztáját is úgy, hogy ízletes, lágy kenyérré válhassunk a mennyek országának örök lakomáján?! Mert milyen kár lenne, ha termés nélkül halna el bennünk ez a mag, vagy a mennyek országa számára kidobni való kovásszá válna életünk!

Táncos Levente-György dicsőszentmártoni plébános

MEGOSZTÁS