Marosvásárhelyi Rákóczi-líceum: ballagás iskolacímeres maszkban

Iskolai körkép – ballagások a katolikus iskolákban

0
4414
A szimbólumtár idén kiegészült az iskolacímeres maszk viselésével is. Fotó: Szilágyi Szilárd

Minden végzős évfolyam különleges, de az idei ballagóknak még inkább kijutott a kihívásokból. A koronavírus-járvány igencsak átalakította az iskolák megszokott tanmenetét, a búcsúzást, a vizsgákat és ballagásokat is új keretek közé szorította. Bemutatjuk, hogy az erdélyi katolikus iskolák hogyan élték meg a megpróbáltatásokat, hogyan fedezték fel a szépet, a csodát a nehézségek ellenére is. A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójának gondolatait olvashatják.

Az idei tanév zárása, a ballagási ünnepség szervezése a kialakult helyzet miatt több forgatókönyv-javaslaton is átment. Alapvetően kezdettől az volt a végzős diákok, osztályfőnökök és a tanári karunk véleménye, hogy az online ballagás nem adhatja azt az élményt, ami kijár minden végzős diáknak. Ezért hoztuk azt a közös döntést, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások és azok enyhülésének folyamatos követése mellett kivárjuk az első olyan lehetséges alkalmat, amikor a búcsúztatásokat, ballagást már meg lehet szervezni.

Miután május 29-én a Hivatalos Közlönyben megjelent, hogy a szabadtéri, 500 fő alatti rendezvények a szükséges intézkedések betartása mellett megszervezhetőek, úgy döntöttünk, hogy a negyedikesek búcsúztatóját június 12-én a templom udvarán tartjuk meg. A nyolcadikosok búcsúját június 19-ére, a tizenkettedikesek ballagását június 27-ére ütemeztük, az országos felmérések, érettségi lejárta utáni közvetlen időpontokra, iskolánk hagyományának megfelelően ötvözve a templomi szertartást az iskolai ballagással. Természetesen az eredeti, járványhelyzet előtti ballagási időpontokban az osztályfőnökök az online osziórát megtartották, de mindenkinek egyértelmű volt, hogy a tényleges ballagást meg fogjuk szervezni.

Hivatalosan kikértük a megyei egészségügyi hatóság véleményét, hogy az általunk tervezett időpontokban, a készenléti állapot meghosszabbítása alatt az esemény megszervezhető-e, s a megerősítő válasz birtokában már sorra is kerültek ezek az események. A nyolcadikosok és a tizenkettedikesek ballagási ünnepsége a templomi szertartással, iskolalelkészünk, Balla Imre vezetésével vette kezdetét, ezt követően a végzősök a templomtól az iskolához „ballagtak” az iskolazászlóval, az iskolacsengő hangjának kíséretében. A „ballagásnak” ebben a mozzanatában az előírásoknak megfelelően a kötelező távolságtartás mellett kisebb csoportokban történt a felvonulás az iskolához. Az iskolaudvaron a végzős diákok az előírt szabályoknak megfelelően a megfelelő távolságra elhelyezett székeken foglaltak helyet a ballagási ünnepség alatt. Szüleik, hozzátartozóik csak az iskolai ünnepség részén vehettek részt.

Még ha a szervezés ebben a formában több odafigyelést is igényelt, a ballagás ebben a formában maradandó élményt tudott biztosítani. Az iskolazászló, csengő, nyakkendő, gyertya, batyu mellett a szimbólumtár az idén kiegészült az iskolacímeres maszk viselésével is, ami reméljük, hogy egyedi alkalom volt és nem kell hagyománnyá váljon.

Ez az új helyzet új megoldásokat sürgetett, s biztos vagyok benne, hogy mindannyian, tanárok, diákok, szülők, ebben az új helyzetben folyamatosan próbáltuk megkeresni azokat a megoldásokat, amelyek a végzősök záró vizsgáira való felkészítése, felkészülése mellett a végzéssel járó élményeket is pótolni, adni tudták, tudják. Megnyugtató látni, hogy az elmúlt évek során a megpróbáltatások mellett a közösség úgy tudott összeforrni, hogy minden fontos döntésben azonos elvek, értékek mentén születnek javaslatok, döntések. S ez nagyon nagy segítség az aktuális teendők, így a ballagási ünnepség szervezése során is.

