Szívem kitárva keresem hangodat!

Boldog Özséb Ifjúsági Tábor

0
2034

Szívem kitárva keresem hangodat! mottóval szervezett tábort az ifjúság részére a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánia. A táborban résztvevő fiatalok vallanak az eseményről:

Bizonyos pillanatok és helyek képesek csodálatos módon belülről megváltoztatni az embert. Ez a gondolat fogalmazódott meg bennünk pár napja, amikor lezártuk az idei ifjúsági táborunkat.

Bár az idő szorított, a szervező csapat tagjai igyekeztek minél több értékkel gazdagítani a résztvevőket, keretet adva a napoknak. Idei témánk az Eucharisztia évének jegyében zajlott, és fő mozgatórugója a szentmise, valamint annak megértése volt.

Megannyi, a szentmiséről tartott elmélkedés mellett fontos szerepet játszott a tábor életében az Istenre való figyelés, elmélyülés, az önmagunkkal való kapcsolat építése és nem utolsó sorban a szórakozás is. A tábortüzek hangulata, a közös éneklések, kiscsoportos beszélgetések, színes előadások mind hozzásegítettek ahhoz, hogy még inkább ráhangolódjunk egymásra és bőrünkön érezzük a közösség formáló erejét. A négy nap alatt rácsodálkozhattunk arra is, hogy mennyire erős és őszinte kötelék vonta körbe a tábor minden percét, ezáltal megteremtve a családias légkört.

Az idő rövid volt, mégis tartalmasan teltek a napok: sort kerítettünk egy rövid túrára, betekintést nyertünk a közeli esztenán élő pásztorok hétköznapjaiba, saját kezűleg sütöttünk ostyát, raktunk tábortüzet és készítettünk együtt vacsorát. A közös zsolozsmázás, a mindennapi szentmisék és a szentségimádás szintén szerves részét képezték táborunknak, elengedhetetlen lelki táplálékot nyújtott minden ilyen Istenre hangolt perc.

Fiatal szemmel nézve hatalmas támasz és segítség volt megérteni és tudatosan átélni a szentmisén történő misztériumokat, majd elmélkedni azokról, válaszokat kapva kérdéseinkre.

Ezúton is hatalmas hála és köszönet van a szívünkben  Kerekes László plébánosunk iránt, aki mind anyagi, mind lelki támogatásával tette teljessé táborunkat. Példája és odaadása kisugárzott az egész közösségre, sarkallva minket az embertársaink iránti szeretet gyakorlására. Köszönettel tartozunk azoknak a fiataloknak és támogatóknak, akik idejüket nem sajnálva, mindig jókedvvel és teljes odaadással voltak mindenben a segítségünkre mind a konyhában, mind a beszerzés terén.

Nem utolsó sorban a legnagyobb köszönet ifjúsági csoportunk vezetőjét, Kovács József tisztelendő urat illeti. Ő volt az, aki nem csak megálmodta és megvalósította ezt a tábort, hanem jelenlétével, soha nem lankadó energiájával és jókedvével összefogta a fiatalokat. Általa formálódott és lett teljes az ott eltöltött idő.

Közösségként tudtuk megélni a négy nap örömeit, nehézségeit és meghitt perceit, ezért minden résztvevőnek és segítőnek hálás köszönet!

Nánia Hanna és Nánia Hilda ifisek