„CORONAmater”-ré koronázta a Szűzanyát a nemzetközi Schönstatt közösség

0
1230
• Fotó: Fábián Attila

A nemzetközi Schönstatt közösség április 15-én a németországi, Koblenz melletti ősszentélyben, a világszerte elterjedt Schönstatt-kápolnák közül az elsőben koronázta „CORONAmater”-ré a Szűzanyát, oltalmába ajánlva a világjárvány idején az egész emberiséget.

Az élő online közvetítés révén világszerte több ezer család a házi szentélyében tette ugyanezt. A közösség tagjai hisznek abban, hogy Isten embereken, lelki vezetőkön keresztül irányítja és segíti őket a hozzá vezető úton. A Schönstatt közösség első számú lelki vezetője Jézus édesanyja, Mária.

Több mint 77 ezer család imádkozott világszerte a koronavírus-járvány miatt testi és lelki betegségben szenvedő áldozatokért, az egészségügyi dolgozókért és mindenkiért, akit fájdalmasan érint a válsághelyzet. Egyúttal felajánlották imáikat és áldozataikat a járvány megszűnéséért, és kifejezték készségüket arra, hogy Mária példája és közbenjárása nyomán nyitottak legyenek arra, hogy Isten alakítani és nevelni tudja őket a válság által a kedve szerint.

A schönstatti lelkiségben hagyománya van a Szűzanya megkoronázásának: feltétlen bizalmat, odaadó szeretetet és szolgálatkészséget fejez ki.

A közösség alapítója, Josef Kentenich először 1939. december 10-én tette meg ezt a gesztust. Abban az időben Európa a bizonytalanság és a félelem állapotában volt: a második világháború elején. Ebben a nehéz helyzetben a Boldogságos Anya Schönstattot, az alapítót, a szentélyt és az egész világot pártfogásába vette. Azután Kentenich atya többször megkoronázta a Szűzanyát, újra meg újra kifejezve a bizalmat és kérve a közbenjárását.

A magyar Schönstatt Család 2017. október 7-én helyezte a magyar Szent Korona tűzzománcból készült másolatát az óbudavári kegykép fölé a Székely János püspök atya celebrálta ünnepi szentmise keretében.

A jelenkor válsága a nemzetközi közösséget arra indította, hogy a koronavírus-járvány okozta vészhelyzetben „CORONAmater”-ré koronázza a Szűzanyát.

Április 15-e a házi szentélyek alapításának napja a Schönstatt közösségben. 1948-ban ezen a napon írott levelében buzdított Kentenich atya a családi otthonokban házi szentély állítására, amely a családi imádságok helyszíne lehet, és egyben Jézus és Mária jelenlétének jele a család életében. A most kialakult helyzet arra mutat, hogy a gondviselő Isten a családi otthonokban házi szentélyek létrehozására és ott közös imák, liturgiák végzésére szólít.

A Schönstatt közösségbeli magyar családok imája – a koronázásra készülve – így szólt:

Drága Szűzanyánk!
A koronavírus-járvány miatti válsághelyzetben bizalommal fordulunk Hozzád! Imádkozz velünk és értünk, hogy imáinkkal, hűséges kötelességteljesítésünkkel és áldozatainkkal elősegíthessük a járvány mielőbbi megszűnését és a világban egy új megszentelt életrend megszületését!
Segíts, hogy a különleges helyzet által alakítani tudjon minket Mennyei Atyánk az ő szándéka szerint!
Ámen.

Forrás: Magyar Kurír