Ez a tanévzárás számunkra nemcsak a sajátos helyzet miatt egyedi, hanem azért is, mert most első alkalommal már három tizenkettedikes osztályunk végzett. A korábbi években a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban indult teológiai, római katolikus osztályok diákja végeztek, akik 2015 óta az újraindult Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaiként tehették ezt meg. A tavaly a 2015-ben önállósuló Római Katolikus Teológiai Líceum két osztálya (római katolikus teológia és intenzív angol–német természettudomány) ballagott, most már ez kiegészült a 2016-tól induló intenzív angol–német társadalomtudomány első végzős osztályával. Ők még 2016-ban a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaiként indultak, a bekövetkezett nehézségek miatt tizedikesként a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjaiként folytatták tanulmányaikat, ugyanabban a padban, osztályteremben. 2018-től újra a katolikus iskola diákjai lettek, amely akkor már felvehette a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum nevet, az újrainduláskor. A következő években a ballagási ünnepségeinket be fogja árnyékolni, hogy a 2017-es cikluskezdő osztályok betöltésének a tiltása, s a 2018-as, felvételi utáni újraindulásunk miatt jövőre csak egy osztályunk végez, 2022-ben egyáltalán nem lesz ballagó osztályunk, s csak 2023-ban szervezhetjük újra három végzős osztálynak a ballagást. Reméljük, hogy azt követően ezt már folyamatosan megtehetjük, hiszen újra csak három (római katolikus teológia, intenzív angol–német természettudomány és intenzív angol–német társadalomtudomány) osztályt indítunk a most végző nyolcadikosok számára.

A negyedikesek június 12-ei búcsúünnepségén Sükei Mária tanítónő beszédében kiemelte, hogy „ha az elmúlt öt évre gondolok, elszorul a szívem, ugyanis ilyen viszontagságos időszakot még nem éltem át pályafutásom során. Mint a kősziklára épített vár, úgy épült ennek az osztálynak a közössége, melynek alapkövét a bizalom szolgáltatta. »Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak« (Zsolt 127,1) üzenetével indultunk. Megszívleltük ezeket a szavakat. Építgettük közösségünk várát, rakosgattuk egymásra az erények tégláit és a hit-remény-szeretet kötőanyagával tettük olyan szilárddá, hogy a váratlanul ért támadások viharai sem tudták ledönteni ezt a falat. Nem dőlt le, mert kitartással meggyőződéssel, egyetértéssel, kölcsönös támogatással vállvetve állták a sarat az építők: a szülők, a gyerekek és a pedagógusközösség. Ma pedig, amikor a várfalra – a munkálatok befejezése jelképeként – föltűzni szeretnénk a virágcsokrunkat, ez sem megy problémamentesen… Ugyanis a várfalra feltűzendő hála és köszönet virágai mellől hiányoznak az elmaradt versenyek, vetélkedők, fellépések, kirándulások és az utolsó élmények virágai. Helyettük néhány, virtuális térben begyűjtött ágacska került. Ha kevesebb virággal is, de így is van csokor!” Az ünnepséget közös hálaadó szentmisével fejezték be a negyedikes.

A nyolcadikosok június 19-i templomi ünnepségének a végén szakadni kezdett az eső, de ez sem okozott problémát. Szakadó esőben is, az iskolazászló alatt felvonultak a végzősök az iskola udvarára, ahol az igazgató köszöntőjében rá is mutatott, hogy ez az osztály is megtanulta, és meg is megmutatja, hogy jöhet vihar, nehézség, a tagjai megtanultak kitartóak lenni, állni a nehézségeket, állni a próbákat. Az osztály nevében búcsúzó diák, Brandner Botond-Ewald beszédében kiemelte, hogy „határozott és kitartó nemzedék vagyunk, akik hűek maradtak álmaik, vágyaik, szavaik megvalósításához, akkor is, amikor nem csak két méteres távolságot követeltek tőlünk, hanem teljes tilalmat szabtak ránk maszkok nélkül….  az ellenőrzőnkben sokféle iskola nevét írták, de az igazi otthon az, amelyik a legegyszerűbben nevel, amelyik ember- és gyermekközpontú igényeket támaszt a benne lakókkal szemben, és ez a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, ahogy mi nevezzük a »Rákóczi«. De mit is jelent rákóczisnak lenni? Ha rákóczis vagy: legalább egyszer megszámolhatod a lépcsőket; megismerheted, hogy milyen »meccset« játszani a szomszéddal az iskola udvarán; megtudhatod, hogy valamiben jó vagy; megtanulhatod, hogy vállalnod kell önmagad; megtanulhatod, hogy a tartalom fontosabb, mint a külsőségek; ha rákóczis vagy, elbeszélgethetsz tanáraiddal; ismered a Rákóczi-indulót… A Rákóczi teljesítette elsődleges hivatását! Nemcsak a tudás átadásáért, az általános műveltség megszerzéséért tartozunk köszönettel, hanem az őszinte segítő kézért, az odafigyelésért, a türelemért, a fenyítésért, a bíztatásért, a törődésért. Köszönet mindezért tanárainknak és kedves szüleinknek, nagyszüleinknek!” Az osztályfőnök, Mester Ildikó beszéde végére, a díjazásra elállt az eső, kisütött a nap.

