Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója: „A Szentlélek száll le rád.”

0
9940
Csíksomlyói pünkösdi búcsú (2016) • Fotó: Csúcs Endre

Az alábbiakban a Szent Istvánról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány közleményét olvashatják:

A pünkösdszombati csíksomlyói fogadalmi nagybúcsú az idei évben május 30-ra esik, melyet az Eucharisztia éve és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki felkészülés jegyében szervezünk mi, ferencesek, a kegyhely őreiként. Ennek fényében választottuk a 2020-as év jelmondatát, mely a nagybúcsú mottója is egyben: „A Szentlélek száll le rád.” (Lk 1, 36)

A búcsú szervezése az idei év elején a hagyományos módon kezdődött: a szentmise rendjének összeállítása, a szónok meghívása, a Csíksomlyó Üzenete című kegyhelylap előkészítése stb. A koronavírus-járvány terjedését lassító rendeletek, a kijárási tilalom és annak esetleges meghosszabbítása azonban bizonytalanná tette a búcsú hagyományos módon történő megszervezését. Korai még pontos információk közlése a búcsú folyamatát illetően, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a fogadalmi búcsú napján ha zárt körben is, de szentmisét mutassunk be a kegyhelyen. Amint biztosabb lesz a világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások részleges feloldása, közleményben fogjuk tájékoztatni a zarándokokat a búcsús szentmisébe való bekapcsolódás lehetőségéről.

Addig is a kegyhely honlapján – csiksomlyo.ro – és Facebook-oldalán (Csíksomlyó – kegyhely) élőben követhetők, illetve visszanézhetők a kegyhelyen bemutatott szentmisék. Ugyanitt a kegyhely programjaival és a búcsúval kapcsolatos információk is megtalálhatók.

A ferences testvérek