Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Csata Orsolyát, a Bonum televízió (az EWTN nemzetközi katolikus televízió- és médiahálózat része) munkatársát Bodó Márta kérdezte.
1. Mi jót hozott az életedbe a vesztegzár?
Nem vagyok szerencsére vesztegzárban, bár szívesen aludnék egyhuzamban két napot. Budapesten vagyok év végéig, dolgozunk, napi műsort szerkesztek (ha nem is normális körülmények között).
2. Mi volt az idei húsvét legkiemelkedőbb momentuma számodra?
Talán a nagyböjti időszakom volt sokkal „odafigyelőbb”, alaposabb. Két dolog nagyon segített ebben. Feliratkoztam a görögkatolikusok nagyböjti üzeneteire és a katolikus.ma portál nagyböjti ráhangolójával dolgoztam minden nap, így végignéztem minden elmélkedést. És nem bántam meg. Dolgoztam az ünnepek alatt is, de bennem mégis ünnep volt.
3. Mit sajnálsz, hogy nem tettél meg a járvány „kitörése” előtt?
Amit mindig sajnálok: hogy nem figyelek eléggé azokra, akiket szeretek. De dolgozom rajta folyamatosan. Illetve időről-időre megpróbálok szembenézni magammal. Nem mindig sikerül, de idő van és gyakorlat teszi a mestert.
4. Mi a legutóbbi hála-morzsád?
Munkába menet minden nap elmegyek néhány virágágyás mellett, amiben pár virág kínlódott az ébredéssel. Mindig elgondoltam, de jó lenne kicsit segíteni nekik. Persze aztán mindig lebeszéltem magam. Hogy nem az én dolgom, nincs is gumikesztyűm, mit szól hozzá az, aki ott lakik, és mindenféle érvvel lebeszéltem magam. És ma reggelre valaki megtette helyettem. Nagyon köszöntem gondolatban, nagyon hálás voltam érte.
5. Mitől félsz, amikor félsz?
Attól szoktam félni, hogy nem tudom megvédeni magam. Néha ok nélkül bántjuk egymást, alázzuk egymást, „kapca-módra” viselkedünk egymással. Jó lenne frappánsan, elegánsan kimaradni, megvédeni magamat. Megtalálni annak a módját, hogy alázatos maradjak, de ne érezzem napokig a sebeket.
6. Mi a legnagyobb öröm, ami az eltelt 24 órában ért?
Öröm, hogy az újra- meg újrakezdésemben eljutottam oda, hogy négyből négy alkalommal végigcsináltam azt, amit elhatároztam. Egyszerűbben fogalmazva, napi feladatokat szabok ki magamnak, azzal a céllal, hogy beivódjon teljesen az életemben. Ez korábban a futás volt, most a járvány miatt lépcsőzés. De nagyon szeretek aludni, nehezen kelek fel hajnalban, folyton szakad meg a sor. És kezdem elölről. Aztán öröm volt találkozni Mészáros Domonkossal, aki mindig nagy nyugalmat hoz, és öröm volt a rosszkedvű fiammal is beszélni.
7. Mit vársz, mit szeretnél a járvány megszűnése után magadtól, a környezetedtől, a világtól?
Magamtól türelmet várok. Környezetemtől szintén. A világtól, hogy megértsük, mindannyian felelősek vagyunk egymásért és azért, hogy merre megyünk tovább. Nem és nem akarom normálisnak, természetesnek hinni azt, hogy valaki a földön alszik a ház előtt. Nem akarom hinni, hogy számtalan cigánytelep van, ahol villany és víz nélkül nőnek fel generációk, a gyerekek állatokhoz hasonló körülmények között élnek, sokszor tizenévesen beszélni sem tudnak. És nem akarom hinni, hogy vízbefulladt menekültek fotói alá képesek azt írni ismerőseim, hogy „pusztuljanak az állatok”. Számomra kereszténynek lenni elsősorban azt jelenti, hogy odafigyelni, segíteni egymást. Függetlenül attól, hogy milyen színű a bőrünk, milyen a ruhánk, milyen nyelvet beszélünk. És hiszek abban, hogy ezt egyre többen fogjuk így gondolni.
+1. Mit kérdeznél most a Feltámadottól, ha megjelenne előtted?
Azonnal tudtam a választ, ahogy leírtam a kérdést. Hogy mit kérdezek: azt, hogy az a dolgom tényleg, amit évek óta érzek? A válasz igen volt. Most már csak a ráhagyatkozást kell megtanulnom, és el kell indulnom az úton.