A június 27-ei ballagási ünnepség csodálatos, napsütéses napon vette kezdetét a templomban. Első mozzanatként a járványhelyzet miatt elmaradt szalagavató pótlásaként a végzős diákok az oltár előtt feltűzték maturandusz szalagjaikat. Ezt követte a hálaadó szentmise, ahol Balla Imre iskolalelkész beszédében a jelen és a távoli jövő képeit felvillantva szólt a diákokhoz:

„Rendkívüli időket élünk! Ennek ellenére nem maradhatott el ez a ballagás. Sokan nem értik, miért ez a ragaszkodás, ez a küzdelem holmi ünnepség miatt. Van egy mondás, miszerint szegény az a nép, aki megfosztja magát az ünnepeitől. Mondanivalójában és üzenetében üres az az iskola, amelyiknek nem fontos az elvégzett munka fölötti öröm és ünnep. Ilyen időkben még inkább ragaszkodnunk kell a szokásainkhoz, a biztos formákhoz, a rítusainkhoz. Ezek a szokások átmentik a lényeget, és nekünk ez a célunk.

2070-et írunk, valamikor júniusban. Az 50. érettségi találkozódra jössz. A szeretteid kísérnek el, mert már nehézkes a járásod. Az ünnepség itt a templomban kezdődik. Pontosan oda akarsz leülni, ahol 50 éve is ültél. Könnyes lesz a szemed, mert egy pillanatra a múlt és a jelen összemosódik. Ezek a hála és az elégedettség könnyei. Sok minden megváltozott… Még hézagosabbak a padok, pedig már rég nincs járvány… egyesek betegség és öregség miatt hiányoznak, mások már mennyei padokban ülnek. Igen – elégedettséggel eszmélsz fel –, »mi rákóczisok vagyunk…«, akkor is volt iskolánk, amikor nem hagyták, akkor is volt ballagásunk, amikor nem lehetett. Akkor már mi (igazgató, tanárok, gyermekképű pap stb.) nem valószínű, hogy itt leszünk… De, meglesz a tabló, igaz kicsit megfakulva, mint te magad is… Itt lesz a csengő, aminek a fogantyúja már karcolásokkal teli, és legalább 50-szer lecserélték rajta a magyar szalagocskát… Itt lesz az iskolazászló, az évek súlyától kicsit megszürkülve, méltóságteljesen és szavak nélkül üzeni a biztosat… Majd felmentek az iskolához, gyalog. A felújított patinás épületet megpillantva ennyit mondasz magadban: »Ez az én iskolám«.  A kis épület bejárata mellett észreveszed a hatalmas fenyőfát, amit 2019-ben ültettek a pápa látogatására készülve. Számtalanszor eszedbe juttatta, amikor elhaladtál az évek során az épület mellett, hogy a »fenyők nem hajolnak, inkább szálig kettétörnek…«

Ezek a te megtartó szimbólumaid! Ez az iskola a biztosra, a kősziklára akart mindenkit ráépíteni… És íme, te itt vagy, büszkén és elégedetten! És éppen ezek miatt a szimbólumok miatt 50 év múlva is ugyanilyen ünnep lesz majd, mert az iskola közössége átmenti a lényeget. A lényeget, hogy hittel és tenni akarással szépet lehet létre hozni! Azt remélem, hogy ezt a leckét mindannyian megtanultuk! És bárhová vigyen is az utatok, emlékezzetek: hitből és tenni akarásból lett és maradt meg az iskola, lesz és marad meg minden, amihez hozzáértek! Ezért fontosak a jelképek és szimbólumok.

