Sohasem késő megtalálni azt, amitől teljesebbé válik életünk

0
1297

Szemet gyönyörködtető és bőséges kreativitásról tanúskodó mézeskalács alkotásokkal lepi meg gyakran ismerőseit Jakabffy Margit. Hol születésnapra, hol ballagásra, hol más eseményekre készít mindig új és leleményességgel teli művészi darabokat. Sok-sok év után öröm volt néhány hónappal ezelőtt újra találkozni, egy keveset beszélgetni és, ha csak egy-két mondat erejéig is felidézni azokat a közvetlenül az egyetem utáni éveket, amikor álmokkal, tetterővel és persze kérdésekkel tele léptünk be életünk új szakaszába. Azóta soha nem sejtett fordulatokat is vettek útjaink. Mézeskalács-csodákról, kreativitásról, emlékekről nem jutott idő beszélgetni akkor… De ez pótolható – gondoltam…

Hogyan emlékszel te azokra az egyetem utáni évekre, a nagy kezdetekre?

Az egyetem elvégzése után gépészmérnökként egy évig Csíkszeredában dolgoztam az akkor még létező traktorgyárban, majd miután férjem, Csongor is elvégezte az egyetemet, akkor már csaknem 5 éves kapcsolat után összeházasodtunk és Nagyváradra költöztem. Döcögősen indult az életünk, nehéz volt állást találni, munka szempontjából én sem, ő sem találtuk meg a helyünket. Albérletből albérletbe költöztünk néhány évig, amíg a család segítségével lett egy kis lakásunk. Férjem pályaelhagyó lett, én meg sohasem dolgoztam mérnökként, de volt egy állandó munkahelyem. Előbb ő váltott és értékbecslő lett, majd amikor ebből a szakmából vállalkozás lett, akkor csatlakoztam én is előbb segítségként, majd pedig elvégeztem azokat a képzéseket, amik az értékbecslővé váláshoz szükségesek. A váltás közben születtek meg a gyermekeink, ők most már felnőttek, 18 és 21 évesek.

Székelyföldről Brassón át Nagyváradra vezetett életutad. Hogyan történt ez, és miként élted, éltétek, élitek meg a két hely közti kapcsolatot?

Egy székelyföldi faluból, Csíkszentmihályról az ország másik felébe, egy nagyvárosba kerülni elég nagy változást jelentett, másak az emberek, más a mentalitásuk, kezdetben nehéz volt. Amiatt is, mert távol kerültem nemcsak a családomtól, hanem a barátaimtól is, azoktól, akik a lelki támaszt jelentették számomra. Manapság már könnyebben áthidalhatók a fizikai távolságok, de akkor, a ’90-es évek közepén ez még nem volt olyan egyszerű. Ha magyar környezetben megszólaltam, már rögtön góbé lettem, a csíki tájszólás érződött a beszédemen. Nem volt ez nagyon zavaró, de egy idő után már nem is akartam megszólalni vagy kínosan ügyeltem arra, hogy irodalmi nyelvet használjak. A nagyváradiak, a határ mentén élő partiumi magyarság, a magyar televízión nőtt fel, sokszor nem voltak  közös kapcsolódási pontok, mert még a rajzfilmeket sem ismertem, amin a férjem és barátai nőttek fel. Aztán néhány év alatt, majd különösen a gyermekek születése után már itt is lettek ismerőseim, barátaim, beilleszkedtem.

Székelyföld számomra még mindig az otthon, sokat jártunk haza a családdal, gyermekeink csaknem minden nyári vakációt otthon töltöttek, patakparton, madárcsicsergésben, a fő látványosságot esténként a tehéncsorda hazatérte jelentette. Férjem is nagyon szereti azt a vidéket. Bár szüleim,  különösen édesanyám elvesztése után kiürült az otthonunk (édesapám korán elhunyt) és ez hosszú ideig mérhetetlen fájdalommal töltött el bennünket, még mindig „haza megyünk”, jó ott lenni, feltöltődünk, emlékezünk, ott vannak a gyökereim. Úgy hiszem, elég későn tudatosul bennünk, mennyire meghatározza a gyermekkorunk az életünket, és az évek múlásával egyre fontosabbnak érezzük, hogy legyen kapcsolatunk a szülőföldünkkel, otthonunkkal.

Az alkotás, kézművesség volt már gyermekkorodban is az, ami elvarázsolt, vagy később röpített valamilyen tündér a mézeskalácsra rajzolódó színek, formák világába?

A mézeskalácsozás viszonylag későn talált rám, nincsenek gyermekkori gyökerei. 2012-’13-ban készítettem az első mézeskalácsokat, 2014-ben vettem részt az első mézeskalács-készítő tanfolyamon. Alig 8 éves a mézskalácsos múltam, körülbelül 43 éves koromban kezdődött.

Anyósom, aki nyugdíjazásáig a város magyar líceumának elismert tanára volt, valamint a kézművesség kedvelője és támogatója, rendszeresen szervezett olyan programokat, ahol a gyerekek megismerhettek, kipróbálhattak különböző kézműves mesterségeket: gyöngyfűzés, agyagozás, foltvarrás, mézeskalács-készítés, tojásfestés stb. Egy ilyen – később rendezvénysorozattá vált – rendezvényen a Mézeskalácsos mesterek találkozóján ismertem meg én is közelebbről a mézeskalácsot, csodálhattam meg a gyönyörű alkotásokat és próbálhattam ki a készítést, díszítést. Akkor még csak csodáló voltam, nem is gondoltam arra, hogy valamikor nekem is sikerülhet olyan szép mézeskalácsokat készíteni.

Mint legtöbb mézeskalács-készítő, én is kezdetben csak a családnak, legközelebbi barátaimnak készítettem mézeskalácsot és bár azok még kezdetlegesek voltak, nagy örömet okoztam vele. Szerettem készíteni, próbálgatni, mert a napi r