Megáldották a zsombolyai Szent Mihály-templomot

0
1664
Fotó: gerhardus.ro

Június 21-én, vasárnap Pál József Csaba megyés püspök megáldotta a zsombolyai Futok-negyedben található római katolikus templomot, amelyen az eltelt hónapok alatt átfogó külső és belső tatarozási munkálatokat végeztek, továbbá felújították a tetőzetet is.

Az ünnepi szentmisét a járványügyi veszélyhelyzet miatt a templomkertben, szabadtéri oltárnál mutatta be a főpásztor. A román, magyar és német nyelven celebrált liturgia kezdetén Lucacela Davor plébános üdvözölte a megyés püspököt, a helyi hatóságok képviselőit, a meghívottakat és az egybegyűlt híveket. A szentmisén részt vett Valentin Tudorică, a Temes megyei tanács alelnöke, Darius Adrian Postelnicu zsombolyai polgármester, Stoian Vasiu nagyőszi polgármester, Johann Fernbach a Bánsági Német Fórum elnöke. A szentmise zenei szolgálatát a zsombolyai Floris énekkar (karvezető: Radu-Ioan Zaharia) végezte, orgonán játszott Liebgard Kappes.

Bevezetőjében Pál József Csaba megyés püspök köszönetet mondott Istennek a kegyelemért, amellyel lehetővé tette ezt a munkálatot, valamint a plébánosnak, aki sikerrel koordinálta a felújítást. A főpásztor ugyanakkor megemlékezett a Bohn család tagjairól is, akik tégla és tetőcserépgyártással foglalkoztak, illetve a családfőről, Bohn Mihályról (Michael), aki fiatalon elhunyt fia, Mihály tiszteletére építtette az 1929-ben felszentelt téglatemplomot. Szentbeszédében a megyés püspök kiemelte: szükséges a keresztény közösség megerősítése is, hogy a hívek élő téglákként építsék az egyházat, amelynek Isten háza a látható központja.

A szentmise végén Pál József Csaba megyés püspök megáldotta a neogótikus stílusban emelt, felújított templomot, amelynek az idők során megrongálódott és hiányos tűzzománc bevonatú tetőcserepeit is sikerült ezúttal helyreállítani és pótolni.

A javítási munkálatokhoz szükséges anyagi támogatást részben Románia Kormánya, a Temes megyei tanács és a helyi városi tanács biztosította, amelyhez hozzáadódott a zsombolyai egyházközségből az évek folyamán Németországba kivándorolt hívek egyesülete (HOG Hatzfeld), valamint a helyi közösség adománya. A felújítást Lucacela Davor helyi plébános irányította.

Forrás: gerhardus.ro