Kedves ballagó diák! Az előrevetített 50 évben lesz részed szerencsés csillagjárásban, és lesz részed nehéz viharban. Sokszor fognak ünnepelni, és sokszor hagynak magadra. Biztos vagyok benne, hogy néhányszor elmerengtél az osztályod falára felhelyezett feszület látványán. Két egymást keresztező vonal. Az életnek és a halálnak is a jelképe, a győzelemnek és a kudarcnak a képe. Te döntöd el, hogy hogyan értelmezed…  De én arra biztatlak, hogy ismerd fel az erejét és használd! Mert majd, amikor jól megy minden, figyelmeztet, hogy van több is benned a földi sikernél, és amikor éppen padlón vagy, akkor hirdeti, hogy fel lehet és fel kell állni! Most az imént nemcsak feltűztétek a maturandus szalagot, hanem egyben beléptetek a »rákóczis vén diákok csoportjába«, és ez felelősség, őriznetek kell az imént felemlített szimbólumokat.  Megjegyzem, hogy észre sem vettétek, de veletek együtt született az iskola, alakultak ki ezek a szokások és jelképek, nektek is köszönhetően fogják a következő generációk így megülni az ünnepeinket. Rajta van az iskolán a ti arcotok és ujjlenyomatotok! Immár tartósan. Köszönet ezért!  Szívvel őrizzétek a kereszt szerepét a személyes életetekben! Hogy megmaradjatok a Sziklán. De az iskola szellemiségét is, a kisépület mellett álló fenyőtől kezdve, a zászló épségén, a csengő hangján, a tabló épségéig… És tartsátok meg hitvallásunkat: Jézus Krisztusba vetett hittel és tenni akarással szépet lehet létre hozni! Legyen szép és tartalmas az előttetek álló 50 év!”

Az iskola udvarára a Rákóczi-induló mellett bevonuló diákok az udvaron közösen énekelték el a Gaudeamust, majd az igazgató köszöntötte a jelenlevőket. Beszédében a múltra tekintett vissza, azokra reményekre, amikor a végzősöket 1384 nappal korábban, 2016 őszén, érkezésükkor köszöntötte. Arról az otthonról beszélt, amely „nem könnyen épült. Kellett hozzá az akarat és a kitartás, s kell hozzá a hit, hogy érdemes. S kellettetek ti, akik ezalatt a 4 év alatt tudom, hogy IGEN, itthon éreztétek magatokat ebben az otthonban. A sajátotoknak tekintettétek ezt az iskolát, s veletek együtt lett igazivá. Igazi otthonná.” Beszéde végén azt kívánta a diákoktól, hogy „otthonunkra mindig arra az otthonként tekintsetek, amely veletek együtt növekedett, s lett mindannyiunk igazi alma materje.”

A tizenegyedikes diákok részéről elhangzott elköszönő beszédében Fazakas Boróka megköszönte, hogy a középiskolás évek alatt a végzős osztályok diákjaiban igazi társakra, igazi barátokra találtak. A végzős osztályok nevében a római katolikus teológiai osztály részéről Bajkó Balázs, európai kick-box bajnok, párhuzamot vonva sportága és az iskola között, felidézte, hogy mennyire fontos a ringben a háttérből drukkolók tábora, s hogy nem az a fontos, hogy mekkorát tud valaki ütni, hanem az, hogy mennyi ütést bír ki állva. S ez az iskola kibirta, ezért tudott győzni. A természettudomány osztály részéről a két évfolyamelső, Simon Helga Andrida és Dobos Erika Júlia fogalmazta meg búcsúgondolatait és köszönetét. A társadalomtudomány osztály nevében az újraindult iskola diáktanácsának első elnöke és formálója, Szabó Erzsébet-Zsófia beszédében felidézte, hogy ez az iskola olyan volt, mint a mesében: hol volt, hol nem volt, de ez volt az az iskola, ahova igazán érdemes volt járni. Ami miatt ez a ballagás nem egy a sok közül, s ezt csak az értheti igazán, aki ide tartozik. A diákok beszédeit követően az osztályfőnökök, Csíki Csilla, Kozma Tamás és Kolozsvári Szilárd szóltak diákjaikhoz, és jutalmazták kiemelkedő tanulmányi eredményeiket.

Az ünnepség végén a végzősök átadták az iskola zászlóját a következő nemzedéknek, s ezt követően a ballagók számára utoljára megszólalt az iskolacsengő.

Tamási Zsolt-József igazgató

II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, Marosvásárhely